filmhu: Hogyan kerültél kapcsolatba a koreai stábbal?
Váradi Gábor: A koreaiak részben Magyarországon szerették volna forgatni az Iris című televíziós sorozatukat, és a szöuli magyar nagykövetségen keresztül kerültek kapcsolatba a Mafilmmel és az Eurofilmmel.
filmhu: Milyen pozíciót töltöttél be a forgatáson?
Váradi Gábor: Az itteni forgatás producereként én voltam felelős mindenért, ami ezzel a szériával kapcsolatban Magyarországon történt.
filmhu: Szerinted miért éppen hazánkat választották a koreaiak?
Váradi Gábor: Az elmondásuk alapján nyilvánvaló volt, hogy a sztorit szerették volna megszínesíteni egy számukra egzotikus, európai városi helyszínnel, és így került szóba Budapest. Megnéztek persze több lehetőséget is Ukrajnától egészen Párizsig: a nyugat-európai fővárosokat túl drágának, az ukrajnai forgatást pedig túl kockázatosnak ítélték meg, végül így esett a választás Budapestre, amelyet megfizethetőnek és fotogénnek találtak. Természetesen ebben az adókedvezmény is nagy szerepet játszott, illetve az a tényező, hogy a fővároshoz tartozó közterületeken ingyen forgathattak.
Részlet az Iris forgatásáról:
filmhu: Budapesten kívül milyen helyszíneken dolgoztak még? Mi alapján választották ki ezeket?
Váradi Gábor: A koreaiak elmondták, milyen jelenetet szeretnének leforgatni, ehhez volt egy körülbelüli elképzelésük, hogy milyen jellegű helyszínre lenne szükség, és mi ezekre tettünk ajánlatot. Így került be például Keszthely is a helyszínek közé, mert ott volt egyedül olyan kastély (a Festetics kastély), amely a történet szempontjából nekik megfelelt, de ezen kívül Tihanyban és más balatoni településeken is forgattunk. További vidéki helyszín volt még Vác, ami szintén tetszett nekik, ugyanis a helyiek nagyban segítették a munkájukat. Általánosságban azt lehet elmondani, hogy vidéken egy kicsit könnyebb a forgatás, mint Budapesten, mert a fővárosi kerületek szigorúan megszabják a fizetendő díjakat és egyéb megkötéseket is alkalmaznak, míg vidéken jobbak a lehetőségek és kedvezőbb árakban lehet megegyezni.
filmhu: Mennyire volt könnyű együttdolgozni velük? Adódtak nehézségek a koreai és a magyar munkamorál összeegyeztethetősége kapcsán?
Váradi Gábor: Korábban dolgoztunk már együtt ázsiaiakkal, csináltunk reklámfilmet dél-koreaiaknak és japánoknak, illetve részt vettünk egy olyan hongkongi játékfilm munkálataiban, amely részben itthon forgott (Downtown Torpedoes, 1997; főszerepben Takeshi Kaneshiro), tehát volt némi tapasztalatunk az ázsiai munkastílussal kapcsolatban. Általánosságban az jellemzi őket, hogy nagyon keményen dolgoznak, a túlórával nem nagyon foglalkoznak, mert az náluk szinte ismeretlen fogalom. Sokkal rugalmasabban reagálnak bizonyos helyzetekben, ami azt jelenti, hogy például egy városi helyszínen nem kell az egészet körbekeríteni, mint egy amerikai produkciónál, tehát a szabályozottság foka lényegesen alacsonyabb – ez persze sokkal több munkát ad a magyar kollégáknak is, hisz nagyon nehéz egy ilyen helyzetben kontroll alatt tartani a forgatást, de ennek a kihívásnak szerintem jól megfelelt a képzett magyar stáb.
Még egy részlet:
A másik terület, ami még egy kicsit problémás volt, az az akciójelenetekhez való hozzáállás: ha náluk egy kaszkadőr megsérül, az nem tartozik különleges esetnek, míg nálunk jegyzőkönyv és egyéb komoly következményei vannak egy-egy ilyen incidensnek. Náluk, ha talpon tud maradni a kaszkadőr, még ha vér is folyik, akkor minden rendben van, megcsinálta a feladatát és jöhet a következő akció.
filmhu: Az Iris 20 millió dolláros költségvetésből készült, ezzel pedig minden idők legdrágább dél-koreai tévésorozatának számít. Miben nyilvánult meg egy ilyen kiemelkedően fontos produkció esetén megkövetelt profizmus? Van-e olyan dolog, amit érdemes lenne eltanulni tőlük a magyar filmeseknek?
