Filmhu: Mikor dőlt el, hogy színésznő leszel?

Tompos Kátya: Ez jobbról-balról összejött valahogy, e felé terelődtem folyamatosan. Ugyanakkor még a felvételikor sem gondoltam, hogy színésznő lesz belőlem, egyszerűen csak magamnak akartam bizonyítani. Két évnek kellett eltelnie, hogy felfogjam, mi felé vezet ez az út. Eléggé későn értem meg a színésznővé válásra.

Ugyanakkor sokszor vannak olyan időszakok az ember pályafutása során, amikor megkérdőjelezi, valóban ott van-e, ahol lennie kell.  Ha van egy sikerélményed, akkor azt mondod, hogy igen, színésznő vagyok, ezt akarom csinálni, ebben akarok egyre jobb lenni. Ugyanakkor van olyan is, amikor nincs pozitív visszajelzés, csak az az érzés van, hogy semmire sem vagy jó. És ez folyamatosan váltakozik. Keresgélő típus vagyok, a mai napig keresgélek, kérdéseket teszek fel magamnak, és megpróbálom megválaszolni azokat.

Eléggé későn értem meg a színésznővé válásra
Fotó: Valuska Gábor


Filmhu:
Miért operett-musical szakra jelentkeztél?

T.K.: Én akkor még szinte semmit nem tudtam a színészi pályáról, össze-vissza éltem, a kis fantáziavilágomban. Valamennyire tudtam énekelni, és épp akkor indították az operett-musical szakot, amikor el kellett döntenem, merre tovább. Az A terv az volt, hogy nem vesznek fel, a B, hogy a másodrostán fogok kiesni, netalántán a harmadrostán. Nem volt C terv. Mégis felvettek, és szépen-lassan fel kellett nőni ehhez a feladathoz, illetve még mindig ebben a folyamatban vagyok benne.

Filmhu: Ezek szerint nem volt elköteleződés a zenés irányzat felé. A főiskola óta eltelt idő is ezt bizonyítja, hiszen olyan színházakban játszol, amelyek elsősorban prózai darabokat tűznek műsorra.

T.K.: Ez így igaz, ugyanakkor rengeteg zenés darabban játszom. Nagyon fontos nekem a próza, de ugyanolyan fontos az ének, a zene is, és szeretném mindkettőt olyan fokon űzni, ahogyan megérdemlik. Kell zenés darabokat játszani, mert az emberek igénylik ezt. És a zenével nehezebb hazudni.

Filmhu: Mennyiben volt más ez a szak, mint egy prózai színész szak, azon túl, hogy jártatok hangképzés órára?

T.K.: Kerényi Imre volt az osztályfőnökünk, aki addig kizárólag prózai osztályokat vitt, szóval kaptunk prózát is rendesen. Természetesen tanultunk énekelni - én a mai napig visszajárok a hangképző tanáromhoz, Bagó Gizellához, és folyamatosan tréningben tartom a hangomat. Szerintem nagyon jó osztályunk volt, úgy zeneileg, mint prózailag. Nagyon sokszínűek voltunk, és ezért kiválóan működött a közös munka. Mostanában mondta nekem valaki, aki anno látta a vizsgáinkat, hogy úgy voltunk összeválogatva, mint egy állatkert, amiben van mindenféle állat: orrszarvú, zsiráf, kismadár.

A prózánál hagyhatod, hogy eluralkodjanak rajtad az érzelmek
Fotó: Valuska Gábor


Filmhu:
Mennyiben kell másképp felkészülni egy zenés szerepre?

T.K.: Szakítani kell időt a pihenésre, hogy az ember hangja ne menjen tönkre. A zene higadtabb műfaj, sokkal inkább agyi síkon zajlik. A prózánál hagyhatod, hogy eluralkodjanak rajtad az érzelmek, úgy, hogy beleremegsz, de éneklés közben ilyen nincs, mert az az éneklés rovására megy. Fizikailag, mentálisan nyugodtabbnak kell lenni, illetve az egy másfajta izgalom, ami a próza esetében pozitív és jól kijátszható.

