Kostyál Márk: „Cowboyokat szeretnék látni"

Kostyál Márk: Elképesztő apátia van az országban. Nem fejezzük ki a véleményünket, nem állunk ki magunkért. Azt csinálnak velünk, amit akarnak, és most nem csak a politikáról beszélek. Büszkéknek kellene lennünk, nem leszegni a fejünket. Sok a bemattult értelmiségi. Vidéken mást láttam, akárhová mentünk a film kapcsán. Bugacon a csikósok például tele vannak erővel és energiával. Ilyen cowboyokból szeretnék többet látni.

Filmhu: Adtál már nekünk egy interjút, amiben elmondtad, hogy már vagy egy évtizede ez az ötlet foglalkoztat, de tartalommal csak az elmúlt években telt meg. Annak idején miért ezzel a történettel akartál debütálni?

K. M.: Megvolt a western alaphelyzet, amiben a főhős örököl egy telket, de úgy éreztem, nem vagyok még elég érett a kidolgozásához, nincs az ötletben elég anyag, tartalom. Mindig a mondanivalót keresem. Csak úgy érdemes filmet csinálni, ha mondani akarsz valamit. Nem kell bonyolultnak lennie, csak hitelesnek. Eredetileg ez egy humoros és ironikus szituációkkal elmesélt történet volt, ami arról szólt, hogyan szívatják az embert vidéken az építkezés során. Vígjáték volt sok poénnal, nevettetni akart. Én viszont nem akartam vicces rendező lenni. Nem vagyok bohóc típus, és már így is sok humoros reklámot csináltam, a mozifilmes debütálásomat nem viccbe akartam csomagolni, bár van benne komikum. Nem mindegy, hogyan szólal meg az első hang.

Filmhu: Említetted korábban, hogy igaz történeten alapul a sztori. Saját?

K. M.: Rengeteg saját tapasztalatom van a filmben a fikció és szimbolika mellett. Amikor vidéken építkeztem, én is olyan helyzetbe kerültem, mint a Kojot hőse. Nem akarták elismerni, hogy az az én földem, amire építhetek. Amikor ez nagy nehezen megoldódott, akkor büntetést kaptam, meg elkeveredett az építési engedély. Ahogy a filmben, a hivatalban is volt kedves alkalmazott, meg olyan is, aki azt mondta, hogy holnap mindenestül el fogják dózeroltatni a házamat. Voltak pofonok is. Ott is volt pár olyan cowboy, mint a Kojotban, akik köptek a hatóságokra és a helyi kiskirályra.

Filmhu: Több mint 10 éve reklámfilmezel. Így tudtad kitanulni a szakmát és eljutni az első mozifilmedig?

K. M.: A fejlődés vége szerintem mindig a mozi, akár reklámokkal, klipekkel vagy rövidfilmekkel kezdesz. Nem csak azért reklámozok, hogy gyakoroljak, hanem tényleg szeretem csinálni. Nem volt szerencsém a reklámfilmezés aranykorába beleszületni, de a végét még elcsíphettem. Akkor jött be a YouTube, akkor még lehetett kreatívabban gondolkodni. Imádok apró történeteket, helyzeteket, különféle stílusokat kipróbálni.

Filmhu: Hogyhogy társ-operatőrként is jegyzed a filmet? Ez a reklámfilmes múltadból fakad?

K. M.: Nem, ez belőlem fakad, ilyen a rendező workflow-m. Nem szeretek ülve, távirányítással rendezni, ott kell legyek a színész arcában, mert akkor jobban cserélődnek az energiák. A kép megalkotása ugyan olyan fontos nekem, mint a színész. Én tudom a legtöbbet az anyagról. Mintha csendéletet festenék, ahol a kamera az ecsetem. A vágásnál is szinte végig ott voltam Csillag Mano mellett, és közel 340 óra forgatott anyagból hoztuk össze a végső verziót. Feszített körülmények között dolgoztunk. Mind képileg, mind vágásilag határozott elképzeléseim voltak. Mano pedig beletette a szívét. Viszont szerintem a rendező legfontosabb társa a vágó mellett, a forgatókönyvíró. Számomra az írás a legfontosabb alkotási folyamat.

Filmhu: A két forgatókönyvíróval, Lovas Balázzsal és Lengyel Balázzsal hogyan dolgoztál együtt? Bejön neked a Filmalap forgatókönyv-politikája, mely szerint fontosnak tartják a jól megírt, a hollywoodi drámaírás alapelveit követő szkripteket?

K. M.: Egy hatalmas játszótér volt nekem a két Balázzsal való közös munka. Mindketten elképesztően alázatosak voltak az általam hozott téma felé, félszavakból értettük egymást. Lovas nagyon objektíven képes látni a filmet. Ő egy karmester, és van egy csodálatos jelenet, amit ő írt a filmbe. Kispali (Mátray László) éneke a végén, amitől most is föláll a szőr a karomon. Lengyel pedig éppoly energikus, mint én. Az utolsó hónapokban már csak vele dolgoztam. A Filmalaptól Hegedűs Bálintékkal is élmény volt együtt dolgozni, neki is volt olyan észrevétele, ami annyira tetszett, hogy beletettem a könyvbe. A találkozóink nem is tűntek munkának, jó hangulatú beszélgetések voltak, nem görcsöltünk. Csodálom a szigorú dramaturgiai szabályokat betartó forgatókönyvírást, bár én képtelen vagyok rá, de bőven kaptam segítséget.

Filmhu: Nézőként is jobban bejönnek neked a hollywoodi filmek, mint az európai művészmozi?

