Tavaly áprilisban a szamárgyilkosság forgatásakor John C. Reilly, a Chicago sztárja már kilépett a produkcióból, miután felháborította az állat kivégzése. Von Trier ugyanakkor biztosította az állatbarátokat, hogy a szamarat, amely egyébként is öreg és beteg volt, a legkönyörületesebb módon, injekcióval küldték a másvilágra.

Végül a rendező a beérkező levéláradat hatására mégis úgy döntött, hogy kivágják az összes jelenetet, amelyben az állat szerepel. "A Manderlay politikai és szociális üzenetét annyira fontosnak tartom, hogy szomorú lenne, ha a filmet a sajtó által 'szamár-problémának' nevezett ügy miatt utasítanák vissza csupán, vagy vennék egyenesen semmibe", nyilatkozta.

A stáb először egy bábbal akarta helyettesíteni az állatot, de rájöttek, hogy úgy nem működik a jelenet. Végül egy olyan élő állatot választottak, amelyet már egyébként is a vágóhídra küldtek. A rendező szerint akár örülni is lehetne annak, hogy mégsem ott végezte be földi pályafutását.

A Manderlay legfontosabb szereplői: Bryce Dallas Howard, Danny Glover, Isaach De Bankolé, Jeremy Davies, Stellan Skarsgård, Lauren Bacall, Chloë Sevigny, Jean-Marc Barr, Udo Kier, Willem Dafoe és Zeljko Ivanek (John C. Reilly helyett).