Osvárt Andrea: Szeptemberben volt a saját érettségi találkozóm, a tizenöt éves, akárcsak a filmben, egyébként pont a forgatás időszaka alatt. Nagyon jó volt, olyan, mintha senki sem változott volna igazán. Ott ültünk az iskolapadban, és olyan volt, mintha még mindig ugyanazok lennénk: mindenki tudta, hol volt a helye, ugyanúgy mentek a poénok, meg a poénok felidézései.
Filmhu: Mennyit gondolkodtál azon, hogy elvállald ezt a szerepet a Megdönteni… filmben?
O.A.: Semennyit. Amikor a producer elküldte a forgatókönyvet, hogy „olvasd el, én rád gondoltam, de a rendezőt még meg kell győznöm”, akkor én azt válaszoltam neki, hogy „meg engem is”. Előbb el kellett olvasnom, mert olvasatlanul nem mondok igent. Azt mondtam neki, előbb engem kell meggyőznöd, és ha engem érdekel, akkor meggyőzzük a rendezőt is. Azután elolvastam, és már szinte elnézést akartam kérni a producertől, hogy ne haragudj, de én ilyen jó forgatókönyvet Magyarországról nem kaptam mostanában. Először még azt gondoltam, hogy ebből megint hogy jövök ki, hogy megint nemet kell mondanom, közben meg kiderült, hogy ez egy tök színvonalas, pörgős, vicces, kiszámíthatatlan sztori.
„Nagyon tudatosan dolgozom azon, hogy mindenfélét csináljak” (Fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: A romantikus vígjátékokról mindenkinek a fejében él egyfajta kép, a kérdés azonban az, hogy ezen a sablonon hol és hogyan lehet csavarni ahhoz, hogy valami újszerű vagy emlékezetes jöjjön létre. Ennél a filmnél szerinted ez sikerült?
O.A.: Szerintem igen, mert sok műfajt ötvöz: tehát benne van a vígjáték, de a szentimentalizmus is, a szerelem. Közben pedig komoly mondanivalója is van a filmnek, és megmutatja, hogy a híres embereknek sem olyan könnyű. Mert lehet, hogy más problémáik vannak, mint az egyszerű embereknek, de nem biztos, hogy az a probléma kisebb vagy nagyobb. Csak más. Otthon a négy fal között azonban ugyanúgy sír Hajnal Tímea, szenved, mert becsapják, megcsalják, kihasználják, vagy megbántják. Amit nyilván nem mutat a sajtónak, de hogy belül mi zajlik, azt talán sikerül ezzel a filmmel érzékeltetni.
Filmhu: A filmről egyelőre azt lehet tudni, hogy a felbukkanó férfiak egy része nagyon szeretné ágyba vinni az általad megformált Tímeát. Azt lehet tudni, hogy a színésznők általában a szexjelenettől tartanak a leginkább, ami ebben a filmben is van, de az előzetesből kiderül, hogy lesz egy olyan jelenet is, ahol egy könyvvel alaposan elvered Szabó Simont. A film még bemutatás előtt áll, kicsit ezért a sötétben tapogatózunk, de számodra melyik volt a legemlékezetesebb jelenet a forgatáson?
O.A.: (Nevet) Nem ez, ennél van egy durvább... A filmben nem kellett vetkőznöm, tehát nincs benne olyan szexjelenet, amit mindenki várna. Vagy ezt nem kéne leírni? (Nevet) Ami nekem emlékezetes volt, hogy van a filmben egy olyan jelenet, amely valakinek a fantáziájában játszódik le, nekem azonban azt el kellett játszanom. És hát ott eléggé explicit dolgokat kellett csinálnom. (Nevet)
Filmhu: A filmben szereplő színészek közül kit ismertél korábban?
O.A.: Kamarás Ivánnal nagyon jóban vagyunk még az Első generáció óta, Amerikában is rendszeresen összefutunk, dumálunk. Mint kiderült utólag, már Simon Kornéllal is dolgoztam együtt, csak egyikünk sem emlékezett a másikra, mert olyan régen volt, és olyan gyerekek voltunk még mind a ketten. Egyetlenegy napot forgattunk együtt a Tea című sorozatban, és most a forgatáson, pont az egyik jelenet előtt meséltem erről, mire a Kornél azt mondja: „Tényleg? Abban én is voltam! És mit játszottál benne?” Megmondtam, és akkor: „Neee, neee, az te voltál?” És akkor jött a felismerés, hogy Jézusom, mi már dolgoztunk együtt!
