A filmszakmát az év elején megrázta Andy Vajna nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos halála. Producerként jelentős karriert futott be Hollywoodban, olyan kasszasikereket köszönhetünk neki, mint a Rambo-sorozat, a Terminátor vagy az Evita. Itthon az 1997 és 2019 között gyártott filmek közül a legmagasabb nézőszámot A miniszter félrelép című filmje érte el.

2011-től kormánybiztosként meghatározó szerepet töltött be a hazai filmipar revitalizálásában, az új filmtámogatási rendszer kialakítását követően nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása. Kormánybiztosi időszakában olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BUÉK. A "Vajna-korszak" alatt a Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott magyar filmek több száz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot és az Arany Medvét. Andy Vajna életének 75. évében járt.

Andy Vajna (1944-2019)

Január második napján hunyt el Peter Ogi, az Inforg film zeneszerzője, emellett Szász jános, Salamon András, Kardos Sándor is sokszor dolgozott vele.

Január végén 86 évesen elhunyt Fakan Balázs dramaturg, forgatókönyvíró. 47 játékfilm - köztük A veréb is madár, A kard, A pogány madonna, a Napló apámnak, anyámnak - dramaturgja, és több mint harminc dokumentumfilm dramaturgja és forgatókönyvírója volt. 18 filmben tűnt fel apróbb szerepekben, köztük a Tízezer nap-ban.

Februárban 92 éves korában elhunyt Kautzky József Jászai Mari-díjas színművész. Legtöbben a Szomszédok-ból ismerhettük, amiben Veres Józsefet alakította. Színházi karrierje mellett az ötvenes évektől kezdve számos hazai filmsikerben tűnt fel epizódszereplőként, olyan nagynevű rendezőkkel dolgozott együtt, mint Máriássy Félix, Keleti Márton, Várkonyi Zoltán vagy Jancsó Miklós. Többek között játszott az Egy pikoló világos-ban, a Fapados szerelem-ben, a Szegénylegények-ben, a Tizedes meg a többiek-ben. Az utolsó mozifilmje a Három testőr Afrikában volt.

Rövid betegség után, március elején hunyt el Koós János táncdalénekes, parodista-színész. Sikeres énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, a 60-as és 70-es években több filmben is szerepelt: játszott Az oroszlán ugrani készül című James Bond-paródiában, a Bűbájosak című drámában és A gyilkos a házban van című krimiben. Utolsó mozifilmje az Apám beájulna volt, amelyben az egyik tinilány apját formálta meg. Koós János 81 éves volt.

Koós János (1937-2019)

Életének 66. évében, márciusban elhunyt Garami Gábor, Balázs Béla-díjas filmproducer, egyetemi tanár. Gyakran dolgozott Mészáros Márta, Dömölky János, Gothár Péter, Kézdi-Kovács Zsolt és Bacsó Péter oldalán, 1991-től a Filmszemle szervezője volt. Producerként dolgozott a Csocsó, avagy éljen május 1-je!, a Hamvadó cigarettavég, A miskolci boniésklájd, a Csoda Krakkóban, az Ede megevé ebédem és a Márió, a varázsló című filmekben is. Legutolsó két nagyjátékfilmje az Anyám és más futóbolondok, és a Parázs a szívnek volt. Részt vett több rövidfilm készítésében is, legutóbb Kis Hajni Last Call című diplomafilmjének volt a producere. A Színház és Filmművészeti Egyetemen gyártásszervezést tanított, 2005-ben produceri díjat kapott a 36. Magyar Filmszemlén.

Áprilisban, 94 éves korában elhunyt György István Balázs Béla-díjas filmrendező. Pályafutása során 204 rövidfilmet, illetve hosszú ismeretterjesztő és dokumentumfilmet, 4 rövid játékfilmet és 3 játékfilmet készített. Vezetésével - Gerhardt Pál és Markos Miklós rendezővel - 1958-ban hozták létre a Balázs Béla Filmstúdiót. 1960-ban szervezte meg az első hazai filmfesztivált, a rövidfilmek seregszemléjét, amely Miskolc városnak három évtizedig az egyik legfontosabb rendezvénye volt.

