Közel hatvan évnyi mozgóképes tapasztalattal és hetvenöt rendezői kredittel a háta mögött Herzog egész egyszerűen máshogy akarta elmesélni Hiroo Onoda rendkívüli életét. A téma ráadásul régen foglalkoztatta, ez egyértelműen kiderül a bevezetőből, hiszen Herzog huszonöt éve, 1997-ben találkozott az egykori felderítő tiszttel. A könyv bevezetőjéből az is kiderül, az itt olvasható részletek többsége valós tényeken alapul, míg más részük a képzelet szüleménye. Az írót ugyanis nem a történelmi hűség, hanem a karakter esszenciája izgatta.
Ez a bizonyos karakter a kezdettektől végigvonul Herzog munkásságán. A német rendező munkáit nagyratörő víziókban és szilárd ideákban fanatikusan hívő, azokhoz minden külső ellenállással szemben ragaszkodó fanatikusok népesítik be, legyenek fikciós- vagy dokumentumfilmek főhősei. A Fülöp-szigetek egy távoli pontján közel harminc évig rejtőzködő Onoda ugyanolyan megszállott, mint a Klaus Kinski által játszott Aguirre és Fitzcarraldo, vagy épp A grizzlyember alanya, Timothy Treadwell. Ezek a figurák háborút vívnak a környezetükkel és persze önmagukkal is. Onoda a szó konkrét értelmében is.
Mindezekben a fiktív-valós figurákban persze nem nehéz megpillantani magát Herzogot, akinek a rendezői filozófiája az, hogy tűzön-vízen át filmezni kell, kerül amibe kerül. Az egyetemes film történetére komoly hatást gyakorló rendezőzseni már csak azért is lelki rokona a könyve főszereplőjének, mert mindketten a végletekig elkötelezettek és soha nem hajlandóak megalkudni vagy feladni. Herzog, ha kell, pisztollyal fenyegeti meg a színészét vagy gőzhajót húzat át kézi erővel egy sáros dombon az Amazonas közepén. Onoda pedig fegyelmezett katonaként követi az évtizedekkel korábbi parancsot, és még annak ellenére sem adja magát, hogy a beígért erősítés soha nem érkezik meg.
Aguirre, Isten haragja
Ennyiben persze még nem feltétlenül lenne indokolt az irodalmi formát választani, van azonban még egy központi motívum, ami Onodát szorosan a Herzog-életműhöz láncolja. A hadnagy ugyanis a buja, párás dzsungelben rejtőzködik és ebben az ellenséges természeti környezetben kénytelen túlélni, ami szintén fontos eleme a rendező mitológiájának. A gyakran rendkívül szélsőséges körülmények között forgató Herzog maga is első kézből tapasztalta meg az őserdőt, ami rendkívül markáns nyomokat hagyott a rendező látásmódján és művészi alapállásán.
A vadon afféle központi tartópillére Herzog munkásságának, a cselekvő emberrel törvényszerűen szembenálló, riasztóan közömbös univerzum több szinten is értelmezhető allegóriája. A már említett Fitzcarraldo Az álom hangja című kitűnő werkfilmjében látható egy emlékezetes (az interneten könnyen hozzáférhető) monológ, ahol a láthatóan kimerült Herzog a kamerába nézve von párhuzamot a világegyetem romboló káosza és a mindent megfojtó őserdő között. Így aztán az sem véletlen, hogy a Dereng a világ Onodával egyenrangú főszereplője maga a dzsungel, ami részvétlenül őrli fel a céljához ragaszkodó hadnagyot.
Herzog egyrészt időrendben felmondja Onoda privát háborújának legfontosabb eseményeit, illetve bemutatja, milyen módszerekkel élte túl és milyen kihívásokkal kellett szembenéznie. A könyv ezen része gördülékeny prózában elmesélt dokumentumregény, ami már csak praktikus okokból is foglalkoztatta a rendezőt. Az epilógusból az is kiderül, Onodával már önmagában azért is élmény volt találkoznia, mert olyan dolgokról beszélgethetett vele, amiről csak két olyan ember tud, akik a saját bőrükön tapasztalták meg a dzsungelt.
A Dereng a világ azonban jóval több ennél, a könyv legerősebb részei ugyanis épp ezt a bizonyos tapasztalatot próbálják körülírni, a látomásos költészet eszközeivel. Az esőerdő önálló entitásként lüktet a szereplők körül, lélegzik és vibrál. Talán éppen ez az, amit nem filmben akart megragadni Herzog, hiszen ez már sikerült neki, nem is egyszer. Hiába érezhető tehát, hogy nem tapasztalt író szöveg olvassuk és hiába az apróbb egyenetlenségek, a regény épp a vad természet hallucinogén leírásai miatt marad igazán emlékezetes. A könyv ezért nemcsak a rendezői életmű izgalmas kiegészítéseként, de önmagában is teljes értékű, figyelemre méltó irodalmi bemutatkozás.
A magyar címfordítás derengése ezt a lírai érzékiséget ragadja meg, mégsem feltétlenül szerencsés választás. Az eredeti Das Dämmern der Welt szó szerinti fordításban a világ alkonyát jelenti, ami egészen más színezetet ad a szövegnek. Onoda már a hetvenes években is egy letűnt kor élő relikviája volt, és a rá jellemző elkötelezettség ma mintha még inkább eltűnőben. Herzog persze sosem ítélkezett a hősei felett, hiszen a fanatikus megszállottság egyszerre áldás és átok, amit nyilván maga is nagyon pontosan ismer. Az alkony viszont tőle még szerencsére nagyon távol van, hiszen Herzog továbbra is rendületlenül forgat és remélhetőleg nem a Dereng a világ lesz az egyetlen regénye.
Werner Herzog regénye a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg magyarul, a kritika az angol fordítás alapján készült.
