Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró, vagyis a Félvilág, A berni követ és az Örök tél alkotóinak legújabb munkája az előzetes alapján egy film noiros alaphelyzetet ültet át a 2. világháború utáni magyar valóságba. A bonyolult viszonyrendszer a férje halálát kívánó femme fatale (Kerekes Vica), a titokzatos idegen (Szabó Kimmel Tamás) és a háborúban eltűnt katona (Molnár Levente) között remélhetőleg sok fordulatot tartogat majd, és tövig rágjuk majd a körmünket azt figyelve, hogy közülük ki marad élve a film végéig.


Szász Attila és Köbli Norbert neve eddig garanciát jelentett az izgalmakra és az ügyesen feldolgozott történelmi témákra. Az összeszokott alkotópárosnak a három közös tévés produkciója után ez az első mozifilmje, kíváncsian várjuk, hogy a megnövekedett költségvetés miatt vajon mennyire engedték szabadon a fantáziájukat.

A berni követ, a Félvilág és az Örök tél állandó alkotógárdájából visszatért Lajos Tamás producer, Nagy András operatőr, Hargitai László vágó és Major Csaba hangmérnök is. Hozzájuk csatlakozott az Örök télben producerként bemutatkozó Köves Ábel és Valcz Gábor látványtervező, akinek a Félvilág díszleteit is köszönhetjük. Sinkovics Judit jelmeztervező és Pacsay Attila zeneszerző az alkotógárda új tagjai.

Szabó Kimmel Tamás az Apró mesékben (fotó: Filmpositive)

Az Apró mesék a Filmalap 494 millió forintos gyártási támogatásával, a Film Positive Productions gyártásában készült.