Filmhu: Herczeg Attilának ez lesz a nagyjátékfilmes bemutatkozása, vele milyen volt együttdolgozni?
O.A.: Egyszerű. Elég sok mindent ránk bízott. Meg kell mondanom, szerintem jól is tette, igaza is volt, mert nagyon jó színészeket válogatott össze, tehát nekem is nagyon könnyű dolgom volt a többiekkel.
(Fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: Az, hogy neki egy csomó reklámfilmes tapasztalat van a háta mögött, a munkamódszerében, szemléletmódjában mennyire nyilvánult meg?
O.A.: Abban szerintem, hogy gyönyörű lesz a film, a képi minőség, a vizuális élmény. Nagyon jó minőségű, szuper kamerákkal forgattak, szuper optikával, ami nem igazán volt jellemző régen a magyar filmekre. Korábban a filmkészítők hajlamosak voltak ebben a szürke magyar realitásban tartani a történeteket, erről is szóltak régen a filmek. Itt most adtak a vizuális élményre.
Filmhu: Lehet rólad tudni, hogy elég sokat dolgozol, de itthon talán a Poligamyban szerepeltél utoljára. Ennek az lehet az oka, hogy a magyar rendezők nem árasztottak el szerepajánlatokkal, vagy te mondtál inkább túl sokszor nemet?
O.A.: Egyrészt nem is voltak nagyon magyar filmek. Ha belegondolsz, mi másban játszhattam volna? Körülbelül két-három olyan filmet tudnék az utóbbi öt évből felsorolni, amiben lett volna korban rám illő szerep. Nyilván nem is nagyon foglalkoztak velem az itthoniak, mert én elmentem – tehát akkor ő nincs…
Jelenet a filmből (Kép forrása: a produkció Facebook-oldala)
Filmhu: És mindehhez szerinted itthon kell lenni?
O.A.: Itthon kell lenni. Mindig helyben kell lenni állítólag. Persze előfordult, hogy én utasítottam vissza valamit, de nem olyan sokat. Az elmúlt évben, mondjuk, öt forgatókönyv-ajánlatot kaptam, abból négyet visszautasítottam.
Filmhu: Most egyébként van olyan ajánlatod, amiről már tudni lehet, hogy film lesz belőle itthon?
O.A.: Nincs.
Filmhu: Tavaly novemberben itthon járt Antal Nimród, aki egy nyilvános beszélgetésen elég őszintén beszélt a hollywoodi munkáiról, arról, hogy időnként milyen harcokat kell vívnia a stúdiókkal, de akár a színészekkel is. Neked volt hasonló nagy harcod, melyet meg kellett vívnod a külföldi munkáid során?
O.A.: Nekem is nagyon nehéz volt, és el kellett döntenem, hogy mi a fontosabb. Mert lehet, hogy Magyarországról tök jól néz ki, hogy amerikai sorozatokban szerepelek, epizódszerepekben, és arról megjelennek cikkek, de közben meg a valóság az, hogy néha a tököm tele van mindennel. Napi nyolc castingra elküldenek, de úgy, hogy felkészülési időm nincsen. Reggel átküldik a castingpapírokat, hogy tanuljam meg, és 11-re legyek ott. Rajtam kívül még hetven ugyanolyan lány ott van a castingon, és sokszor tényleg tudod, hogy teljesen felesleges végigcsinálni. Ha valóban számítana az, hogy kire osztják azt a szerepet, akkor nem aznap reggel küldenék át a jelenetet, amit meg kell tanulni, hanem adnának rá három napot. De most is ez van. Magyar idő szerint péntek este kapok egy emailt az ügynökömtől, hogy itt van nyolc oldal, hétfőre kellene egy castingvideó. Menjenek a fenébe, már ne haragudj, a casting directorok! Nekik meglesz a szabad hétvégéjük a malibui házukban, nézik a delfineket, és mire hétfőn bemennek az irodába, az én castingom már ott lesz a számítógépükön. Velem meg tiszteletlenek, mert az én hétvégémet meg elcseszik. Nekem két nap kell ahhoz, hogy felkészüljek, lepróbáljam, helyszínt találjak, felvegyem, összevágjam, internetre felküldjem… Ezért vagyok én színész?!
Jelenet a filmből - Bögöcs szerepében Szabó Simon
Filmhu: Az európai filmkészítők ebből a szempontból humánusabbak?