Garami Gábor (1952-2019)

Súlyos betegség után, áprilisban elhunyt Bács Ferenc, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Színházi pályafutása mellett több nagy sikerű magyar játék- és tévéfilmben nyújtott emlékezetes alakítást, köztük A ménesgazda, az Októberi vasárnap, a Faustus doktor boldogságos pokoljárása, A vörös grófnő, az Angyalbőrben és az Állítsátok meg Terézanyut! című alkotásban. Számos filmben volt narrátor és szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták, többek között hangját kölcsönözte Tigrisnek a Micimackó-ból, A Klinika című sorozatban Klausjürgen Wussownak, azaz Brinkmann professzornak vagy Ian McKellennek, azaz Gandalf mágusnak a Gyűrűk Ura-filmekben. 83 éves volt.

Májusban 85 éves korában elhunyt Vass Éva kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész. A filmvásznon 1953-ban a Rákóczi hadnagyá-ban debütált, majd mások mellett a Nem ér a nevem, A gyilkos a házban van, a Hideg napok, a Hangyaboly című produkciókban láthatta a közönség, emlékezetes alakítást nyújtott a Menekülés a börtönbe, a Rettenetes szülők, a Földnélküli János és a Pá, drágám! című tv-játékokban is.

Vass Éva (1933-2019)

Udvardy Anna filmproducer 70 évesen, májusban hunyt el. A hetvenes években kezdett el a filmiparban dolgozni producerként és gyártásvezetőként, három évvel ezelőtt pedig együtt vették át a díjat az Oscar-gálán Deák Kristóf rendezővel a Mindenki című kisfilmért. Legutolsó munkája a szintén Deák Kristóf által rendezett A legjobb játék volt. Deák így búcsúzott tőle Facebookon: "Drága Ancsa, nyugodj békében... És köszönök mindent, nélküled soha nem sikerült volna!"

Szomorúan értesültünk májusban Csingun Ádám operatőr tragikus haláláról is. Az elmúlt években különböző munkakörökben dolgozott együtt Fliegauf Bencével, Kis Hajnival, Horváth Lilivel, Deák Kristóffal, Makádi Mayával és Gulyás Mártonnal. "Ádám a korát megelőző tehetség volt, de mégsem élhette meg a siker valódi gyümölcsét. Vizuális érzékenysége, humanizmusa kiemelkedő volt, érzékenysége átütő." - mondta róla Regős Ábel, akivel az utóbbi két évben együtt dolgozott. 

Júniusban elhunyt Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke, a Szomszédok megalkotója. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt 89 éves korában érte a halál. A több mint negyven televíziós év alatt háromezernél is több műsort rendezett. Legnépszerűbb munkája az első magyar teleregény, a Szomszédok, amelynél először hat adásra kérték fel, végül háromszázharminckét rész készült 1999-ig, majd a 2004-ben indult sokban hasonló új sorozata, az Életképek. Nevéhez fűződik számtalan komolyzenei műsor és koncert, valamint 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének televíziós rendezése.

Horváth Ádám (1930-2019)

Szintén júniusban, tragikus hirtelenséggel, életének 49. évében elhunyt Térey János József Attila-díjas költő, író. A kortárs magyar irodalom kiváló szerzőjének Nibelung-lakópark című művét Mundruczó Kornél vitte filmre. Térey korábban is dolgozott Mundruczóval, a rendező őt bízta meg Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című operájának szöveggondozásával. Térey Mundruczó Kornél Johanna című 2005-ös filmjéhez is jelentősen hozzájárult, Harcos Bálint költővel közösen írták a film alapjául szolgáló operalibrettót.

Június végén hosszan tartó betegség után, 55 éves korában meghalt Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító. Filmes munkái között a Márió, a varázsló és az Overdose: Vágta egy álomért is szerepelnek. A színházművészet doktora, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára és Elméleti és Művészetközvetítő Intézetének vezetője volt. 1994 és 1998 között a Friderikusz Show gag-csapatában is dolgozott, 2004-től 2006-ig a Filmplus Forgatókönyvíró Műhelyének tagja és a Centrál Színház dramaturgja, 2005 és 2007 között a Jóban Rosszban című tévésorozat storylinere volt. Dokumentum- és filmírói tevékenységét rangos filmes díjak sokaságával jutalmazták. 

