Kimondottan. Próbáltuk nem kizárólag gyerektartalomként értelmezni a könyvsorozatot. Az örök gyerekeket céloztuk meg a filmekkel, azokat, akik felnőttként sem veszítik el azt a fajta játékosságukat, amivel mondjuk el tudják fogadni, hogy a repülő gyorsabban szál, ha gyorsabban csapkod a szárnyaival. A fantázia, és az, hogy valaki örömét lelje a játékban, független az életkortól.
Ez a humor nagyon elüt attól, mint ami egy-két üdítő kivételtől eltekintve a gyerekeknek szóló mesékben megjelenik. Szerinted ez lehet a kulcsa annak, hogy életkorokon átívelő élményt ad?
Nagyon pontosan kell megfogalmazni azt a szerződést, amit minden film megköt a nézővel. Mindig jó, ha a néző a film első pillanatától fogva tudja, mire számíthat. Mondjuk, olyan animációra, ahol a fizika törvényei érvényesek, vagy olyanra, ahol bármi lehetséges. Mi már a sorozat főcímben igyekeztünk egyértelművé tenni, hogy a Kuflik világa egy játékos, nagy szabadságfokú világ. Örömmel tapasztaljuk, hogy ez sokak ízlésével találkozik. Érdekes, hogy Magyarországon milyen nagy a közönsége az abszurd humornak, gondoljunk példáula Gyalog galopp-ra, ami kultuszfilmnek számít. Ehhez képest viszonylag kevés olyan rajzfilm született, ami felvállalta ezt az irányt, talán csak a Hófehér Nepp Józseftől. Nem véletlen, hogy az is kultfilm lett.
Jurik Kristóf, M. Tóth Géza: Mi újság kuflik? (fotó: KEDD)
Ezért fontos, hogy a figurák szintjén is megjelenjen az önreflexió?
Az animációnak létezik egy olyan zsánere, ahol rajzolt karakterekkel mesélnek el olyan történeteket, amelyeket akár valós színészekkel is el lehetne. De az animáció leglényege nem ez, hanem az a szabadság, hogy élhet a karakterek rajzolt mivoltával. Balázs Béla A film szelleme című könyvében abszolút filmnek nevezi az animációt. Pat Sullivan híres rajzfilmfiguráját, a Felix Macskát említi példaként, aki egyszer elveszíti a rajzolt farkincáját. Nem tud megoldást találni a problémára, egy kérdőjel jelenik meg a feje fölött. Végül a kérdőjel kunkorát tűzi a farka helyére. Ezek a megrajzoltságuk tekintetében önazonos gesztusok teszik a rajzfilmet abszolút filmmé. A Kuflikban élünk a műfaj adta szabadsággal, sokat játszunk a karakterek rajzolt mivoltával, van, hogy ez a dialógusokban is megjelenik.
A történet szempontjából sem a bevett toposzokat követi a sorozat.
Sajátságos benne, hogy a Kuflik számára nagyon fontos bizonyos jelenségek megértése: gyakran tanakodnak azon, hogy mi miért van. Az egymáshoz való viszonyuk esetében is sokszor hallunk efféle, filozofálós párbeszédeket, kiszólásokat. Ez lényegi része a sorozatnak, legalább annyira, mint az a klasszikus dramaturgiai struktúra, ami szerint ha probléma adódik, akkor azt, még ha különös módon is, de meg kell oldani.
Szinte párhuzamosan jelennek meg a könyvek és a rajzfilm új részei. Mennyire dolgoztok szorosan együtt Dániel Andrással?
Maximálisan. A rendezői munka többségét végző munkatársam, Jurik Kristóf és Dániel András szinte napi alkotói kapcsolatban van egymással. Nem is lenne értelme máshogy.
(fotó: KEDD)
Előfordult már olyan, hogy olyan ötletet kaptatok tőle, amit túl bonyolult lett volna kivitelezni animációban?
Olyan nincs, hogy valamit animációban ne lehetne megcsinálni. Szerintem ilyent még András se tud kitalálni.
Scherer Péter hangja nélkül nem tudnám elképzelni a Kuflikat. Zseniális, mennyire markáns személyiségekkel ruházza fel a szereplőket. Hogyan választottátok ki őt a feladatra?
Szerettük volna, ha mind a hét főszereplőnek, a mellékszereplőknek, plusz a mesélőnek egyedi akcentusa, eltérő szociokulturális háttere lenne. Elég hamar gondoltunk Pepére, igazi színészi bravúr a részéről, ahogyan ezt megvalósítja. Hasonló ehhez a koncepció, ami a zenében jelenik meg. Alpár Balázs minden Kuflinak egyedi motívumot komponált, szinte wagneri témái vannak a figuráknak.
