Finomra hangolt, rezdülésekből építkező, intim road movie

A japán Departures is kakukktojás a programban, ugyanakkor a válogatás alapja itt már egyértelműbb, hiszen idén – a papírformával ellentétben – Takita Yojiro (Az utolsó kardvágás) alkotása nyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Már önmagában az figyelemreméltóvá teszi Takita moziját, hogy egy tabutémát jár körül: a halált, illetőleg egy azzal kapcsolatos japán szertartást. A nokanshi olyan személy, aki az elhamvasztás előtt elvégez egy sajátos nemzeti rituálét a holttesten: a gyászoló család előtt méltóságteljes, kimért mozdulatokkal megmossa és felöltözteti, nők esetében pedig ki is festi, megszépíti az elhunytat az utolsó út előtt. A főhős egy zenekar nélkül maradt, fiatal csellójátékos, aki elmegy állásinterjúra egy nokanshi-mesterhez, noha a cég neve alapján (utalás a címre, amely elindulást, elutazást jelent) azt reméli, hogy egy utazási irodánál lehet majd alkalmazott. Az első meglepetés után végül annak ellenére is elvállalja a munkát, hogy ez egy mindenki által lenézett foglalkozás, ráadásul a titkolózás ellenére a felesége is tudomást szerez férje új, nem éppen bizalomgerjesztő mesterségéről. Az idei udinei fesztivál közönségdíját kiérdemlő Departures-t az teszi igazán különlegessé, hogy meleg humorral oldja a drámát, de sohasem fordul át paródiába. Józan, humanista, bölcs mozi, amely csak a játékidő utolsó harmadában bicsaklik meg: szófukarság helyett bőbeszédűvé, érzelmesség helyett érzelgőssé válik (a főhőst kisgyermekkorában elhagyó apa flashback-ekkel súlyosbított eltemetése kifejezetten célt tévesztett befejezés). Nem hibátlan alkotás, hosszabb a kelleténél, de még így is bőven a 2008-as esztendő maradandó japán filmjei közé lehet sorolni.