Titanic: Fegyverek és emberek

Filmhu: A filmben két különböző társadalmi helyzetű családot láthatunk. Milyen mértékben jelképezni ez a két család az amerikai társadalom egyes rétegeit?

Jeff Nichols: A történetet univerzálisnak gondolom, olyan érzelmekről szól, amelyeket bárki megtapasztalhat. Arra koncentráltam, hogy válaszolnak az emberek az erőszakra, a fájdalomra, haragra, hogy tudnak reagálni ezekre az érzelmekre. Nem allegóriája egyik karakter sem az amerikai társadalomnak.

Hogyan válaszolnak az emberek az erőszakra, a fájdalomra, haragra

Filmhu: A fegyverek iránti erős vonzalom mégiscsak Amerika-specifikussá teszi a történetet.

Jeff Nichols: Ha a filmemet nézzük, a fegyverek csak a történet végén kerülnek elő, ez már tényleg csak a végső megoldás. A film pontosan azt mutatja be, hogy az erőszak hogyan eszkalálódik. Igen, van egyfajta fegyverkultuszunk. Ez délről jön, ott mindenkinek van fegyvere, mint a vadnyugaton, csak már nem emberekre lőnek, hanem kígyókra, vagy madarakra. A Kóla, puska, sültkrumpli (Michael Moore dukumentumfilmje) jól mutatja be ezt a fegyvermániát és arról is beszél, miért vagyunk ennyire erőszakosak. Tehát a valódi kérdés, hogy miért vagyunk erőszakosak? Miért gyilkoljuk egymást? Az én filmem inkább arra világít rá, hogy az emberek miért érzik úgy, hogy feltétlenül harcolniuk kell. Úgy gondolom, a filmem sokkal többről szól, mint a fegyverkultusz.

Filmhu: Mi lehet ezekre a felgyülemlett érzelmekre, az erőszak helyett megoldás?

Jeff Nichols: Történhetett volna úgy is, hogy az egyik oldal kiirtja a másikat, de nem akartam ilyen filmet csinálni. A fordulópont, ahol mindkét család úgy dönt, hogy abbahagyja a viszálykodást. Ezt akartam bemutatni, erről akartam filmet forgatni. A pillanatról, amikor rájönnek, hogy meg akarják védeni a szeretteiket. Nem kell kedvelniük egymást, de az, hogy csak gyűlölik, vagy megölik egymást, két különböző dolog. Sonnak van esélye választani. A film elején választhat, odamegy-e az apja temetésére, vagy sem. Akkor is választás elé kerül, amikor a fiáról van szó. Vagy ténylegesen foglalkozni kezd vele, vagy olyan apa lesz, mint amilyen az ő apja volt.

Miért érzik úgy, hogy feltétlenül harcolniuk kell

Filmhu: Akkor nem sok változik, a következő generáció is ilyen lesz. Hiszen Son nem igazán tud kapcsolatot teremteni a gyerekével, de a másik családban is lehetnek maradandó sérülések a gyerekek lelkében, mert látják, ahogy apjukra fegyvert fognak.

Jeff Nichols: Ez két részre bontható. Az első Son és fia. A férfi valójában magával és a múltjával sem tud elszámolni, ezért képtelen a jelenben normális kapcsolatokat kötni. Ehhez hozzájárul az apjával való rendezetlen viszonya is. Láthatjuk, hogy Son sosem figyel a gyerekére, az egyedüli, aki törődik vele, az a férfi öccse, Kid. De eljön az idő, amikor Sonnak vállalnia kell az apa szerepet.
Ami a másik oldalt illeti: valóban, a gyerekek szemtanúi lesznek az erőszakos szituációnak, de igazából az egészet nem értik. Maradandó élmény kétségtelen, de nem igazán tudják mi zajlik az apjuk körül.

Filmhu: A testvérviszályok már a görög sorstragédiákban megjelennek. Érez valamiféle kapcsolódást ezekhez a hagyományokhoz?

Jeff Nichols: Ismerem őket, de nem mondhatnám, hogy befolyásolták volna a munkám. Annyiban persze igen, ahogy ott is megjelennek általános emberi értékek, én is szeretek egyetemes dolgokról beszélni és a bosszúvágy univerzális. Mindannyian ismerjük ezt az érzést. A sorstragédiák lényege, hogy bármit tesz a főhős, nem kerülheti el a végzetét. A filmem szereplőivel is ez történik. Ki kell egyezniük azzal a helyzettel, konfliktussal, amibe kerültek. A történetben ezt nevezhetjük tragikusnak. A másik hasonlóság a ógörög tragédiákkal kapcsolatosan, a kar alkalmazása, a filmemben ezt a szerepet Shampoo tölti be. A karnak a szerepe, hogy információt közvetítsen. Igaz nem direktben a kamerába kommentálja az eseményeket, de ő közvetít a két oldal között.

