Tóth Ildikó

A 2004-2005-ös évadban Novák Eszter két rendezésében is játszott – Szerelem, a Negyedik kapu -, az előadásokat beválogatták a POSZT-ra, a színésznő a Szerelem Kornéliájáért a szakmai zsűri elismerésében részesült. Szenvedéstörténetből kreált szenvedélytörténetet.

Utólag föltűnő, hogy interjúnk során – a női szerepeken, és az álmokon-vágyakon keresztül - valójában egyetlen dolgot jártunk körül; ezt leginkább önismeretnek nevezik.

filmhu: Kívülről szemlélve, látványosan jól alakul az éved: közös munkáid Novák Eszterrel jelentős közönség- és kritikai sikert arattak, a Rokonokban Szabó Istvánnal dolgozol.

Ami megtalálja, jól áll neki Szabó István készülő filmjében, a Rokonokban

Tóth Ildikó: Furcsa ez az egész…, mert amikor még fiatalabb voltam (nevetés), sokkal nagyobb akarás volt bennem. A színház és a film volt a szerelem, ez töltötte ki az életemet. Mindez most sem múlt el, de átrendeződtek a dolgok. Noha mindig is éreztem, hogy az életemet - és egyáltalán, mindenemet -, odaadom a hivatásomért, biztosan tudtam: nem mindenáron. 

Amióta szabadúszó lettem, voltak jobb és rosszabb éveim, aztán megszületett a kisfiam. Az elmúlt két-három év úgy telt el, hogy nem nagyon szerettem volna teljes bevetéssel dolgozni – és azon vagyok, hogy Simon óvodás koráig ez így is maradjon. Kicsit ellazultam, elengedtem a dolgokat… Valami miatt megtalálnak a feladatok; és, ami megtalál, jól áll nekem, nagyon sok mindent tudok elmondani vele egy szerepről, helyzetről, a világról. Ebben biztosan benne van, hogy magam is szabadabb állapotban vagyok, hogy nem akarok már semmit sem olyan szenvedélyesen.

filmhu: Érdekes, hogy ezt mondod… Bármikor gondolkodtam a pályád alakulásáról, mindig is a kockázatos lépések jutottak rólad eszembe. Elhagytad a Radnótit az Új Színházért, az Új Színház után vállaltad a szabadúszást, majd olyan felkéréseket utasítottál vissza, amelyekre kevesen mondtak volna nemet.

T.I.: A visszautasítások mögött mindig is a „nem mindenáron” állt. Van egy bizonyos határ, amelyen túl az ember nem foghat magyarázkodásba, indokok keresésébe, annak érdekében, hogy a színészi létet fönntartsa. Persze ez is olyan összetett… Voltak beszélgetéseim, vitáim, amikor kétségbe vonták a lépéseim helyességét, vagy egyszerűen azt mondták: ez butaság volt. Éppen ezért, sohasem ítélem meg utólag a döntéseim jogosságát – ahogyan másokét sem.

filmhu: Izgalmas az alkotói kapcsolatod Novák Eszterrel – akinek jó ideje szégyenteljes a színházi életben kijelölt „pozíciója”. Úgy képzelem, teljesen más személyiségek lehettek: Novák Eszter kirobbanóan impulzív, míg te jóval megfontoltabb vagy.
 
T.I.: Eszterrel a színház hozott össze minket, ott találkoztunk. De ha ez – mint összekötő kapocs - megszűnne az életünkben, mi már akkor is egymáshoz tartozunk. A barátságunkat nyilván a színház iránti szenvedélyünk is táplálja – hiszen ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Novák Eszter - magam is úgy gondolom -, méltatlan helyzetben van. Ezen csak az változtathatna, ha a színházcsinálást tisztán szakmai szempontok szerint támogatnák, és az elvégzett munka minősége alapján ítélnék meg. (Persze, tudom, milyen naiv vagyok…)

filmhu: Az eddigi fontos színházi és filmszerepeid mindegyikére jellemző – gondolok itt Jadvigára, Julira a Felhő a Gangesz felett-ben, vagy Nellire a Szerelemben -, hogy a korukat messze meghaladó karaktereket alakítottál. Nem szeretem a szót, de mégis: „forradalmi”, újszerű nőtípusokat. Ám Lina, a Rokonokban, korántsem tartozik egyértelműen ezek sorába. Sőt, sarkítva fogalmazva, számomra vesztes típus.