Filmhu:
Korábban a Bárka társulatában játszottál, majd a Nemzetibe kerültél. Mennyiben más ez a közeg?

T.K.: Alföldi Róbert hívott a Bárkába, és ő hozott magával a Nemzetibe is. Ez a közeg kétségkívül nem olyan családias, mint a Bárka volt, hiszen sokkal nagyobb a társulat, az épület is. A kollégáimmal nagyon jóban vagyok, és mindennek tetejében olyan színészekkel játszhatok együtt, akiktől rengeteget tanulok, bár még nem volt alkalmam mindenkivel dolgozni. A Bárka annyiban volt más, hogy közelebb voltunk egymáshoz, fizikailag is, nem állt rendelkezésünkre egy ilyen hatalmas, mindenttudó épület, közösen kellett megoldani a dolgokat, és ez közelebb hozta egymáshoz az embereket. A repertoár itt is nagyon változatos, amit én nagyon fontosnak tartok. Robi megtartott néhányat a korábbi előadásokból, két szerepet át is vettem. És persze jött egy rakás új darab, köztük sok modernebb, kortárs előadás.

Filmhu: Három filmben is játszottál az utóbbi időben. Ez hogyan egyeztethető össze a színpaddal?

T.K.: Nagyon nehezen. Ezért van az, hogy sok mindent le kell mondanom, mert egyszerűen nem érem magam utol. A Bárkán is játszom még egy darabban, most probálom Sally szerepét a Kabaréban, Székesfehérváron, és közben futnak a darabok a Nemzetiben. A Köntörfalak felvétele például úgy zajlott, hogy nappal a János Vitézt próbáltam, éjjel meg forgattam. Ez eléggé megterheli az ember szervezetét, és utána sem volt időm pihenni, mert jött a következő darab. A Valami Amerika 2.-t és a Poligamy-t nyáron forgattuk, ez könnyebbséget jelentett.

A nő három arca: Poligamy / Köntörfalak / VA2


Filmhu:
A Valami Amerika 2.-ben Vivit alakítottad, aki egyszerre a papa pici lánya, vagány fruska és szexi fenevad. Mi volt a legnehezebb ebben a szerepben?

T.K.: A táncoktól féltem egy kicsit, mert nagyon jó táncosokkal voltam körülvéve, úgyhogy nyomtam, gyakoroltam éjjel-nappal. Nagyon élveztem ezt a szerepet, mert teljesen szélsőséges figurát kellett megformálnom, gyakorlatilag bármi belefért, és a rendező, Herendi Gábor nyitott volt azokra a dolgokra, amiket kitaláltunk, úgyhogy rendkívül kreatív munka volt. Nagyon élveztem azt a közeget, rengeteget nevettünk a forgatás alatt, amitől valahol szűntelen bohóckodásként éltem meg az egész munkafolyamatot.


Filmhu:
A Valami Amerika 2.-vel ellentétben a Poligamy és a Köntörfalak elsősorban dialógusra épülő filmek, Dyga Zsombor és Orosz Dénes is jobban szereti beszéltetni szereplőit, mintsem cselekvésre késztetni.... Hozzád melyik műfaj áll közelebb?

T.K.: Ez a két film is nagyon jó élmény volt! Dénes és Zsombor egy korosztály, mind ketten nagyon alaposan átgondolták, hogy mit akarnak, iszonyatosan felkészültek, és a saját fejük után mentek. Ez nekem nagyon szimpatikus volt. A Köntörfalakban egy kislányosabb, keresgélőbb csajt alakítottam, a Poligamy-ban pedig egy olyan nőt, aki közeledik a 30 felé, családot szeretne, felállította a saját szabályait, és szeretné szépen, előre látni az egész életét. A film vége felé pedig egy megtört nőt látunk, akit elhagyott a szerelme. Szóval ez egy kicsit érettebb szerep volt, mint amit a Valami Amerika 2.-ben alakítottam. A Köntörfalakban azt szerettem nagyon, hogy a film során folyamatosan bontakozik ki a dráma, és a mozaikdarabok egyszer csak összeállnak.  Fantasztikus dialógusokból álló lélektani dráma, amelyek köztem, Elek Feri és Rába Roland közt zajlanak.

