Sokan sok helyen megénekeltél már a dél-koreai mozi ezredfordulós reneszánszát, a nemzet utóbbi években tapasztalt filmes dekonjunktúrája azonban korántsem mondható közismertnek. Üzleti szempontból 2006 jelentette a csúcsesztendőt (a koreai mozgóképek piaci részesedése megközelítette az egészen bámulatos 64%-ot), a példátlan siker azonban gondosan elfedte a már ekkor is jelenlévő filmipari torzulásokat.
 |
| Elemeire bont, majd a maga szája íze szerint újra összerak |
Az évi száz körüli nagyjátékfilm-kibocsátással rendelkező országban alig néhány alkotás bizonyul ténylegesen nyereségesnek, amely az évről évre növekvő produkciós- és marketingköltségeknek, a súlyosan megcsappant filmexportnak, az elhanyagolható tévés eladásoknak és a gyakorlatilag halott (legális) DVD-piacnak köszönhető. Korántsem véletlen hát, hogy A gazdatest (2006), valamint A király és a bohóc (2006) példa nélkül álló sikertörténete nélkül a hazai filmek részesedése 2007-ben már néhány százalékkal alulmaradt az összimporttal szemben (47%), tavaly pedig a válság elmélyülését jelezte a 39 százalékpontos hazai teljesítmény.
A Dél-Koreában tavaly februárban debütáló Az üldöző azért fontos alkotás, mert egy lehetséges kiutat kínált egy kétségbeesett, krízishelyzetben lévő filmipar részére: nevezetesen azt, hogy szerzői invencióval és egy tehetséggel megírt forgatókönyvvel egy alacsony költségvetésű, helyi színészsztárok nélkül leforgatott munkát is nyereségessé lehet tenni (így lett tagja e mozi annak a bűvös hetesnek, amely egyáltalán profitot termelt a bemutatott 108 hazai produkció közül). Az elsőfilmes Na Hong-jin követi azon szabálytalan direktor-kollégáit, akik naggyá tették az új koreai filmet: elemeire bont, majd a maga szája íze szerint újra összerak egy zsánert (ebben az esetben a thrillert), merész hangulatváltásaival és váratlan fordulataival pedig kicselezi a nézői elvárásokat.
 |
| Merész hangulatváltások és váratlan fordulatok |
A 2007-es év nemzeti slágertematikájába illeszkedő (lásd a sorozatgyilkos-filmeket a Seven days-től a Black house-on át az Our townig) sleeper hit egy nyomozóból lett cinikus stricit mutat be, aki arra próbál fényt deríteni, hová tűntek nyomtalanul a neki dolgozó prostituáltak. Műfaj idegen módon a főszereplő antihős már a játékidő első harmadában leleplezi a nézők számára ismertté vált elkövetőt, aki ráadásul mindent be is vall a rendőrségen; a továbbiakban az gerjeszti a feszültséget, hogy a legutóbbi, megkötözött és ismeretlen helyen lévő áldozat még életben van, illetve, hogy elfogatóparancs híján 12 órán belül terhelő tárgyi bizonyítékkal kell előállnia a hatóságnak, ugyanis enélkül szabadon kell bocsátaniuk a gyanúsítottat.
A rendező első számú szellemi testvére a társadalomkritikus műfajrevízióival elhíresült Bong Joon-ho (A halál jele, A gazdatest), akihez hasonló módon jellemzi a rendőri szervek tökéletlen működését: arcpirító hozzá nem értésüket ébenfekete humorral húzza alá. Akárcsak A gazdatest esetében, a nyomozó hatóság itt is inkább hátráltatja, semmint érdemben előremozdítja a Joong-ho névre hallgató kurvapecér magánakcióját, amelynek motivációja előbb csupán a pénzbehajtás, az életéért küzdő prostituált kislányának megismerése után pedig – vérbeli vigilante-karakterhez méltóan – egyfajta személyes elégtétel.
 |
| Egy mainstream produkcióhoz mérten meglepően brutális |
Figyelemreméltó a főszereplő-páros remekül kidolgozott dinamikája: míg a kezdetben magabiztosnak tetsző, az eseményeket kontrolláló Joong-hón úrrá lesz a tehetetlenség és a frusztráció, a sebezhetőnek látszó, kölyökképű sorozatgyilkos az időmúlás következtében fokozatosan felülkerekedik rajta. Furcsa paradoxon szolgáltat alapot az érdekfeszítő húzd meg-ereszd meg játékhoz: a szociopata tettes a törvény erejénél fogva szabadulhat, az igazságot ismerő és azt bizonyítani igyekvő ex-zsarut pedig azért akarják letartóztatni, mert információszerzés végett törvényen kívüli eszközökhöz folyamodott.
Egy mainstream produkcióhoz mérten meglepően brutális Az üldöző lett Dél-Koreában a tavalyi év második legnézettebb (a Titanic-katalógus e tekintetben pontosításra szorul, ugyanis Kim Ji-woon nyári blockbusterét, a The good, the bad & the weird-et nem sikerült lepipálnia), díjakkal elhalmozott meglepetésfilmje, amely nehézsúlyú sztárt faragott két kevéssé ismert színészből. A stricit megformáló Kim Yun-seok lehengerlő teljesítménye kapcsán Choi Min-siket emlegették, és nemcsak az Oldboy kalapácsos hommage-a miatt; az Időből ismerős Ha Jung-woo pedig generációja talán legjobbja, amelyet az egyazon esztendőben bemutatott, egészen finomra hangolt My dear enemy is remekül példáz.
 |
| Magabiztosan levezényelt, igen impresszív debütáló munka |
Na Hong-jin alkotása bizonyította a jobb napokat is látott koreai filmgyártás életképességét és kreatív energiatartalékainak létezését (a Warner Brothers rögvest le is csapott a remake-jogokra). Attól eltekintve, hogy e realista szövésű profán megváltástörténetben a rendező a kelleténél többször hagyatkozik a véletlendramaturgiára (lásd a problémás film végi gyilkosságot), szokatlanul magabiztosan levezényelt, igen impresszív debütáló munka Az üldöző.