Radnai Annamária (1964-2019)

Augusztus végén, 88 éves korában meghalt Tóth János, az Elégia és a Szerelem Kossuth-díjas operatőre, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja. Hosszú pályája során több filmet is rendezett, így például az Amerigo Totról készített dokumentumfilmet, emellett dramaturgja volt Huszárik Zoltán Szindbád című filmjének. A Balázs Béla Stúdióban készült munkáiból áll össze Örök mozi című egészestés filmje. Utolsó műve operatőrként 1987-ben Az utolsó kézirat volt.

1963-ban és 1970-ben elnyerte a Film- és Tévékritikusok díját, a Balázs Béla-díjat kétszer kapta meg: 1971-ben és 1976-ban. 1984-ben az érdemes művész, 1989-ben a kiváló művész címet érdemelte ki. A millennium évében a Magyar Filmszemle életműdíjasa lett, a Kossuth-díjat 2001-ben vehette át. 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze címet kapta meg, míg 2017-ben a Magyar filmkritikusok életműdíjával tüntették ki.

Tóth János (1930-2019)

Szeptemberben elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Nemzet Művésze, a Duna Televízió első elnök-főigazgatója. A 60-as évek elején csatlakozott a Balázs Béla Stúdióhoz, operatőrként dokumentalista jellegű rövidfilmeket kezdett forgatni. Első meghatározó rendezése a Cigányok volt 1962-ben. Legtöbbször Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Nincs idő, Hószakadás) és Szabó István (Apa, Tűzoltó u. 25., Budapesti mesék) mellett dolgozott, de részt vett többek között Gaál István, Huszárik Zoltán, Kardos Ferenc, Ranódy László és Rózsa János jelentősebb rendezéseiben is.

Első nagyjátékfilmjét 1968-ban rendezte meg Feldobott kő címmel. Olyan munkák követték mint a Holnap lesz fácán, a 80 huszár, a Tüske a köröm alatt, a Könyörtelen idők, a Vigyázók, legutóbb pedig A vád. A rendszerváltás közeledtével visszatért dokumentumfilmhez. Filmjeit több mint félszáz országban vetítették, számos hazai és nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjakkal.

Sára Sándor (1933-2019)

70 évesen, szeptemberben meghalt Rajk László építész, díszlet- és látványtervező, egyetemi tanár. 1989-ben kezdett látványtervezőként dolgozni a Mafilmnél, 1992-től filmépítészetet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2004-től pedig a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának lett tagja. Filmes látvány- és díszlettervezőként több tucat film kötődik nevéhez a hetvenes évek végétől kezdve napjainkig, úgy mint a Megáll az idő, a Miss Arizona, a Délibáb, az 1945, valamint a 2019-ben bemutatott Akik maradtak.

Tarr Bélával a Londoni férfi és A torinói ló című filmeken dolgozott, és ő volt Nemes Jeles László Oscar-díjas Saul fia című filmjének, majd a Napszállta látványtervezője is. 2009-ben az év látványtervezőjévé választották, 2016-ban az Art Directors’ Guild (Amerikai Látványtervezők Céhe) szakmai díját kapta Ridley Scott Mentőexpedíció című, részben Budapesten forgatott filmjéért.

Rajk László (1949-2019)

Szeptemberben, súlyos betegség után, életének 77. évében elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező tanszakának elvégzése után 1968-ban kezdte a pályát a Vígszínházban. 1979-1985 között főrendező, 1987-től 2009-ig a Vígszínház igazgató-főrendezője, 2009-től 2017-ig főrendezője volt. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és külföldön is. 1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1984-ben Érdemes, 1990-ben Kiváló művész címmel, 2000-ben Hevesi Sándor-díjjal, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2004-ben elnyerte az egyik legelőkelőbb ír színházi kitüntetést, az Irish Theatre Awards-ot. 2016-ban Prima Primissima-díjat kapott.

Októberben, életének 77. évében elhunyt Jeney Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, a kortárs magyar zene kiemelkedő alakja, többek közt olyan filmek zeneszerzője, mint a Szindbád, az Így jöttem és a Jób lázadása. Munkássága elismeréseként megkapta az Erkel Ferenc-díjat (1982), az érdemes művész címet (1990), kétszer a Bartók-Pásztory-díjat (1988, 2006). 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.