Tóth Tamás nyílt levele Barátaihoz

Kedves Barátaim!


Egy nemrég lezajlott „filmesek közti” vita kapcsán pendítek meg ismét egy húrt.

Nehéz ügy már maga a tény is: filmes vagyok, tehát politizálnom kell.

... Az hangzott el a bizonyos beszélgetés közben, hogy a hatalommal való kommunikáció terén nem fontosak a lélektani elemek.

Ez a kijelentés annak kapcsán merült fel, hogy annak idején az úgynevezett „Filmközpont botrány” kitörésekor makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy a jelenlegi hatalom képviselőivel a lehető legjobb viszonyban induljon meg a vita, annak ellenére, hogy a legnagyobb filmes szervezetek elől, melyeknek magam is tagja vagyok, durván visszatartották az információt!
- Megjegyzem, ez nem egészen fedi a valóságot, ugyanis a hatalom döntéshozóival kapcsolatot tartó néhány filmes és a filmes szervezetek oldalán álló több köztisztség-viselő is(!) tudta mi készülődik.

Ekkor igen sajátos helyzetbe kerültem: Mint nyíltan baloldali beállítottságú filmes, egy úgymond „kormány közeli cégnél”, a MOKÉPnél készítettem a filmemet. Producerem Bereczki Csaba volt, akivel komoly alkotói és világnézeti viták ellenére, munka közben kiváló emberi kapcsolatom alakult ki.
- Szóval, ez az a húr!

A jó viszony köztünk - nem véletlenül - úgy szilárdult meg, hogy a Filmközpont körüli elmérgesedett vitában csúnyán összevesztünk, majd egy hosszú békítő beszélgetés során megígértük egymásnak, hogy fontos gesztusokat téve a másik felé, megpróbáljuk normális irányba terelni a fejleményeket.
Akkoriban a kulturális tárca részéről ő volt megjelölve a Filmközpont kidolgozójának, én pedig a Filmművész Szövetség Játékfilmes Szakosztályának voltam vezetőségi tagja.
Bereczki biztosított afelől, hogy messzemenőkig szakmai alapokon akarja az intézményt megszervezni, én pedig elfogadtam, lojális leszek a hatalom koncepciójához, és megpróbálom ezt a lojalitást a filmesek között népszerűsíteni. Hozzá tartozik, hogy nem sokkal azelőtt részt vettem a szakma által javasolt Filmtörvény legutolsó verziójának közös elemzésében, és ha nehezen is, de összeegyeztethetőnek találtam a Filmközponttal.

A dolog nem sikerült. A több oldalról feltörő indulattenger pillanatok alatt elsöpörte ezt az éppen csak kibontakozó szövetséget. Soha nem fog kiderülni, mit szült volna együttműködésünk.

Filmes kollégáim ezt azóta is többféleképpen értékelik.
A két véglet és egy köztes árnyalat:

- Próbálkozásom helyénvaló volt - ez egy szomorú történet a politika utálatos természetéről.

- Sajnálatra méltó, naiv ember vagyok.

- Árulást követtem el a szakma ellen.

Az utóbbi vélekedés lendített rajtam, hogy véleményemmel a nyilvánosság elé lépjek.

Kedves Barátaim, van nekem egy elméletem - vitára bocsátom:

Én, mint magyar értelmiségi, a jelenlegi kormányzatnak minden égbekiáltó tévedését, bűnét és az általam elképzelt demokratikus fejlődést akadályozó tettét látom. Felemelem szavam ellene. Ki merem mondani: nem vagyok beszarva! Ámde!
Ugyanakkor, hátralépve, azt is látom, hogy manapság különösen bonyolult történelemi helyzetben élünk és nem csak ez a kicsiny ország.
Sőt, mi még örülhetünk, hogy milyen jól úszunk az árral!
Iszonyú összetett, szerves folyamat állomása a mára kialakult bel- és külpolitikai helyzet, kormányunkkal és az összes politikai tömörüléssel együtt.

Nem hiszem, hogy ma bárki kijelentheti, hogy ő tudja az egyetlen igazságot, mindenre és mindenkire vonatkozóan, hogy ő az igazság egyetlen képviselője közöttünk.
Éppen csak eltelt tíz év a nagy európai változás óta. Minden politikus és más döntéshozó közös felelőssége, hogy ma itt tartunk, a korrupció, a joghézag-kihasználás, a lustaság, a hozzá nem értés, a demokrácia terén. - Éppen csak elindult valami...
És ez ránk filmesekre is ugyanúgy érvényes. Közös a felelősségünk abban, hogy a mindenkori hatalommal való együttműködésünk ilyen mélyponthoz vezetett.
Azt kérem, álljunk meg néha egy pillanatra és kérdezzük meg magunktól Karinthy Frigyes szavaival: „De hát hogy is van csak akkor a világ?”
És kérdezzük meg rendszeresen, hogy mások mit gondolnak felőle! Próbáljunk empátiával - vigyázat: lélektan! -, ne adj’ isten szeretettel fordulni a másikhoz, ha annak szögesen ellenkező a felfogása, akkor is! Beszéljük meg!

- De ha elzárkózást tapasztalunk, agressziót, hatalommal való visszaélést, fertelmes bűn nyomára bukkanunk, akkor mi legyen?

Legutóbbi filmemben, az Anarchistákban, feltettem pár aktuális kérdést; sajnos nem sikerült jól megfogalmaznom a vásznon, ezért sokan nem értették:
„Lehetek-e ma Magyarországon forradalmár?”
„Ha aljas fosztogatókat nem tudok leleplezni, robbantsam-e fel őket dinamittal?”
„Ha közveszélyes, bornírt militaristával találom szembe magam, repítsek-e bele golyót?”

... Utálom, ha elbeszélünk egymás mellett.
Lehet túlzottan romantikus vagyok, és ezért mondom: - Igen, én a jelenlegi hatalommal is próbálok közös hangot találni, mert értem őket, tudom hogy miért és milyen történelmi előzményekkel teszik, amit tesznek, és hiszek abban, hogy a lojalitásnak, udvariasságnak értéke van, és ezt ők is értékelik. Vállalom, hogy másfajta világnézetemet tisztelettel közvetítem feléjük, mert úgy gondolom, hogy ez hat rájuk. A szélsőséges kijelentésektől tartózkodom, mert az szélsőséget provokál. Ma még azért a választópolgárok döntik el, hogy mi legyen, és vagy a mostani csapat viszi a közös ügyeket tovább vagy nem, talán haszna van, hogy nem mindenki csak anyázza a másikat.


Tóth Tamás

_{Budapest, 2001.07.08.}

Ti mit gondoltok Tóth Tamás igen egyéni véleményéről? Fejtsétek ki fórumunkban!