Bármit tesz a főhős, nem kerülheti el a végzetét

Ehhez kapcsolódik, hogy a filmben nincsenek igazán negatív szereplők, mindkét oldal folyamatosan bosszút áll valamiért, nem tudjuk azt mondani, hogy az egyik jobb, a másik rosszabb. A valódi negatív karakter Shampoo, akinek a közvetítésével mindig továbblendülnek az eseményeket. Az érzelmek és a történések hullámzanak, mikor végre lecsillapodnának, jön valami olyan információ Shampoo-tól, ami ezeket felkorbácsolja. Sokan úgy látják, hogy az elhagyott család pozitív, a másik nem az, de ezt nem mondhatjuk. Mindkettőben van jó és rossz is.

Filmhu: Mégis az elhagyott családra fókuszál inkább, őket mutatja be. Ha egyik családot sem ítéli el, akkor miért mutatta az ő történetükön keresztül ezt a testvérháborút?

Jeff Nichols: Igen, mint a film készítőjének jó volt eljátszanom a nézői elvárásokkal, azt várnánk, hogy akiket főszereplőként látunk, hősök, de egyáltalán nem azok. Ha megnézzük a másik család legidősebb tagját, ő is lehet pozitív a szemünkben, hiszen kétszer is beszél arról, hogy nem kellene folytatni a viszálykodást, mert rossz vége lesz. Történetmesélőként, ez a legizgalmasabb. Eljátszani a főszereplőiddel és nem is gondolom, hogy ez helytelen lenne. Nem állt szándékomban ítélkezni a karakterek felett, az már manipuláció lenne.

Filmhu: Azt írta a honlapján, hogy a tájképek jellemzik a karaktereket. Kifejtené pontosabban mire gondolt?

Jeff Nichols: Én itt Arkansas-ban, Little Rockban nőtten fel. Mindig is tudtam, hogy benne lesznek az első filmemben. Fontos tényező, hogy a szereplők fizikai munkások. Gyönyörű tájakat látunk, de szomorúakat. Ezt úgy értem, hogy ez a terület is, sok más várossal együtt korábban virágzott, de ma már szinte szellemváros lett. Kiüresedet, nincs benne igazi élet. A főszereplőknek is ez a problémája, bennük is felhalmozódott az üresség, mely a kommunikáció képtelensége miatt alakult ki, képtelenek megbeszélni a problémáikat. Son karakterében is azt érezzük, hogy bármelyik percben felrobbanhat, csak egy kicsit kell megpiszkálni. Állandó feszültségben élnek, ebben a városban nincs feloldozás a számukra. A másik családnak legalább ott a földje, de Sonnak semmije sincs. A házát is csak bérli.

Gyönyörű tájakat látunk, de szomorúakat

Filmhu: A birtoklás nagyon hangsúlyos helyet kap a filmben. Többször emlegetnek birtokháborítást, illetve emberekről is beszélnek úgy, mint birtoklás tárgyáról. Miért ilyen fontos a birtoklás?

Jeff Nichols: Igen ez egy jellemző dolog, mi amerikaiak szeretjük rátenni a nevünk mindenre, márkázunk. Ez a kapitalizmus egyik szüleménye. Az amerikai álom, az, hogy van egy jó ötleted, létrehozod, összekötöd a neveddel, és pénzt szerzel érte. Ettől lesz valaki sikeres. Így gondolják a hőseim is. A birtoklás egy a jogaik közül. Amikor azt mondják, hogy nem ölhetik meg az öccsüket, az azt jelenti, hogy a másik család nem birtokolhatja az ő családtagjuk elveszítésének pillanatát. Valamit elvesznek tőlük, és nem hagyhatják, hogy a másik családé legyen, ami az övék volt.

Filmhu: Filmje, mintha azt sugallná, hogy semmi sem változik, az emberek a talio-elv alapján, a ”szemet szemért” jegyében gyilkolják egymást. A gyapotot még mindig feketék szedik, a másik család traktorja, melyet mindvégig szerelnek a film alatt, végül beindul, de nem látjuk mozogni. Semmi sem fejlődik?

Jeff Nichols: A gyapotszedők, azt akarták megmutatni, hogy az élet megy tovább. Voltak, akik meghaltak a két családból, de semmi nem változik ettől. Ez senkit nem érdekel, az élet megy tovább. Ezek a fickók szinte társadalmon kívüliek, senkik. Nem igazán foglalkozik velük a rendőrség sem, hagyják, hogy kinyírják egymást. A világ továbblép a halálukon. A traktor fontos szimbólum. Azzal, hogy az egész film alatt végig azt látjuk, hogy szerelik és a végén ugyan elindul, de egyhelyben marad, azt akartam megmutatni, hogy a fejlődés nagyon lassú dolog és nagyon kis lépésekben történik. A másik családban Boy élete is új szintre lép. Tehát azon a vonalon is fejlődés tapasztalható. Az egyetlen, akinél nem tudjuk, hogyan áll a dolog, az Son. Megvan a lehetősége, hogy ő is változtasson, nem tudjuk mit fog csinálni, reménykedhetünk, hogy ő is elkezd valami újat. A fejlődés csak nagyon lassan indul el és csak kis léptekben.