A kevésbé tetszetős utat választja Ternyák Zoltán és Tóth Ildikó (Felhő a Gangesz felett)

T.I.: Én nem így gondolom… (nevetés) Ha már a „forradalmi” szót használtad: bár „lappangó” módon, de Lina is forradalmi alkat. Mert számomra az is forradalmi – vagy forradalmi tett - lehet, ha az ember egy erősen meghatározott társadalmi létezésben, az észérveknek ellentmondva, a kevésbé tetszetős utat választja.

Kopjássék egy nap arra ébrednek, hatalmas változás történt az életükben. A férfi – a családfenntartó – főügyész lett. Azt gondolnánk, hogy ez egy nagy pillanat, amely a feleségből egyöntetű örömöt vált ki; vállvetve halad férjével a kikövezett úton, egyre több pénz áll a házhoz, épül a villa, és a férj mindenben bírja a felesége támogatását. Lina azonban tudja, nem lehet „csak úgy” felkapaszkodni egy olyan világba, ami nem az övé, és kitart a sajátja mellett. Ez nem jelenti azt, hogy képtelen az örömre. Csakhogy észreveszi, a váratlan fölemelkedés túl hirtelen jött, és túl nagy ára van. Egyáltalán, számára minden „túl” van. Linán kívül nincs is ember a Rokonokban, aki a gyerek- vagy ifjúkorban megálmodott morális mércéhez tartani tudná magát. Ez számomra a forradalmi tett. Kopjássban is megvan az erkölcsi mérce, de képtelen ehhez hű maradni. Ezért emeli föl a pisztolyt.

filmhu: Egyebek mellett Kopjáss tisztessége, született „jóembersége” miatt olyan nagyszerű, fontos ez a regény.
 
T.I.: Így van, noha Kopjáss naiv. Idealista.

filmhu: Nem gondolod, hogy Lina abban a tekintetben egyértelműen vesztes, hogy pontosan érzi, részint a döntései miatt veszíti el – vagy: veszik el tőle - a társát?

T.I.: A regény egy bizonyos epizódjában ez nagyon szépen benne van. Kopjáss és Lina reggel megbeszélik, milyen is volt az este, amikor a kinevezést megünnepelték – mert hogy ők ketten nagyon jókat tudnak beszélgetni. Nem emlékszem pontosan a mondatra, de ott van előttem a kép, amikor Lina nézi ezt az embert, és érzi, hogy ő kevés lesz ehhez az álmodozó, a vágyait eddig kordában tartó férfihez. El fogja veszíteni. Nem tudja követni. Képtelen lesz eggyel följebb lépni. Ez ösztönös, mélyből föltámadó érzés, amiben azonban az elvesztés lehetősége nagyon erősen ott van. És kiderül majd egy-egy mondatból, hogyan darálta le a mókuskerék a házasságukat. Lina konok tisztánlátása, kíméletlen kritikája visszahúzó erő lesz Kopjáss számára. Úgy érzi, Lina kevés neki. Ilyen értelemben - valóban -, Lina akár vesztes is lehet.

filmhu: Nyilván benned is megfordult, hogy a regény mennyire tökéletesen adaptálható a mi korunkra.
 
T.I.: Nagyon is. Tulajdonképpen már-már közhelyesen beleilleszthető. Holott 1927 óta mennyi idő telt el! 

filmhu: A hivatásodban könnyen megeshet a váratlan – igen gyakran a teljesítményektől, képességektől független – fölemelkedés. Voltál-e olyan élethelyzetben, amikor erősen érezted, a tudatos énedre kell hallgatnod?

T.I.: Például eszembe nem jutott volna annyit gondolkozni azon, elfogadjam-e Éva szerepét a Nemzeti nyitóelőadásában, ha az a produkció nem keveredik annyira össze a politikával. Úgy éreztem, ha igent mondok, azzal hallgatólagosan támogatok egy olyan politikai akaratot, amihez nekem semmi közöm nem lehet – és azt gondolom, a színháznak sem.

filmhu: Az indulásodhoz képest, hogyan vélekedsz a színház helyzetéről, ma? Mit látsz magad körül?