K. M.: Ellenkezőleg, megcsömörlöttem a mai hollywoodi filmektől. Nem is járok már moziba. Nagyon kevés filmet nézek. Mostanában egy cimborám ki szokott rángatni moziba, ami rám is fér, mert eléggé rácsavarodtam a Kojotra, szinte remetévé váltam. Az a gond az új hollywoodi filmekkel, hogy 90-100 percben mesélnek, mert moziban erre van idő. A gombhoz varrják a kabátot. Nem látok karaktereket, se drámát, nem tudok menni a szereplőkkel. Hollywood aranykorában mindezt megkaptam. Minden a karaktereken múlik, és ezt újabban megspórolják az amerikaiak. Az Amerika Kapitány: Polgárháborút megnéztem az akciójelenetek miatt. Technikailag gyönyörű, mégis rossz film. Rengeteg az ilyen, ami engem nagyon bosszant.

Filmhu: Másfél óra alatt véget kell érnie a mozinak, mert addig bírja az emberek hólyagja, ahogy Hitchcock mondta. A Kojot ezzel szemben több, mint két órás.

K. M.: Felgyorsultak a filmek, és emiatt nem marad idő a karakterek kidolgozására. A klasszikus moziélmény eltűnőben van, máshol vannak a súlypontok. Egyre kevesebb a jó művészfilm is, az olcsó tömegszórakoztatás eluralkodott. Egyre inkább két típusra oszlanak a mozik, a nagy büdzséjű, látványos megafilmekre, amilyenek a szuperhősös sztorik, és a kis büdzsés szerzői darabokra. Amit épp meg akarok nézni, az a Fegyvertelen katona Mel Gibsontól, ami pedig nagyon tetszett mostanában, az M. Night Shyamalan Széttörve című mozija, amit nagy visszatérésnek tartok. Látszik rajta, hogy kevés pénzből készült, de nagyon ki van gondolva, jól szórakoztam rajta. A Kojot írásakor abban maradtunk a két Balázzsal, hogy belassítjuk, húzzuk a sztorit, nem thrillert, hanem karaktervezérelt drámát csinálunk, hagyjuk élni a figurákat.

Filmhu: A filmedben még az antagonisták is aprólékosan ki vannak dolgozva. Az idős oligarcha és a fia szinte olyan viszonyban állnak, mint a Star Wars-ban a császár és Darth Vader. Mind Paliban, mind Vaderben maradt egy kevés emberi oldal is. Palinak például kisgyereke van, és lázad az apja ellen.

K. M.: Ezt Szurdi Miklóstól tanultam meg huszonéves koromban. Egy színházi rendezése kapcsán mondta, hogy a gonosz karaktereknek is kell, hogy legyen emberi oldala. Utálom a sablonosan viselkedő főgonoszokat, akikről már a belépőjük alkalmával látszik, hogy a velejükig romlottak. A Kojot gonoszai igazából csak a másik oldala ugyanannak a dolognak. Ezek az emberek meg vannak róla győződve, hogy igazuk van. Nem gonoszság motiválja őket, hanem az igazukba vetett hitük, és ez sokkal félelmetesebb. Ez a fegyverük: megingathatatlanok, még kompromisszumra sem hajlandóak. Nem tépelődő típusok. Az ő világukban természetes és logikus minden, amit tesznek. Több szülő-gyermek kapcsolatot is ábrázolok, például először megmutatom Lajost, a rokkant munkást a jó oldaláról, aztán azt, hogyan rontja el a lánya életének legszebb napját. Nincs olyan, hogy fekete-fehér, csak olyan, hogy hiteles, igazi, önazonos karakter. Mindannyian egyszerre bálványozzuk apáinkat és szenvedünk a ránk maradt örökségétől. Apám már meghalt, és minden nap hiányzik. Neki is ajánlottam a filmet.

Filmhu: És a fiadnak. Említetted, hogy western inspirálta az alapszituációt. Mi még? Nekem beugrott egy Peckinpah-film, ami nem western: a Szalmakutyák, amiben egy szürke értelmiségi érkezik vidékre a feleségével, és kénytelen férfivá válni.

K. M.: Sosem nézek filmeket úgy, hogy valamit ellessek belőlük. Nincsenek is számomra filmes példaképek. Rengeteg hatás ér, akár más művészeti ágazatokból is, ettől van a filmben líra, dráma, feszültség, vér és szerelem. Peckinpah-t kedvelem, de Iñárritut is. A Bábel és a 21 gramm őszinte, reális, jól átélt filmek. Szerintem magyar hatás is van a Kojotban, például A tanúé, vagy itt-ott Szomjas György szelleme is ott lebeg, de említhetném a cseh új hullámot is. Nem tisztelgek előttük, de nagy hatással voltak rám. A munkás kisemberekről is sok jó film szól. Nem akartam tisztán műfaji filmet készíteni. Ez nem thriller, mert nem suspense-re épül.

Filmhu: Illetve akciójelenetekből is keveset látunk, és azokat is dramaturgiailag indokolt pontokon.

K. M.: Ez egy dráma, olyan, mint az élet. Az élet sem válogat, nincs egységes hangulata. Szélsőséges. Egy hullámvasút. Később is ilyen filmeket szeretnék készíteni.

Filmhu: Hogyan tovább?

K. M.: Fogalmam sincs, mi a holnap. Reklámfilmet fogok írni a következő napokban. Van 2-3 filmtervem, amit nagyon szeretnék megcsinálni, de még nem tudom, kikkel, hogyan, mikor. Most épp sodródom.

Fotók: Megafilm