O.A.: Igen. Itt lehetsz színész, ott már egy robot vagy, akinek tudnia kell a saját anyagát felvenni, összevágni, magát rendezni. Ha van egy párbeszéd, mindig ki kell találnom, hogy ki fogja a másik felét mondani. Sokszor azt csinálom, hogy telefonnal fölveszem a saját hangomat, és egy idő után azon veszem észre magam, hogy heti négy napom abból áll, hogy a saját szobámban egyedül bohóckodom egy kamera előtt, és saját magammal vagy a macimmal eljátszom egy jelenetet. Ez nem az, amiért én színész akartam lenni. A bázisom most itthon van, már közel egy éve. Fel is adtam a Los Angeles-i lakásomat és életemet. Nagy levegőt vettem, de úgy éreztem, most vagy bekap a gépszíj, és akkor soha többet nem tudok kiugrani ebből, vagy most azt mondom, hogy köszönöm szépen, abbahagyom a csúcson – nekem a csúcson. Hogy eljutottam magyarként odáig, hogy egy tévésorozat főszerepét, meg egy mozifilm főszerepét megkaptam… Mit akarok még? Ennél lehet, hogy már csak rosszabb szerepeket kaptam volna, hogy a CSI-ban egy epizódszerepben én legyek a gyilkos vagy az áldozat. És lehet, hogy itthonról ez is nagy szó, de nekem lehet, hogy visszalépés lett volna.
Filmhu: Ha végignézem a filmjeidet, akkor azt látom, hogy műfajilag nagyon-nagyon vegyesek, van köztük dráma, sorozat, történelmi film, hollywoodi szuperprodukció, rövidfilm. Azt, hogy ez így alakult, a helyzet hozta így, mert ezeket a lehetőségeket sodorta eléd az élet, vagy tudatosan válogatsz, utánamész a szerepeknek?
O.A.: Nagyon tudatosan igyekszem és dolgozom azon, hogy mindenfélét csináljak, és ne skatulyázzanak be.
Jelenet a filmből - Lengyel Tamás, Jordán Adél, Simon Kornél
Filmhu: Nagyon meg kellett küzdened ezekkel a skatulyákkal?
O.A.: Azért is mentem ki Amerikába, mert Olaszországban már beleestem ebbe a csapdába, hogy a sanremói dalfesztivál után állandóan csak a szép nő szerepeket kaptam meg a filmekben. Közben én tudtam, hogy a fene egye meg, én mélyebb szerepeket is el tudnék, vagy el szeretnék játszani. De nem látták belém. Ezért úgy döntöttem, hogy kicsit inkább eltűnök, és akkor talán az imidzsemet meg tudom kicsit tisztítani. Aztán visszajöttem egy olyan filmmel, mint a Maternity Blues, amit ingyen elvállaltam a haveromnak. Ott smink nélkül egy beteg nőt kellett játszanom, és azt méltányolta is az olasz szakma. Az egy dolog, hogy nem tudom, hogy miből kéne megélnem, mert ingyen forgattam azt a filmet, de bele kell rakni a karrierbe, mert csak akkor jön vissza. És ebből lett azután egy másik szerep az Anita B.-ben, amit most mutattak be Olaszországban, és ami szintén egy presztízsrendezővel készült alkotás. El kellett tűnnöm egy időre ahhoz, hogy más típusú filmet is tudjak csinálni, és ne maradjak a szép nő skatulyában. Hiszen mi van, ha az elmúlik pár év múlva? Akkor nem lesz semmi.
Filmhu: Az elmúlt években produceri teendőket is elláttál néhány filmnél. Mi vitt ebbe az irányba?
O.A.: A több lábon állás miatt döntöttem így. Meg hogy legyen végre egy olyan terület az életemben, ahol nem mások mondják meg, hogy mit csináljak. Lehet, hogy kívülről csillogó-villogó ez az élet, de színészként tulajdonképpen megmondják, hogy mikor hol legyek, mit vegyek föl, mit mondjak, mosolyogjak, szerepeljek, legyek mindig fitt, ápolt és gyönyörű, ne legyen akcentusom. Tehát annyira kötött a dolog, ráadásul nem is mindig tetszik a szerep, amit éppen el kell játszanom. Annyi rossz filmet láttam az elmúlt időben, hogy azt mondtam, ha erre adnak pénzt, akkor lehet, hogy nekem is ezt kellene csinálnom, mert én biztosan jobb filmeket csinálnék. És tudnék olyan filmeket csinálni, amiket meg is néznék.