T.I.: (csönd) Amikor pályakezdő az ember, az egészen más lelkiállapot. Akkor sohasem gondoltam volna, hogy bármikor is ilyeneket mondok majd, de annyi naivitás, illúzió, annyi vágy van az emberben, még akkor is, ha akkor úgy véli, rendkívüli racionalitással gondolkodik a saját helyzetéről. Én akkor azt hittem, hogy így gondolkozom – és kikértem volna magamnak, ha valaki ezt kétségbe vonja. Most már tudom, hogy nem így volt. Amikor mostanság valaki frissen végez a Színművészetin, és elkezdi a pályáját, nem tudom, mennyire elemzi a színház, vagy a film mai helyzetét. De megkockáztatom, most jobban rákényszerül erre.

Az elvesztés lehetősége Pacskovszky József: Ég veled!

Kilencvenben végeztem – a fordulat éve után… Tizenöt év alatt nagyon sok minden történt. Többek között átéltem azt, hogy bejelentették a magyar színház csődjét – a nézőszámokra hivatkozva. Ma a színházak tele vannak, új műfajok kerültek előtérbe. Állandóan struktúraváltást emlegetnek, miközben alig történik valami. A probléma az, hogy a politika – mint pénzosztó, mint „mecénás” – erőteljesen beleszól a színházak életébe, teheti ezt a szakma különösebb ellenállása nélkül.  Holott létezik egy olyan minőségi minimum, ami alatt nem lehet színházat és filmet csinálni. A film és a színház nálunk nem tud jól tejelő iparággá fejlődni. A „magyar Broadway”-n csupán egy teltházra futja húszezer forintos jegyekkel. A teljes ellehetetlenítés, minőségi rombolás pedig nem lehet megoldás; sőt, hosszú távon kész „ráfizetés”.

filmhu: Mi a te szereped ebben a korántsem vidám történetben?

T.I.: Úgy látszik, azt választottam, hogy kicsit kihúzódtam ebből az egészből. És mint szabadúszó, nem kezdtem el kegyetlen erőfeszítéssel tempózni (nevetés), hanem vártam, milyen partra sodor ki az élet.

filmhu: Fiad születése mennyire változtatta meg az életedet?

T.I.: Nagyon. Fölerősítette a „nem mindenáron”-t. Azok a „nagy dolgok”, amikhez mindig is kötöttem magam, nem változtak, csak még szabadabban szelektálok. Sőt, talán felelőtlenebbül döntök. Annak ellenére, hogy – elsősorban egzisztenciális megfontolásból -, nyilván többen azt gondolnák, még nagyobb odafigyelést kellene tanúsítanom. Mégis, ennek dacára megajándékozott az élet sok mindennel. Amikor meg jobban akartam, küszködnöm kellett. Simon most két és fél éves, jövőre egy munkát vállaltam.

filmhu: Barta Lajos több mint kilencven éve írta a Szerelem című darabot, amelyet – talán kissé pontatlanul – a „magyar Három nővér”-nek is neveznek. Barta darabja ugyanis egy olyan világban játszódik, ahonnan elmennek a férfiak. A színházi alkotás természetéből adódóan utólag kibogozhatatlan, mégis: mekkora a szereped abban, hogy a vénlány Kornélia-Nelli ilyen összetett, izgalmas karakter lett?

A túlzás kétségbeesést takar Jadviga párnája

T.I.: Novák Eszter nagyon komoly dramaturgiai munkát végzett el Kárpáti Péterrel, rengeteget húztak a három lány kissé túláradó szenvedéstörténetéből, és – az eredeti darabtól eltérően – összehozták a három lányt egy jelenetbe. Így nagyon erős az előadás végkicsengése: a lányokat nem pusztán megtöri az élet, hanem tanulnak a szenvedésükből, és képesek megerősödve továbblépni; élni. Amikor elolvastam a darabot, nem értettem, miért is akarja Eszter megcsinálni? Azt éreztem, Barta kissé érzelgősen túlbeszél egy témát. Majd rájöttem, hogy ez a túlzás mekkora kétségbeesést takar, és akkor már kíváncsi lettem. Eszter is a túlzás, a groteszk felé hajtott minket. Ez közös munka, ajánlatok sokasága mindkét féltől. Annyi bizonyos – és ezt elmondhatom Lina kapcsán is -, hogy amikor megkapok egy szerepet, elolvasok egy anyagot, arról nagyon erős, egyféle benyomásom van.

filmhu: És ez Nelli esetében mi volt?