Hozzád melyik Kufli áll a legközelebb?
Egy kicsit mind ott vannak bennem. Magamra ismerek Pofánka szendeségében, Fityirc kávéházi filozofálgatásaiban, Zödön torkosságában, Bélabá vénülő bölcsességében. Azt hiszem, hogy a Kuflikat együtt szeretem.
(fotó: KEDD)
A Mi újság, kuflik? a második mozifilm, ami a sorozatból készül. Hogyan alakítjátok moziélménnyé az epizódokat?
11 epizódból állítottuk össze a filmet. Nem ragaszkodtunk hozzá, hogy egy dramaturgiai íve legyen, de meghatároztunk egy optimálisnak ígérkező sorrendet, az egyes epizódok közé pedig kis inzerteket illesztünk, amik átvezetnek, vagy kiszólnak a közönségnek. A különálló részek összefűzése lehetőséget biztosít arra, hogy közösségi élmény legyen a sorozatból: nem spoilerezek, de arra szeretném felhívni a közönség figyelmét, hogy érdemes felkészülni az ébresztődalból, amit korábban, a “Láthatatlan rét” epizódban Fityirc énekel a felhőknek, és amit a Facebook oldalunkon is közzéteszünk.
Kicsit szeretnélek a KEDD Stúdióról kérdezni. 2002-ben alakultatok, mi volt a kezdeti elképzelés?
Ez egy elég spontán dolog volt, elsősorban az én alkotói ambícióimhoz kapcsolódott. A hazai animációs hagyományok által kijelölt utat jártuk be. Az első időkben főleg szerzői rövidfilmeket készítettünk, ezekkel sok jó eredményt értünk el a nemzetközi szakmai színtéren, közel száz díjat, a Maestro esetében Oscar-jelölést is hoztak.
Mikor kerültek a fókuszotokba a gyerekeknek szóló tartalmak?
Ez bizonyos szempontból sokkal nehezebb, de nagyon érdekes terület. Már régebb óta foglalkoztam behatóan azzal, hogy milyen pszichológiai modellekkel írható le a a gyerekek és a mozgókép közötti kapcsolat. 2009 körül döntöttem úgy, hogy próbáljuk meg az addigi tapasztalatokat más területen is kamatoztatni, készítsünk filmeket a gyerekek számára. Az első ilyen partnerség Bartos Erikával jött létre a Bogyó és Babóca sorozattal, akkor láttuk, hogy ez mennyire szépen tud működni.
Jelenleg min dolgoztok és mik a jövőbeli tervek?
A harmadik epizódot készítjük a Detti és Drót sorozatból, amit Heim István rendez. Ha minden a terv szerint alakul, akkor az év végére elkészítjük a Bogyó és Babóca negyedik szériáját, illetve az abból összefűzött moziváltozatot. Elindítottunk egy mozgóképes gyerekenciklopédiát és további két mini-sorozatot is. Szeretnénk ezt a tempót tartani, évente egy-két új szériát kihozni. Azt is nagyon szeretném, ha a vezető kreatív munkatársak, akik közül nálunk mindenki fiatal, abba is bele tudnának kóstolni, hogy milyen egyedi filmet készíteni, és ezekkel megmérettetni magukat a világ fesztiváljain.
A Rajzfilmünnepet is ti szervezitek meg évről évre. Hogyan jött az ötlete?
Ebben van egy kis missziós hevület. Veszprémben és Alsóőrsön nőttem fel, nagyon sokat köszönhetek a helyi művelődési háznak, a gyerekkönyvtárnak és maguknak a könyvtárosoknak. Szerettem volna valamit visszaadni, ha nem is feltétlenül nekik, hanem ennek a közegnek. Azt gondoltam, hogy hozzunk létre olyan országos eseményt, aminek során egy hosszú hétvégén keresztül szakmailag értékes animációs filmeket vetíthetnek ingyen a helyi közönségnek. Mi összeszedjük a vetítési jogokat és kiajánljuk őket iskoláknak, könyvtáraknak, művelődési házaknak. A cél az, hogy a helyi családok, gyerekek, kamaszok elmehessenek megnézni ezeket a rajzfilmeket, találkozhassanak a klasszikus és kortárs közönségfilmmekkel és a szerzői animációkkal, friss diák-filmekkel is. És ki tudja, hátha lesz olyan, akinek ez a találkozás jelenti majd azt a heuréka élményt, hogy: ,,Nahát, ilyen van? Én is ezt akarom csinálni!”
