Filmhu: Hetedik nagyjátékfilmed, a Bunkerember, Fogarasi Árpád valós történetén alapul, amiről már készítettél egy dokumentumfilmet. Hogyan jött az ötlet, hogy most játékfilmet csinálj az ő történetéből?

Zsigmond Dezső: Játékfilmjeim többsége, például Az Indián tél, Az asszony, A rózsa vére, a Bizarr románc, a Boszorkánykör dokumentumfilm alapból építkezik. Fogarasi Árpádról jó tíz éve készítettem egy dokumentumfilmet, Nem akarják irigyelni a holtakat címmel, ami a kocsordi atombunkerről és építőjéről szól.

Fogarasi Árpád egyik falutársát, Szalacsi Sándort nem igazán józan állapotban lepték meg a helyi tévések, s így egy értelmetlen félmondatokból álló interjút adott az épülő atombunkerről, amit készítői feltettek a világhálóra. A videóhoz közel 27000 hozzászólás érkezett a világ különböző pontjairól, én meg azon csodálkoztam, hogy miért nem Fogarasi Árpáddal a bunkerépítővel foglalkozik a közvélemény. Én, aki mindig a vidékről készítettem filmet, és magam is vidéki származású vagyok, nem igazán szeretem a buta, bunkó parasztemberi ábrázolást. Ezért nem az idétlenségeket beszélő, szerencsétlen emberről, hanem inkább az éjjel-nappal a bunkerét  építő Árpiról csináltam meg a dokumentumfilmet.  (Fogarasi Árpád a Friderikusz-show-ban!)

Ő már nem szép házat épít, hanem olyat, ami az öröklétnek szól

Filmhu: Hogyan vált Árpád rögeszméjévé a bunkerépítés?

Zs.D.: Sokat nélkülöző, nehéz sorsú parasztcsalád gyermekeként a rejtőzködni vágyás már pici korától jellemző volt Árpádra. Az atomkísérletekkel kapcsolatos hírek hatására félelemmé érett benne ez a frusztráció. Ahogy ebben az anyagban elmondja, ő már nem szép házat épít, hanem olyat, ami az öröklétnek szól: amivel túl lehet élni egy atomtámadást. A kádári konszolidáció idején a falu teljes értetlenséggel fogadta Árpád rögeszméjét. A félelmetes nagyságú építmény megalkotására ráment a magánélete, a családja. Ráadásul, egyszerű kétkezi munkásként nehezen bírta anyagilag a bunker építését. Közben megtörtént a rendszerváltás, a bunker majdnem teljesen felépült, de még mindig használhatatlan volt. Árpád a további munkálatokhoz a szeméttelepről guberálta az anyagokat.

Filmhu:Miről szól tehát a Bunkerember?

Zs.D.: Bunkerember című játékfilmem nem Fogarasi Árpádról, hanem hozzá hasonló emberekről. A történetet Balogh Géza és Laska Pál forgatókönyvírókkal találtuk ki. Ez a film nem arról szól, hogy az atombunker építője mennyire őrült, hanem, hogy körülötte a világ mennyire az. A játékfilmbeli, tehát kitalált Árpád, akár egykor Kőműves Kelemen, emberi sorsokat falaz bele a bunkerébe. A dialógusokból kiderül, hogy Árpád agya mindig az atommenedék körül forog. Felesége gyermekükkel együtt elhagyja egy időre. Mikor az asszonyt meglátogatja  szerelmes ölelésben forrnak össze, de a  rádióból egy kísérleti robbanás hírét hallja, s kiszakítva magát a csókokból rohan vissza építeni a bunkert.

Filmhu:Hogyan kell elképzelni ezt a bunkert?

Zs.D.: Bunkere nagyon hasonlít egy piramishoz. Ő maga a fáraó, a hajcsár, és a rabszolga egy személyben. A film elején egy építész érkezik, aki azt gondolja, hogy egy rendes kockaház építéséhez hívták. - Mit akarsz, ha nem házat? - kérdezi. -Atombunkert- vágja rá Árpád. – Akkor legyen tüzelőtároló – állapodnak meg–, hogy átcsússzon az adminisztráción. A film végén ugyanez az építésztechnikus érkezik bontási határozattal, mivel az építés engedély nélkül történt. S bár Árpád Terminátorként őrzi monstrumát, megpróbálják azt szétverni, de végül megállapítják, hogy a másfél méteres betonfalat robbantani kéne. Nem tudják lebontani, így megmarad jövőbe mutató torzónak. Jel a jövő felé. Sok mindent megállapíthatnak majd belőle korunkra vonatkozóan. Groteszk jel, vagy riasztó jel? Mindenképp kortárs emberi állapotokat jelez. Az ember, aki a bunkert építette magát is beleépítette. Ahogy a Szfinx a piramist, úgy őrzi ő is a monstrumát. 

