„A gyerekek is megérdemlik a filmművészetet. Olyan filmekkel foglalkozunk, amelyek értéket képviselnek, komolyan veszik a gyerekeket, és a mindennapi életükben valóban releváns kérdésekre reflektálnak” – mondta Lakos Nóra, a Cinemira alapítója, a Véletlenül írtam egy könyvet című film író-rendező-producere.
Cinemira Pitch Fórum – ahol a következő magyar gyerekfilmek születnek
A Cinemira Pitch Fórum Magyarország egyetlen olyan rendszeresen megrendezett szakmai platformja, amely kifejezetten gyerek- és ifjúsági filmtervek bemutatására ad lehetőséget. Az október 15-én, a Francia Intézetben megrendezett eseményen idén olyan ismert alkotók mutatják be új filmterveiket, mint Angyalosy Eszter (Aranyélet), Szirmai Márton (Szerepzavar), Szoboszlay Eszter, a tavalyi Cinemirán díjazott Találkozás című animációs rövidfilm rendezője, valamint ifj. Sebő Ferenc író-rendező, Ipacs Gergely (Extázis – Uncut) rendező és Kertész Erzsi író.
A filmterveket neves szakmai zsűri értékeli, többek között Jakab Juli író-dramaturg, Gyárfás Eszter producer, Konrád Zsuzsanna rendező és Pusztai Ferenc producer részvételével. A fórum különlegessége, hogy a professzionális filmesek mellett a 20 év alatti alkotók is bemutathatják filmötleteiket a Cinemira Junior Pitch keretében.

A szörnysuli
„Mi lenne, ha egy tizenéves ötlete alapján készülne a következő sikeres magyar ifjúsági film? A Junior Pitch célja, hogy megismerjük a kamaszok legjobb történeteit, és összekössük őket profi filmes alkotókkal. Így olyan témák és nézőpontok kerülhetnek a filmekbe, amelyek valóban érdeklik a fiatalokat” – fogalmazott Lakos Nóra.
Hogy a fiatalok ötleteiből valóban film születhet, azt Gyulai Dorina története is bizonyítja. A tavaly mindössze 15 éves alkotó filmterve elnyerte a Telekom hárommillió forintos különdíját, majd a projekt a Cinemira Films gyártásában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával meg is valósult. Az idén ősszel leforgatott filmhez olyan alkotók csatlakoztak, mint Zsurzs Kati, Hajdu Szabolcs, Pálos Gergely operatőr és Lakos Nóra, aki vezető producerként és társalkotóként vett részt a munkában. A történet egy gerincfűzőt viselő kamaszlányról szól, aki humorral és öniróniával próbál megküzdeni a szégyenérzettel, és visszatalálni a barátsághoz és a bizalomhoz.
Nemzetközi filmes konferencia – európai koprodukciók és finanszírozási lehetőségek
Október 30-án a Cinemira az Európa Pontban rendezi meg a Fiatal Közönség Nemzetközi Filmes Konferenciát, amely a gyerek- és ifjúsági filmek fejlesztésének, finanszírozásának és nemzetközi együttműködéseinek lehetőségeit állítja középpontba.
A konferencián Magda Wylężałek, a Lengyel Filmintézet szakembere a lengyel koprodukciós és pályázati lehetőségeket mutatja be, míg Kirstine Vinderskov, a Dán Filmintézet commissioning editorja az európai szinten is meghatározó dán gyerekfilm-finanszírozási modellbe enged betekintést. A program arra is kitér, hogyan válhatnak a gyerekek és fiatalok valódi alkotótársakká a filmfejlesztés és a filmkészítés során. A konferenciát a hazai gyerek- és ifjúsági filmek és sorozatok helyzetéről, valamint a műfaj megújulásának lehetőségeiről szóló szakmai kerekasztal-beszélgetés zárja. A 10 és 13 óra között zajló programról itt olvashatók további részletek.

A kámforfa őrzője
A fesztivál összes szakmai programja itt található. A Cinemira szakmai programjaira és vetítéseire akkreditáció itt igényelhető.
A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál október 24–31. között, a teljes őszi szünet alatt várja a közönséget a világ legizgalmasabb gyerek- és ifjúsági filmjeivel, interaktív programokkal és alkotói találkozásokkal. A fesztivál teljes programja ezen az oldalon érhető el.


