Most következő beszélgetésünk szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott! A szöveg frivol utalásoktól hemzseg – felbukkannak benne Sunset Boulevard-i titkárnők, tátott szájú groupie-k, a fordító viszonya a szinkronszínésszel és a rafinéria csúcspontjaként: Jamie és az óriásbarack. Tóth Tamás Boldizsár, az egyik legelhíresültebb filmfordító bűnlajstroma ennyivel azonban még nem teljes. A kiterjedt alvilági kapcsolatokkal rendelkező keresztapa neve pedofil-körökben valóságos fogalom: ő a Harry Potter fordítója, személyéhez jó pár Disney-film magyarítása kötődik. Fedőtevékenysége, a Carl-Gustav Jung-fordítások, valamint ártatlannak tetsző kijelentései (ő semmihez sem ért, mindig otthon ül, teljesen műveletlen, nem jut eszébe semmi), ne tévesszen meg senkit! Rendkívül veszélyes bűnözővel állunk szemben, aki, ha kell, fegyverként használja a szavakat…

- Az újságírók többsége személyedben a Harry Potter fordítóját keresi fel, figyelmen kívül hagyva, hogy számos külföldi film magyarítása is Neked köszönhető. Jó hír számodra vagy rossz, hogy én a filmekről és nem a könyvről szeretnélek kérdezgetni?

- Semleges. Szívesen beszélek róla. Igazából örültem ennek a lehetőségnek. Nem szokták tudni, hogy filmeket is fordítok, bár egyszer-kétszer szerepeltem már a filmfordításaimmal kapcsolatban a televízióban és egy Internetes rádióban is.

- Milyen a viszonyod a filmhez és a fordítói szakmához? Mennyire követed nyomon a többi filmforgalmazó fordítóinak munkásságát?

- Szinte semennyire, nagyon keveset járok moziba, kevés filmet látok. Általában otthon ülök, és azokat a filmeket nézem meg, amiket én fordítok. Nem tartozom a filmrajongó filmfordítók közé. Szerintem az utca embere sokkal több amerikai filmet lát, mint én. Nem járok fesztiválokra, nem olvasgatom a Variety-t, általában a forgalmazótól kapom meg a feladatokat. Ha hallok valamiről, amit szívesen lefordítanék, szólok, de ez viszonylag ritkán fordul elő. A többi fordító munkáját is véletlenszerűen látom, ha őszintén meg tudom őket dicsérni, megdicsérem, ha nem, akkor inkább hallgatok.

- Melyik a gyakoribb? Az, hogy dicsérsz vagy, hogy hallgatsz?

- Részletek vannak, bizonyos jó megoldások, amiket méltányolok – hogy összességében egy fordítás hogyan tetszik, abban a film minősége is közrejátszik. Nem szoktam komplett kritikát mondani a kollégáim munkáiról.

- Mindig izgatta a fantáziámat, hogy egy filmfordító hallás után fordít-e vagy szövegkönyvből…

- Egy szövegkönyvből fordítunk, amit listának hívnak, ehhez kapok egy VHS-kazettát a filmről. A listát Amerikában készítik – vannak cégek, amelyek ezzel foglalkoznak. Egy titkárnőt a Sunset Bld. 157-ben egy fülhallgatóval leültetnek a videó elé, és ő leírja azt, amit hall. Sajnos előfordul, hogy rossz a lista, hiányoznak részek belőle, pl. a háttérben beszél valaki, vagy a rádió szól, és ha a cselekmény szempontjából fontos mondatok hangzanak el, akkor fülelnem kell. Ezt borzasztóan utálom, elveszi az energiát attól, hogy a magyar változat kiagyalásával foglalkozzam. Nekem nem az a feladatom, hogy hallás után megértsem, amit mondanak, hanem, hogy lefordítsam.

- Volt arra már példa, hogy félrefordítottál valamit?

- Volt…hirtelen azonban nem jut az eszembe semmi. A forgalmazó art directora átolvassa a szövegeimet, ez elvileg komoly szűrő. Lehet egyébként, hogy sosem derül ki, hogy félrefordítottam valamit, de ha a néző ismeri a nyelvet, rájöhet. Amikor a videószinkront készítem, tehát a munkafolyamat során újból a kezembe kerül egy film, rájövök, hogy hoppá, ez bizony mellément. Kicsit bosszankodom rajta, kicsit szégyellem is magam. Hogy aztán a félrefordítás minek volt köszönhető… Amikor a feliratot írom, először látom a filmet, elkezdem megírni a szöveget, de még nem tudom, mi lesz a történet vége, esetleg elfelejtem azt, hogy mi volt a film elején, szóval nem látom át a sztorit. Ezért derül ki mindig másodszorra a baki, a szinkronizálásnál.