T.I.: A vénlányság. Amit önmagában nem lehet, és nem is kell, eljátszani. Mert ha csupán elmondom a szöveget, az akkor is jelenvalóvá lesz, életre kel. Ezért amikor megkapok egy szerepet, mindig megpróbálom megkeresni az ellenpontjait annak, amit megírtak. Nelliben is megkerestem mindazt, ami a vénlánysága ellen szól, és ami összességében majd azt erősíti: egyebek mellett, hogy milyen szenvedélyesen él és mozog. Túl van már az első szerelmi kudarcon, elmúlt huszonkilenc. Kétségbeesetten keresi a helyét; hogy mi lesz vele. Nincs ideje a szenvelgésre, ezért olyan sprőd, durva, szókimondó. Nincs kedve szüntelenül a nőiességét mutatni – amit esetleg egy férfi elvárna, vagy akarna -, hiszen ez legtöbbször hazug és fárasztó.

filmhu: Novák Eszter egészen újszerű, számomra katartikus előadása – időszerűsége szempontjából - rímel a Rokonokra.  A rendezés (túl az örök témán, a szerelmen) rendkívül őszintén, sőt, kíméletlenül reflektál az egyedülálló nők helyzetére, amellyel kapcsolatban rengeteg a hazugság. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy a „szingliség”-re önálló üzletágakat alapoztak, és velejéig hamis romantikus komédiákat gyártanak a nők „elaltatására”.

T.I.: Visszakanyarodtunk az önismerethez, és ahhoz, hogy milyen fontos, hol húzzuk meg a szabadságunk határait, kereteit.

Ha Nelli mindenképpen ragaszkodott volna egy ideához, teljesen tönkremegy. A vidéki város tisztviselő telepén, tele nyugdíjasokkal, idős emberekkel, hová is vágyakozhatna egy tanulatlan nő, aki legfeljebb szakácsnő lehetne. Ahhoz, hogy Nelli megtalálja, érvényesítse önmagát abban a mikrovilágban, amelyben él – és amely kis világ egyébként nagyon fontos -, ez a felismerés kellett. Hogy ne várja a herceget fehér lovon, mert számára Komoróczy az a férfi, aki - hatalmas erőfeszítéssel! - talán elérhető. (Komoróczy Jenőt Varga Zoltán játszotta – H.K.) Az már Eszter elképesztően pontos elemzésének köszönhető, hogy az ő rendezésében bejön egy pasi. Egy jó pasi! Aki nagynénje nevelésének „köszönhetően” agglegény, minden tekintetben Nelli – a vénlány – férfi-párja.

Nincs ideje a szenvelgésre Varga Zoltánnal a Szerelemben

Az önismeret teljes, vagy nagyarányú hiányából adódik, hogy igen sokan képtelenek az ilyen felismerésekre. Mindeközben a világ nyilvánvalóan elérhetetlen vágyakkal, álmokkal bombáz minket. A kétgyermekes, otthonülő családanya lesi a televízióban a házakat, autókat, mosogatógépeket, és azt, hogyan nézzen ki egy háziasszony. Amelynek eléréséhez a nap huszonnégy órája sem elegendő – még ha pénz volna is rá. Eszébe nem jut az embereknek, hogy azok, ott a televízióban, nem ők, és nem is az ő vágyaik. Hogy mindazt, amit látnak, el kellene feledni.

filmhu: Te hogyan állsz az álmok, vágyak megnyirbálásával?

T.I.: Mondok egy banális dolgot. Amikor gimis voltam, Oscar-díjas színésznő szerettem volna lenni (nevetés). Amikor kijöttem a főiskoláról, még akkor is voltak ilyen gondolataim. Aztán rájöttem, ha ehhez a vágyamhoz, álmomhoz ragaszkodom, nagyon boldogtalan leszek. A hely, ahol születtem, az ország, amelyben élek, ilyen álmokra predesztinált.

filmhu: „Mellesleg” hogy’ érzed magad a szerep- és díjözön közepette?

T.I.: Állandó lelkiismeret-furdalásom van, amikor el kell jöjjek otthonról. Egyéni átok. Ha Simon nagyobb lesz, talán kinövök ebből, bár édesanyám szerint a felelősségérzet egyre fokozódik majd bennem. Egyébként pedig az a helyzet, amivel kezdtük a beszélgetést: örülök annak, amivel megkínál az élet.