2014. 06. 04. Ruff Orsolya
„Még senki nem csinált ilyet a világon”
Kétszáz kutyát vonultatott fel Budapest utcáin a Fehér Isten
Hogyan lehet egyszerre kétszáz kutyát mozgatni? A forgatáson mitől sápadtak le a Fehér Isten alkotói? És milyen kutyáról álmodik a tréner? Halász Árpád, a Gödöllői Kutyasport Központ vezetője, aki a Fehér Isten egyik vezető kutyatrénere volt, a forgatás kulisszatitkairól mesélt nekünk. Mundruczó Kornél új filmjét, amely Cannes-ban elnyerte az Un Certain Regard szekció fődíját, június 12-én mutatják be a hazai mozik. A film főszerepét Psotta Zsófia alakítja, akivel castingról, kényelmetlen kádakról és varázsütésre beinduló könnyekről beszélgettünk.
Tizenöt éve tanítja be a filmes produkciókban szereplő állatokat, de azt mondja, ennyi kutyával egyszerre korábban még ő sem dolgozott. A
Fehér Isten forgatása idején Halász Árpád felelt azért, hogy a főszereplő Hagent követő kutyák minden helyzetben a rendezői utasításoknak megfelelően cselekedjenek. (Hagent egy kutya ikerpár, Body és Luke alakította, őket az amerikai Teresa Miller tanította be.) A filmbe nagyjából kétszáz kutya került, melyeket külön castingon választottak ki.
Halász Árpád és kollégái először a főkutyát körülvevő csapat tagjait szemelték ki: ezek nagyon jól képzett állatok, főleg a trénerek kutyái voltak: „nekik volt a legtöbb szerepük, mindig ők voltak elöl; a legtöbb jelenetben ők jelennek meg, ők adják az arcukat”. Őket követték azok a kutyák, melyeket menhelyekről választottak ki, ezek a kutyák rendszerint az elöl mozgó főcsapatot követték. „Amikor több utcán keresztül, embereken, autókon, motorokon kellett átfutni, akkor volt elöl egy 10-12 fős csapat, akikkel a tréningeken bejárattuk az útvonalat. Ezt a csapatot indítottuk elsőként, akik mint egy falka húzták a többieket. De nem csak ők mutatták az irányt, hanem sípot is használtunk, a kutyáknak pedig az volt a feladatuk, hogy a síp hangját kövessék, mindegy mi történik körülöttük, kizárva ezzel a külvilágot”.
Fotó: Valuska Gábor
A Fehér Istennél a kutyatömeg koordinálása jelentette az igazi kihívást. A kutyáknál fontos, hogy a csoporton belül ne legyen rivalizálás, és jól tudjanak együttműködni csapatban. Ha ez kisebb létszámnál működik, akkor nagyobb tömegben is működni fog. „Ha 12 kutyát össze tudok rakni, akkor össze tudok rakni 30-at. Ha 30-at össze tudok rakni, akkor a 200-at is meg tudom oldani. De mivel még senki nem csinált ilyet a világon, ezért ez volt a legnagyobb kihívás az egész filmben” – meséli Halász Árpád.
„Az ideális kutya jó idegrendszerű, magabiztos, és kommunikatív. Van kapcsolata, és akar kapcsolatot teremteni az emberrel” – feleli, amikor arról faggatom, hogy egy tréner milyen kutyával tud a legjobban együtt dolgozni. A kiválasztásnál fontos szempont volt, hogy az állat egészséges legyen, jól bírja a tréningeket és „a filmes menetet”. A menhelyi kutyáknál nem számított, ha „kicsit érzékenyebb” volt, de Halász Árpád azt mondja, kevés menhely volt nyitott a megkeresésükre. „Ha bemegyek egy menhelyre, és azt látom, hogy a kutyák a húsos ládában fekszenek, ami tele van táppal, és iszonyat kövérek, akkor ott valami baj van a vezetéssel. Ne attól maradjon csöndben a kutya, mert olyan kövér, hogy mozdulni sem bír”, hanem az a fontos, hogy az állat energiáit valamilyen formában le tudják vezetni a menhelyen is.
A legtöbb kutyát Vácról, Budaörsről és Gödöllőről „vették kölcsön”, mellettük még Gyömrő segített be. Halász Árpád szerint számukra is az egyik nagy tanulság az volt, hogy a menhelyi kutyák, melyek félénkebb, érzékenyebb állatok voltak, „attól, hogy közösen csinálhattak valamit, egyszerűen kinyíltak”. Az állatok magabiztosabbak lettek, „még a legnyomibb kutyák is peckesen járkáltak; a képek is azt mutatják: egy csapat vagyunk, együtt csinálunk valamit, falka vagyunk, és végre van cél, amit csinálunk, nem pedig be vagyunk zárva egy helyre, és nem történik semmi egész nap”.
