A könyvből az is kiderül, milyen abszurd szabályok korlátozták a Kádár-korban a filmes alkotókat: „Én meg soha nem ismételhettem két egymás utáni filmben ugyanazt a műfajt. Ha például csináltam egy zenés komédiát, akkor a következő film nem lehetett ismét zenés komédia, mert azt betiltották, és azt mondták, hogy maga nem csinálhat zenés komédiát” – idézi a rendezőt a kötetet beharangozó bejegyzés.
Gazdag olyan emlékezetes játékfilmeket rendezett, mint a Sípoló macskakő, a Bástyasétány ’74 és az Elveszett illúziók, dokumentumfilmjei közül pedig a Hosszú futásodra mindig számíthatunk, A válogatás, A bankett és a Társasutazás emelkedik ki. Munkáinak jelentős részét évekre betiltották, a rendező pedig a könyvben az alkotások megszületése és a forgatások története mellett az egykori filmes „döntőbíróságok” működéséről is beszél.
A betiltások a színház felé terelték: Gazdag a kaposvári színházban rendezett korszakalkotó előadásokat, amelyekre annak idején tömegek voltak kíváncsiak. 1993-tól Kaliforniában tanított, emellett világszerte filmes workshopokat vezetett, és 1997 óta a Sundance Institute művészeti vezetőjeként is dolgozik.
A Száraz tónak nedves partján nemcsak egy alkotói pálya történetét rajzolja meg, hanem a 20. század második felének magyar kultúrpolitikájáról és a Balázs Béla Stúdió történetéről is képet ad. A kötetet filmográfia, bibliográfia és eddig nem publikált dokumentumok egészítik ki.