Furcsa, színes figurák, akik mások, mint a többiek

Filmhu: Előző játékfilmjeidben- mint például a Boszorkánykörben- erősen keverednek a fikciós és a dokumentarista elemek. Hogy van ez ebben a mostani alkotásban?

Zs.D.: A Boszorkánykörnek szinte ötven százaléka dokumentarista elemből építkezik. A Bunkeremberben is van némi elhanyagolható dokumentarizmus, de ez egy klasszikus játékfilm. Igaz, nagyon kevés pénzből készült játékfilm. Magyarország legszélén a Hármashatár melletti Kishódoson és Nagyhódoson forgattunk, s az ország egyik legkisebb falvában újra felépítettük a bunkert. Mindössze 18 forgatási napunk volt, s ezt nem tudtuk elosztani több, vagy legalább néhány évszakra. Így az idő múlását borzasztó nehéz volt ábrázolni.

Filmhu: Erre a filmedre is jellemző a groteszk hangvétel?

Zs.D.: Mi ezt a filmet vígjátéknak szántuk. Aztán a vágás során, a „tesztvetítéseken” észrevettük, hogy a meghívott néhány vendég nem mindig nevetett akkor, amikor azt mi vártuk. Kiderült, hogy annyi drámai elem került az anyagba, hogy inkább groteszkké vált. Olyannyira, hogy ez lett a leggroteszkebb filmem. Engem mindig a vidéki kisember sorsa érdekelt. Az nyűgöz le, ahogy a falusi, kisvárosi megnyomorított létben megjelennek ezek a furcsa, színes figurák, akik mások, mint a többiek. Hisz nemcsak a lila felsőművészet világa tud más lenni, a nyomor világa is gyönyörű színeket rejt. Nagyon szeretem a cseheket is. A hrabali, menzeli groteszk világ erősen hatott rám. 

Árpád agya mindig az atommenedék körül forog

Filmhu: Hogyan választottad meg ez alkalommal a színészeket?

Zs.D.: Már a forgatókönyv írásakor a színészek karakterére terveztem a filmet. A kevés idő, és pénz okán borzasztó nehéz volt megszerezni őket. Számomra egyértelműen Trill Zsolt volt a férfi főszereplő. Valaki azt mondta nekem, hogy ő egy hollywoodi szépségű férfi színész, én meg azt válaszoltam, lehet hogy jó vágású pasi, ami különben nem árt egy mozinak, de alapvetően ő egy szatmári „parasztgyerekből” lett színész, ezért a lehető legalkalmasabb erre a szerepre. A másik álmom az volt, hogy Zsolt felesége, Szűcs Nelli is játsszon a filmben. Itt nem a feleségét alakítja, hanem a falu pletykás fodrásznőjét, akinek a fodrászműhelyében hangzanak el a falu hírei, véleményei. Vasutas férje is itt fekszik egész nap részegen. Mikor fütyül az érkező vonat a fodrásznő gyorsan lekapja a díványon „haldokló” férjéről a vasutas sapkát és a tárcsát, s ő rohan fogadni a vonatokat, miközben hajak vörös helyett zölddé válnak, vagy véletlenül meggyulladnak.

Nagy Mari pedig a film rejtett főszereplője, aki A ház emlékeiben nyújtott alakításáért 2002-ben megkapta a Magyar Filmszemle legjobb női főszereplőjének járó díjat. Ő a filmben annyira szerelmes Árpádba, hogy szó szerint mindent feláldoz, hogy a bunker felépüljön. Végtelen finomsággal jeleníti meg Nagy Mari ennek a vénlánynak a karakterét. A klasszikus értelemben vett profi színészek mellett persze itt is feltűnnek a valós, azaz amatőr figurák.