A rövid dokumentumfilm betekintést nyújt Stark Ádám autizmus spektrum zavarral élő előadóművész és szülei hétköznapjaiba. A fókuszba a versmondásra való felkészülés különleges módja kerül, mely során édesanyja, Judit, aki egyébként foglalkozását tekintve rajztanár, a vers költői képeit rajzokká alakítja át, így segítve értelmezni és memorizálni fia számára a művet. A felkészülési folyamat és az előadó személyének mélyebb megismertetése által a kisfilm József Attila Imádság megfáradtaknak című versét is egészen új megvilágításban tárja a nézők elé.

A film a 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál valamint a 8. Magyar Speciális Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában vett részt 2022-ben.

A VerShaker produkció megbízásából, Visky Ábel (Mesék a zárkából) rendezésében, Kürti István operatőr és Zoltán Áron kreatív producer közreműködésével készült kisfilm az értelmi fogyatékkal élők képzéséről is beszél – felhívva a figyelmet a filmben is megjelölt MáSzínház munkájának fontosságára, ahol a főszereplő a Kontra Verona című előadásban látható január 28 és 29-én.

Forrás: VerShaker