A Forum 2006-ban indította el mára zászlóshajójává vált projektjét, a ScriptLab nevű támogatási és mentor programot, miután felismerték a fejlesztési fázis fontosságát a filmkészítés folyamatában. Bennünket is ez fogott meg leginkább, hiszen hazai viszonylatban is ez a legelhanyagoltabb stádium, és sok tekintetben ennek tudhatók be a komoly forgatókönyvi és dramaturgiai problémák, melyektől a legtöbb hazai film szenved (ha többet akarsz tudni a hazai forgatókönyv-fejlesztés problémáiról, esetleg magad is kifejtenéd a véleményed, gyere el a január 16-án, 14 órakor tartott vitafórumra).

A ScriptLab a filmötlettől a treatmentig terjedő fejlesztési szakaszra koncentrál, hiszen sok projekt itt bukik el; a kiinduló koncepció lehet kiemelkedően jó, de a sztori dramaturgiája nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket. Onnantól pedig bukik a könyv, és nagy valószínűséggel a film is. Tehát a ScriptLab nem pusztán az íróknak hatalmas segítség, de a producereknek is, hiszen a programból kikerülő forgatókönyvekből nagyobb eséllyel készül nézőbarát, végső soron pedig sikeres film.

Bruno Pellandini, a Drehbuch Forum vezetője
Előremutat
Az ambiciózus program előfutára egy Skandináviában már hosszú ideje sikerrel működő rendszer, melynek nagyszerűsége abban rejlik, hogy viszonylag kis befektetéssel nagyobb mennyiségű, szakszerűen kifejlesztett, innovatív forgatókönyv születhet, melyek közül a producerek válogathatnak. (Ez a modell legalább egy leheletnyivel közelebb hozza az innen nézve talán túlzottan könyörtelen amerikai 100-10-1 rendszert, azaz hogy 100 ötletből 10 forgatókönyv születik, melyek közül egy lesz végül megfilmesítve.)

A ScriptLab abban a fázisban kapcsolódik be a fejlesztésbe, amikor hagyományosan az író még saját kockázatára, ingyen dolgozik. Támogatást nyújt a kiválasztott forgatókönyvírók számára, hogy azok valóban profi, szakmailag átgondolt treatmentet tehessenek le producerek, illetve finanszírozó testületek asztalára.

A kiválasztásban a tartalmukban, formájukban, dramaturgiájukban szokatlan megközelítést alkalmazó műveket is támogatják. A ScriptLab így egy valódi laboratórium, melyben a forgatókönyvírók külső nyomás, elvárások nélkül kísérletezhetnek műveik megalkotása során.

A támogatásra egyaránt jelentkezhetnek tapasztaltabb írók, de kezdők szárnypróbálgatásait is segítik a szervezők. Utóbbiak profi dramaturgok, sztori editorok segítségével egy több hónapos mentori kapcsolathoz jutnak.

A dramaturg személyét az adott mű tulajdonságaihoz, műfajához igazodva választják ki. A forgatókönyvíró és mentora három hónapon keresztül dolgozik a történet fejlesztésén. A mentor munkáját teljes egészében a Drehbuch Forum fizeti, illetve ők állják a három hónapra a 3 ezer eurós támogatást is. Ez az összeg két részletben érkezik az írók számlájára; az első fél a munka megkezdésekor, a második a treatment bemutatását követően.

Teljesen kezdő, kész forgatókönyvvel még nem rendelkező írók is kaphatnak támogatást, bár nem anyagi formában. Számukra a mentorok munkáját, illetve további egyéni képzéseket fizet a Forum.

Phil Parker zsánerszemináriuma a Drehbuch
Forum szervezésében
A treatmentek elkészülte után sem engedik el az írók kezét. A Forum a művek tanulmányozása után segítséget nyújt az íróknak, hogy mely producereket érdemes felkeresniük, illetve össze is hozzák a találkozót.

A beadott filmötletekből a Drehbuch Forum igazgatója, a bennünket is vendégül látó Bruno Pellandini két független szakértő segítségével választja ki a támogatásra érdemeseket. 2007-ben kilenc filmötlet treatmentté fejlesztését támogatták.

Természetesen a kreatív és innovatív munkában mindig ott rejlik a kudarc lehetősége is. A forgatókönyvíró és a mellé kijelölt dramaturg a közös munka során rájöhet, hogy az ötletben még sincs meg az a kreatív potenciál, amit a beadott egyoldalas pályázatban látni véltek. Ilyenkor jobb elismerni, hogy a történet nem való megfilmesítésre, mintsem, ahogy mondani szokták, a döglött lovat rugdossák. Ekkor a program véget ér az adott történet számára. Ilyenkor a már kifizetett támogatást nem kell visszafizetni. Amennyiben az író bármely okból nem képes együtt dolgozni a kijelölt mentorral, a Forum vezetősége dönt, hogy új dramaturgot kapjon, avagy befejezze a programban való részvételt.

A kijelölt sztori editorok a forgatókönyvírók partnerei egy szakmai és kreatív dialógus során. Feladatuk, hogy segítsék az írót a történet fejlesztésében anélkül, hogy maguk is írnának. Az íróval együttműködve megkeresik a történethez leginkább illő formát és beazonosítják a tartalommal összefüggő, illetve dramaturgiai problémákat, illetve segítenek megkeresni azok megoldásait.

2008. február 1-jén szándékaink szerint Bruno Pellandini személyesen is bemutatja az Ausztriában immár harmadik éve sikerrel működő programot a Filmszemlén tartandó Filmírás Napján.