Nem csoda, hogy a szűk és fojtogató létben egyetlen menekülési útvonalat talált: a féktelen tobzódást. Ruhák, cipők, kesztyűk, parókák, szerencsejáték, pezsgő, majd későbbi lakhelyén, a Kis Trianonban tartott féktelen partik, életvitele úgy lett egyre hedonisztikusabb, ahogyan Franciaország egyre nagyobb szegénységbe dőlt. Az anyaság nyújtott számára egy kis vigaszt: gyermekei születése után megnyugodott - a féktelen ritmusú képeket ennek megfelelően a csendes természeti idillek váltják fel a film harmadik harmadában.
Coppola filmje Versailles vesztével végződik, amikor a királyi család menekülni kényszerül a feldühödött tömeg által megtámadott palotából - még csak feliratban sem esik szó kivégzésükről. A Marie Antoinette nem a történelmi igazságszolgáltatást fürkésző tabló, hanem egy érzékenyen megrajzolt, vizuálisan parádés kosztümös portréfilm – a gyűlölt királyné helyett egy asszonnyá érő fruskáról.