- Ezek szerint a feliratokat és a szinkronszínészek szövegét is Te írod. Mi a szinkron és a feliratozás viszonya?

- Feliratos filmek csak a mozikban mennek, amikor kijön egy film videón, mindig elkészítjük a szinkronját, akkor is, ha a mozikban felirattal ment. Másképpen nem kölcsönözné ki a közönség. Videokazettát felirattal művészfilmek kapcsán szokás kiadni. A munkafolyamat a következő: leülök, megírom a feliratot, pár hónap múlva szólnak, hogy meg kellene írnom a szinkront is. Vannak fordítók, akik nem szoktak szinkront írni, csak feliratot; mozis feliratozásnál 2x32 karakterben kell gondolkodjam, ennyit enged meg az a magyarországi filmlabor, amelyik beégeti a feliratot a filmre. Emellett adott érték, hogy egy feliratot a magyar néző mennyi idő alatt képes végigolvasni – tudom tehát, hogy mennyi idő áll a rendelkezésemre, és hogy mennyi a meghatározott hosszúsága a szövegnek. Általában sűríteni, tömöríteni kell a feliratot, ezért szokták azt mondani, akik értik a film eredeti nyelvét, hogy helyenként teljesen mást mondanak a szereplők. Néha egészen eltérően kell fogalmaznom, ahhoz hogy két szóban el tudjam mondani azt, aminek valami köze van az eredeti szöveghez. Ehhez képest a szinkronnál a színészt figyelem, azt, hogy hogyan tördeli a szöveget, milyen ritmusban beszél a magyar beszédtempóhoz képest. A szinkronszínésznek instrukciókat is írok, jelzek minden körülményt, ami befolyásolhatja a hangot (a szereplő háttal mondja a szöveget, vagyis nem látszik a szája, teli szájjal beszél etc.). A szinkron sokkal izgalmasabb – nagyobb a mozgásterem, ha élőbeszédet fordíthatok át élőbeszédre.

- A feliratozás színvonala, a korlátozott mozgástér ellenére, rajtad áll. A szinkron esetében azonban a szinkronszínész is belép a folyamatba, akinek a munkája befolyásolhatja a Te fordításod minőségét…

- Nem hiszem, hogy bárkinek bármi újdonságot mondok, szerintem nagyon sok bűn rossz szinkron készül. Különösen a televízióban. Feliratok inkább a mozikban vannak, ez eleve egy magasabb szint. A fordítónak mindig van elképzelése arról, hogy az általa kitalált mondatokat hogyan kellene tolmácsolnia a színésznek, akinek viszont teljesen más elképzelése van erről, rosszabb esetben pedig nincs elképzelése. Én nem véletlenül írom abban a szórendben a szöveget, ahogyan írom, a kimondott mondatokban ugyanis hangsúlyok vannak. Ezt vagy megérti egy színész vagy nem, esetleg nem úgy érti, ahogyan én értem. Az én szemszögemből elrontja tehát, de lehet, hogy a nézőnek, ez fel sem tűnik… Egy kicsit nagyképű hasonlattal élve, fordító és szinkronszínész viszonya olyan, mint amikor egy zeneszerző megkomponál egy zenedarabot, a művész pedig előadja azt.

- Filmfordításaid közül melyikre vagy a legbüszkébb?

- Amivel a legtöbbet dolgoztam, ami a legkomolyabb visszhangot váltotta ki, és amire talán a legbüszkébb is vagyok, az Tim Burton Karácsonyi lidércnyomás című filmje. Hosszan ment pár embernek a Toldi moziban. Azt az instrukciót kaptam, hogy énekelhetően fordítsam le a film betétdalait – kezdő, bugyuta fordítóként komolyan vettem ezt, és gyakorlatilag megírtam a dalszövegeket. A rendező producerként készített egy másik animációs filmet Jamie és az óriásbarack címmel, sajnos nem én készítettem a film szinkronját, mert a film csak videó forgalmazásban jött ki.

- Amikor nézőként vagy jelen a moziban mennyire tudsz odafigyelni a film egészére, képes vagy arra, hogy függetlenítsd magad a fordítások színvonalától?

- Roppant nehezen. Kényszeresen nézem a feliratokat – a nézők többsége akkor is elolvassa ezeket, ha beszéli az adott nyelvet. Szinkronizált filmeknél gyakran a színész száját figyelem, ahelyett hogy arra ügyelnék, mi történik a vásznon – ez szakmai ártalom. Egyébként a jó fordítás egyik ismérve, hogy az ember nem veszi észre a szinkront.

