A történet középpontjában egy rádiós újságíró (Phoenix) áll, akinek kényszerűségből egy időre vigyáznia kell az unokaöccsére. Közben bejárják az országot, együtt elmélkednek az élet dolgairól, a fizikai-érzelmi utazás végeredményben mindkettejük személyiségét átformálja. Egy szép, személyes hangvételű, karakterközpontú drámára készülünk. (Amikor egy előzetesben felcsendül Debussy Clair de Lune-je, az élelmesebbje előre bekészíti a filmhez a százas zsepit.)

Már régóta megszokhattuk, hogy Joaquin Phoenix főszereplésének ténye önmagában minőséget sugall. A 2019-es Joker hatalmas sikere és Oscar-díja után a színész a popkultúrában pillanatnyilag egy bohócnak kifestett, ijesztően hiteles mentális beteg képében él. A nagy port kavaró képregényfilm után egy intimebb szerzői film elvállalása éles váltás, és nagyon tudatos karrierépítő szándékot sejtet.

 

A szerepeiben való teljes elmélyedésről híres színész korábban is számos elismert rendezővel dolgozott együtt (Ridley Scott, Paul Thomas Anderson, Lynne Ramsay, Woody Allen), ehhez az illusztris társasághoz csatlakozott most Mike Mills. Az író-rendező érzékenységéről híres, amit rendszerint beleolt alkotásaiba is. Megszállottan kutatja az emberek közti kusza kapcsolatokat, kedvelt műfaja az édesbús családi dráma. A sebezhető emberek érdeklik és bátran merít saját gyermekkorából: a 2010-es Kezdőkhöz apja, a 2016-os Huszadik századi nőkhöz anyja jelentette az ihletforrást.

Az előzetes alapján a C’mon C’mon is egy árnyalt karakterdráma: ebből a szempontból nem lóg ki Mills filmográfiájából, viszont ez lesz az első fekete-fehér filmje. Az Egyesült Államokban november 19-én debütál a mozikban, hogy itthon meddig kell rá várnunk, arról sajnos nincsen információnk.