• Hír
  • Magazin
  • Podcast
  • Dosszié
  • Videó
  • Fotó
  • Keresés

2007. 03. 23. filmhu

Isten hozta, őrnagy úr!

Tóthék fia levelet ír szüleinek a frontról, hogy az idegösszeomlás szélén álló őrnagy náluk töltené szabadságát. Egy másik levél is jön a harctérről, melyben arról értesítik őket, hogy fiuk elesett, ám a féleszű postás annyira szereti a családot, hogy nincs szíve kézbesíteni a gyászhírt. Tóthék fiuk érdekében az őrület határán álló őrnagy összes kívánságát teljesítik, éjjel-nappal dolgoznak, dobozolnak. A kész dobozhegyeket a patakba dobják, hogy legyen hely az újaknak. A tiszt lassan átveszi a hatalmat Tóthéknál. Végre eljön a búcsú ideje, ám a vendég visszatér. Tóth négybe hasítja a margóvágó géppel.

  • filmtörténet
  • fábri zoltán
  • isten hozta őrnagyúr
  • filmtortenet

Még több magazin

magazin

Bányai Kelemen Barna: Boldogan alakulok át egy-egy figurához fizikálisan is

Interjú a Beléd estem című film színészével

Már látható a mozikban a Beléd estem című, a kilencvenes éveket megidéző romantikus komédia, amiben Bányai Kelemen Barna a Rujder Vivien által…

tovább

magazin

Mikróba tette az alufóliát, másnap egy otthonban kötött ki

Kritika a Take Me Home című filmről

A Take Me Home egy olyan család hétköznapjait követi, melyben a 38 éves, értelmi fogyatékossággal élő Anna idős és elesett szüleivel él együtt – a…

tovább
 
hirdetés

Friss

Moziban lesz látható Fabricius Gábor dokumentumfilmje a Z generációról

Richard Linklater filmje kapta a legtöbb díjat a César-gálán

Scorsese és Bertolucci filmjeiből indul sorozat a Kinóban és a Tabánban

Brit Filmnapokat tartanak márciusban a Puskin moziban

Park Chan-wook lesz a 79. cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke

Megérkezett a mozikba a Mambo Maternica

Csendes barát

Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.

Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez

A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta

Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban

a teljes dosszié
Filmhu - a magyar moziportál

Magyar menyegző

Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.

Káel Csaba: Háklis vagyok rá, hogy ne törekedjen semmi a zene elé

Szerelem, néptánc, lagzi és egy kis seftelés Erdélyben

Csíkszeredában indult a Magyar menyegző székelyföldi körútja

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
A magány mindenhova elkísért egész életemben. Bárokban, kocsikban, járdákon, boltokban, mindenütt. Nincs menekvés. Isten magányosnak szánt engem.

Travis Bickle / A taxisofőr

Oszd meg! Az összes idézet
  • Stáb
  • Partnerek
  • Rólunk
  • Kontakt
  • Adatvédelem
  • Filmhu
  • HMDB
  • FilmInHungary
  • Filmtörténet
  • Szakma

A FILMHU-CSOPORT kiadója Film.hu Kft. © Minden jog fenntartva 2000-2026