Filmhu: A Poligamy-nál jól éreztem, hogy Kitti vagy a Mellettedből? (A rendező korábbi kisfilmje. Megnézem! )

T.K.: Igen, ez nem véletlen, sokat beszélgettünk erről Dénessel, aki arra buzdított, hogy vigyem tovább azt a karaktert, szóval egy körrel már beljebb voltam. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy Lilla egy leheletnyivel finomabb, érzékenyebb - hiszen, ha az elején nagyon keményre formáljuk Lillát, akkor senki nem fogja őt visszavárni. Vigyázni kellett azzal a fajta szikársággal, ami a Mellettedbe pont odapasszolt.

Érzelmi ember vagyok, elsősorban nem a fejemmel gondolkodom
Fotó: Valuska Gábor


Filmhu:
És kaptál olyan instrukciót, hogy mitől vagy te a NŐ, a Lillák leglillábbika?

T.K.: Én ezt megkérdeztem Dénestől. Ő azt válaszolta, hogy ezzel ne foglalkozzak, ez az ő dolga. Ha ebbe elkezdtem volna belegondolni, azzal csak magamat görcsöltetem, és azt veszítem el, amit magamból kiindulva kell megformálni. Ha elkezdem figyelni a többi Lillát, azt a sok, teljesen különböző karaktert, az nem vezetett volna sehova, hiszen pont az volt a cél, hogy mind teljesen különbözőek legyünk, más-más színek a palettán.


Filmhu:
Elég sokat vitatkoztunk a film után arról, hogy vajon mi történik a főszereplővel, Andrással, és arról is, hogy ezt fontos-e tudnunk vagy sem. Számodra mi történik a Poligamy-ban?

T.K.: Valaki ezt már megkérdezte tőlem, még akkor, amikor nem láttam egyben a filmet. Megnéztem, és, mivel én inkább érzelmi ember vagyok, elsősorban nem a fejemmel gondolkodom, úgy éreztem, annak oka van, hogy ez a dolog nincs megmagyarázva. Szerintem a 'miért?'  egyszerűen nem érdekes, ez egy férfi fantáziálása arról, hogy mi lenne, ha... mi lenne, ha meg lehetne szerezni minden nőt. Mindenki gondoljon a végén, amit akar, ennél a filmnél nekem nem volt szükségem magyarázatra, sokkal inkább érzelmileg tettem helyre a dolgokat, és ezzel megfejtődött magától a rejtvény.

Civilként szeretek eltűnni, észrevétlen maradni
Fotó: Valuska Gábor


Filmhu:
Mennyire érzékeled azt, hogy a filmszerepek okán egyre többen megismernek, és hogyan viszonyulsz ehhez?

T.K.: Folyamatosan dolgozom, úgyhogy nem nagyon van időm ezt érzékelni, de nem is igazán ügyelek erre. Igyekszem nem változni, ugyanúgy dolgozni, ahogyan eddig tettem. Az jelenti nekem a legnagyobb örömöt, ha valami sikerül, valami működik, úgy működik, ahogyan akartam, és kapok visszajelzést azzal kapcsolatban. Jól esik, ha megismernek, de civilként szeretek eltűnni, észrevétlen maradni.

Filmhu: Ha magánemberként elmennél ma este moziba, és a Valami Amerika 2.-t, a Köntörfalakat és a Poligamy-t játszanák, melyikre ülnél be?

T.K.: Erre nem tudok válaszolni.... Amikor a Valami Amerika 2.-t forgattuk, akkor azért rajongtam, amikor a Poligamy-t, akkor azért. Most a Köntörfalakat várom nagyon, mertmég előttünk van a bemutató. A Szemlén lesz a premier - most ezért izgulok.