- A Te nevedhez fűződik az Anyegin és a Baz Luhrmann-féle Rómeó és Júlia magyarítása is. Ha egy film alapját olyan klasszikus irodalmi mű képezi, melynek létezik már egy kanonizálódott magyar nyelvű fordítása, mennyire támaszkodsz erre? Esetleg figyelmen kívül hagyod, és újrafordítod a szöveget?

- Sok faktortól függ ez. Az Anyegin egy verses regény, a film viszont prózában íródott, még Tatjána levelét is prózában mondja el Liv Tyler, ezért én is így hagytam a szöveget. A film első pár percében kiderült, hogy nem érdemes ragaszkodnom az autentikus, Áprily Lajos-féle verses fordításhoz. Mivel teljesen más a film stílusa, feleslegessé vált egy-két szót kikeresnem a könyvből. A Baz Luhrmann-féle Rómeó és Júlia sokkal bonyolultabb szituáció volt. Ennél a filmnél Shakespeare-szövegeket kellett magyarra átültetnem. Ahol lehetett Mészöly Dezső-fordítására támaszkodtam, de a filmben voltak bizonyos trükkök (beleírtak, kivettek belőle részeket), ilyenkor alkotnom kellett egy kvázi Shakespeare-sort, amit igyekeztem jambusokba szedni. A filmmel kapcsolatban igazi kihívás volt, hogy miképpen tudom modernül értelmezni a régi szöveget, sokszor úgy, hogy egészen más jelentést adok az egyes szavaknak.

- Kultúrkör specifikus helyzeteket hogyan tudsz visszaadni a fordításaid során?

- Angol-amerikai filmeknél meg kell ítélnem azt, hogy az adott kulturális jelenséget ismerik-e elegen Magyarországon ahhoz, hogy meghagyhassam az eredeti verziót. A Majdnem híres esetében sokan lehülyéztek, mert a groupie-t cápának fordítottam. Én tudtam ugyan, hogy mi a groupie, azt viszont nem tudtam, hogy mások tudják-e, mivel nem vagyok jártas rock körökben. A film a ’70-es években játszódik, tehát nem egy pár éves múltra visszatekintő szlenggel kellett előállnom, hanem találnom kellett egy megfelelő ’70-es évekbeli szót. Ezért szakirodalomhoz fordultam. András T. László-Kövecses Zoltán Szlengszótára a harminc évvel ezelőtti szleng kifejezéseket tartalmazza, ott ez áll, groupie: együttest követő, vele utazó rajongó lány, más néven cápa. Gondolom, a kifejezés arra utal, hogy a lányok a színpad előtt állnak tátott szájjal, esetleg arra, hogy harapósak… Egyébként iszonyúan büszke voltam magamra: végre egy szó, amit én ugyan nem ismerek, de biztosan autentikus, mert egy korhű szótárból írtam ki! Ezek után mindenki azzal jött, hogy teljesen hülye vagyok, senki sem tudja, mi az a cápa, a groupie viszont groupie. Ilyen műveletlen vagyok... Kultúra-specifikus esetekben fontos lehet az is, hogy mi az adott film műfaja. Vígjátékok esetében egy amerikai reklámszlogent át lehet ültetni egy ismert magyarra, ami viszont egy filmdráma kapcsán már zavaró. Ha túlzottan belterjes, az adott országra utaló egy poén, például egy bizonyos emberre vonatkozik, nem a nevet írom le, hanem egy frappáns, a helyzetet körülíró kifejezést keresek, gyakorlatilag megmagyarázom a nevet, lábjegyzetet készítek a szöveghez.

- Hiszel a szavak erejében?

- Meglehetősen. Nagyon tudok egy-egy mondatnak örülni. Állandóan idézetek jutnak az eszembe. Mindenről egy szóvicc vagy egy verssor ugrik be. Tele van a fejem komplett olvasott szövegekkel, amik bevillannak. A szó hangalakja is fontos a számomra – nem az értelme jut az eszembe, hanem az összes olyan szó, amivel összecseng.

- Mennyire tág tér a filmfordítás az önmegvalósításra?

- Abszolút, bár teljesen nem tudom kiélni magam benne. Ugyanakkor nagyon szeretek fordítani, élvezem, hogy szép magyar mondatokat tudok kitalálni. Az örömöm megvan benne, az önmegvalósítás pedig még várat magára.