Váradi Gábor: Ez a 20 millió dollár az egész filmsorozatra vonatkozik, Magyarországon ennek csak egy részét vették fel: összesen 14 napot dolgoztak, azt viszont pihenőnap nélkül. Egy elég nagy stáb jött Dél-Koreából, így amikor már a túlóra réme fenyegetett a magyar kollégáknál, akkor egyszerűen hazaengedték őket, és ők maguk folytatták a felvételeket, így aztán sikerült egy 24 órás munkanapot csinálniuk, ami rekord az eddigi praxisomban, ilyennel még soha nem találkoztam. De ők bírták az iramot, noha meg kell jegyeznem, hogy az utolsó forgatási napon néhány koreai stábtag állva aludt Vác egyes kapualjaiban…
Az a rugalmasság és gyorsasság, amivel reagálnak egy helyzetre, elképesztő. Gyakorlatilag nem ismerik a lehetetlent. Nem nagyon szeretik a beskatulyázást sem technikai, sem emberi oldalról nézve: ha szükség van rá, akkor mindenki mindent csinál és mindenhez ért. Hihetetlen energiával dolgoznak és ezt mindenképpen irigylésre méltónak tartom.
filmhu: Hogyan viselték a széria koreai szupersztárjai (Lee Byung-hun, Kim Tae-hee), hogy sem a forgatáson kíváncsiskodó magyarok, sem pedig a magyar stáb egyáltalán nem ismerte őket? Ez frusztrálta őket vagy inkább örültek annak, hogy végre békességben, rajongói rohamok nélkül forgathatnak?
Váradi Gábor: Erre nyilván fel voltak készülve. Gondolom, a produkció vezetői elmondták nekik, hogy itt ne számítsanak olyan rohamra, mint amire otthon vagy a távol-keleti térségben kell. Ugyanakkor többször belefutottunk japán, dél-koreai és más ázsiai turistacsoportokba, ilyenkor persze megkezdődött a sikongatás, és a hölgyek futottak az aláírásokért és a közös fotókért. Nyilvánvaló volt tehát számunkra is, hogy a kelet-ázsiai térség ismert és népszerű sztárjairól van szó. Egyébként nagyon jó volt velük dolgozni, mert egészen profik, nincsenek sztárallűrjeik és számukra mindig a munka az első: nem volt semmiféle konfliktus velük, ráadásul többször előfordult, hogy a rendelkezésre álló fénydublőr helyett a színészen állították be a fényeket, sőt, több jelenetben veszélyes kaszkadőrmutatványokat is végrehajtottak.
filmhu: Mi volt az általános benyomásuk Magyarországról? Volt-e lehetőséged beszélgetni a színészekkel és stábbal?
Váradi Gábor: Nagyon jól érezték magukat, mert mindent megkaptak, amire szükségük volt. Finomnak találták a magyar konyhát; eleinte koreai ételt kaptak, mivel külön élelmezésük volt, koreai csapat főzött rájuk, mi magyarok pedig a honi catering ételeit fogyasztottuk, de aztán szépen lassan elkezdett átszivárogni a társaság: a koreaiak rászoktak a magyar ételekre, mi pedig időnként kirándulást tettünk a koreai gasztronómia világában. A magyar büfében egyébként már az első naptól kezdve kétnyelvű „menü” volt kiakasztva a falra, így szinte minden koreai megtanult néhány magyar szót és mondatot – és viszont. Szóval tényleg komoly baráti szálak szövődtek a két stáb között.
filmhu: Várható-e a koreai filmesek visszatérése Magyarországra? Vannak-e további közös tervek akár az Iris-ért felelős Taewon Entertainment, akár más dél-koreai gyártó cég részéről?
Váradi Gábor: Azt nem tudom, hogy a Taewon vissza fog-e térni. Természetesen, hogyha lesz olyan produkciójuk, amely európai helyszínt igényel, akkor gondolom, igen. Nyilván azt is elhíresztelik Dél-Koreában, hogy itt jó tapasztalatokra tettek szert. Természetesen ehhez az is hozzájárul, hogy a filmtörvény a kulturális teszt sikeressége esetén biztosítja a 20%-os adó-visszatérítést. Én személy szerint úgy gondolom, hogy lesz még folytatása ennek a dolognak, s bízom benne, hogy az Iris a jelentős földrajzi távolság dacára is a két ország közötti filmes-kulturális kapcsolat kezdetét jelképezi, amely a továbbiakban csak erősödni fog.
További linkek az Iris kapcsán:
Exkluzív beszámoló egy budapesti forgatási napról (Namhanman-blog)
Az Iris és a turizmus kapcsolata (Korea Herald)
Más európai fővárosban forgatott dél-koreai tévésorozat és a turizmus kapcsolata (The Prague Post)