A menhelyeken található 200-300 kutyából a trénerek nagyjából hatvanat tudtak kiválasztani: „Ne legyen túl kicsi, mert a tömegjeleneteknél nem éri utol a többit. Ne legyen túl nagy, mert bonyodalmat okoz a szállítása, és nagyon kilóg a tömegből. Ne legyen öreg, mert az alagutat átfutni hatszor, sok lett volna neki” – sorolja Halász Árpád a szempontokat. A forgatás alatt egyébként egy szigorú amerikai állatvédelmi kódex szerint dolgoztak, így biztosítva, hogy egyetlen állat se sérüljön meg. A filmben szereplő kutyákat utóbb örökbe lehetett fogadni, az erre a célra létrehozott honlapon még mindig vannak olyan szereplők, melyek befogadó családot keresnek.
A színészek nem féltek a kutyáktól, és a tréner szerint érezni lehetett, hogy élvezik a közös munkát, még akkor is, ha a forgatókönyv szerint brutális támadásra került sor. A filmben van egy jelenet, melyben a kutyák megtámadják Thuróczy Szabolcsot: „Kornél azt kérte, találjam ki, hogyan fog ez kinézni, mi fog történni. Nekem olyan fejjel kellett gondolkodnom, hogy ez egy kutyás ember, egy olyan ember, aki képes magát megvédeni, aki nem fél a kutyától. Éreztem, hogy ez testreszabott feladat lesz nekem. Kitaláltuk a jelenetet, a kaszkadőrökkel lepróbáltuk, több szögből csináltunk próbafelvételeket. Az egészről videónapló készült, de nem csak erről, hanem az egész tréningről, pont azért, hogy az állatvédők ne tudjanak belekötni. Amikor azután lement a jelenet, mi úgy jöttünk ki, hogy hmm, milyen jól sikerült, közben meg azt láttuk, hogy a másik helyiségben áll a stáb a monitorok előtt, mindenki halálra váltan, és azt mondogatja, úristen, úristen…”
Az iskolapadból Cannes-ba – Psotta Zsófia
Fotó: Valuska Gábor
A 13 éves Psotta Zsófiának a Fehér Isten az első filmje. Az alkotók a leendő főszereplőt keresve fotózást tartottak az iskolájában, és az osztálytársaival azt gondolták, „tök poén lesz, menjünk el”. Végül behívták castingra, ahol a kezébe nyomtak egy plüsskutyát, amelynek azt kellett mondania, hogy most itt hagyja, de majd visszajön érte, ne menjen sehová. „Meg volt egy srác, aki az apukámat játszotta, és ki kellett mennem úgy a szobából, hogy ne ébresszem fel”.
A legnehezebb jelenetnek azt tartotta, amikor a kádban kellett aludnia („iszonyatosan kényelmetlen volt”), és nem szerette a trombitálást sem. Mivel korábban nem tudott rajta játszani, külön trombitaórára kellett járnia a forgatás előtt: „valamilyen szinten meg kellett tanulni, hogy élethű legyen”. A végére azután már el tudta játszani a részét, „és még csak nem is volt hamis!” – nevet. A kutyákkal azonban könnyű volt együtt dolgozni, meséli.
Fotó: Valuska Gábor
Zsófia apukáját a filmben Zsótér Sándor alakította. „Nekem az volt megdöbbentő, hogy amikor kicsit szomorúbb jelenet volt, és nekem könnyeznem kellett, eleinte valami mentolos cuccot fújtak a szemembe, hogy sikerüljön – Zsótér Sándor meg magától sírt. Ez annyira durva volt. Én nem tudtam, hogy hogy lehet úgy sírni, hogy magadtól könnyezik a szemed”. Ha valamit nem értett a filmben, akkor a rendező segített neki: „tényleg el tudott mindent úgy magyarázni, hogy az számomra is érthető legyen”. Zsófi ezek közé sorolta például azt a jelenetet, amikor apa és lánya kiteszi a kutyát az autóból: „Elég sokat próbáltuk, hogy a kutya utánunk rohant. Az egy elég nehéz és fájdalmas jelenet volt. Igazán megviselt. Ott kezdtem megérteni, milyen valamit tényleg átélni. ”.
