Marci, Franciska, Juli, Renátó, Ádi, Gigi, Nóri, Benett és Geri utoljára az érettségi banketten látták egymást. A legendás 12. c osztály oszlopos tagjait azóta a szélrózsa minden irányába repítette az élet. Tíz év után egyik osztálytársuk, a kedvenc volt tesitanáruk (Mucsi Zoltán) lányának esküvőjén jön össze megint a nagy csapat. 

Köszönhetően annak, hogy a stáb tavaly nyáron több hétre leköltözött a Balatonra, hogy ott rögzítsék a film főbb jeleneteit, az egykori 12.c. esküvővel kísért, tízéves osztálytalálkozós, hatalmas tóparti buliját. Ebből ad jókora ízelítőt az Együtt kezdtük hosszú előzetese, amiben fény derül arra, hogy annak idején kinek, ki tetszett, mit bántak meg egykor és mit szeretnének ma a fiatalok. A főszereplők élete mindezeken túl külön – külön, de együtt is, válaszút elé kerül, ami lehetőséget ad nekik, hogy helyrehozzák, vagy újrakezdjék az eddigieket, de főleg átgondolják a hogyan továbbot. Viszont az már nem ebből az előzetesből, hanem az augusztus 4-től, a mozikban látható filmből fog a nézők számára is világossá válni.

 

Forrás: InterCom