Nemcsak a pénzen múlik

Cirkó József jelenleg a Happy Crew Company Kft. (HCC) vezetője, amelynek munkatársa Forgács Gábor a Pizzás című film operatőr-producere és a már mozikba látható Szőke kólát is ő fényképezte. Cirkó József korábban is koprodukcióban készülő filmekkel foglalkozott, ismertebb munkái: a Lion in Winter (Az oroszlán télen) Glenn Close és Patrick Stewart főszereplésével, valamint a Mix című amerikai-magyar együttműködéssel született mozi, mely több díjat is nyert a 2004-es Filmszemlén.

A szerzői film és azon keresztül a hazai művészfilm megerősödése összefügg a műfaji alkotások népszerűségének növekedésével. „Kicsit messzire visszanyúlva, Várkonyi Zoltán, Fábri Zoltán és Keleti Márton voltak az utolsó klasszikus értelemben vett hazai műfaji filmesek – kezdi Cirkó József.  - A műfaji film széles közönséget tud a mozikba csalogatni, így bevételeivel önmagát erősíti. Ha pedig a hazai filmeknek megvan a maga széles közönségbázisa, akkor onnantól nagyobb eséllyel látogatnak el a nézők a szerzői filmekre is.”

Ezzel szemben a szerzői filmek, mivel piaci alapon gazdaságosan nem hozhatók létre, ezért állami finanszírozásra szorulnak és számítanak. „A rendszerváltás óta sem változott sokat a helyzet, mert a közvetlen filmkészítésre fordítható támogatás reálértéken nem sokat nőtt, valamint a költségvetés által meghatározott állami pénzeket elosztó MMK szakkollégiumok tagjai főleg szerzői filmeken szocializálódtak, így természetesen ezeket támogatják jobban. Vagyis a közvetlen támogatás főként ezeknek az alkotásoknak jut.”

A Filmtörvény megteremtette közvetett, 20%-os adókedvezményként igényelhető anyagi támogatás önmagában csak egy lehetőség, de forradalmian módosíthatja a támogatási rendszert, megteremtve a plusz forrást mind a szerzői, mind a műfaji filmek számára. A produceri oldalon azonban ehhez még mindenképpen elő kell teremteni valamekkora összeget, hogy a fenti kedvezményekkel élve kicsit könnyebben tudjanak filmet készíteni a hazai alkotók.

Új forrás kell

A műfaját tekintve a hazai filmek többsége szerzői, s nem zsánerfilm, s hogy ez megerősödjön, és rajta keresztül az egész hazai filmpiac tekintélye növekedjen - nemzetközi szinten is - ahhoz elsősorban európai koprodukciós munkákra lenne szükség – véli Cirkó József. „Három négy országban érvényes adókedvezmény és befektetői pénzek bevonásával már eladhatóvá válnak a forgatókönyvek, a színészek és az ötletek, kibővíthetők a hazai anyagi források.”

A műfaji filmek gyártása piaci alapon történik, ezért életbevágó plusz források bevonása. Erre egyfelől az említett adókedvezmény teremt lehetőséget, amihez konkrét összeget is fel kell tudni mutatni. Másfelől a Filmtörvény a támogatások rendszerén keresztül, biztosít konkrét elkölthető összegeket.

A megpályázható pénzek, vagyis a normatív és a szelektív támogatás arányáról kezdődtek tárgyalások nemrég a Rendezők Céhe a Filmművészek Szövetsége és a Producerek Szövetsége között. (lásd: Rendezők és producerek vitája).

„A normatív támogatási rendszer teremthetne alapot a koproduceri tevékenységhez, amellyel akár többségi részt vállalhatnánk egy-egy nemzetközi munkában, így növelhető lenne a hazai filmipar tekintélye. Hiszen a menyasszony is szebb, ha nagyobb a hozomány.”

Glen Close és Patrick Stewart

Ennek érdekében Cirkó szerint a hazai filmesek legfontosabb feladata egy állandó támogatási forrás kiharcolása. „Így nem a politikusok által megszavazott éves költségvetés részeként szerepelne a filmre fordítható pénz - amit vagy fizetnek, vagy nem az illetékes szervek - , hanem meghatározott bevételek fix hányada állna a filmszakma rendelkezésére. E tekintetben Franciaország lehetne a követendő példa, ahol állandó állami támogatás jár a francia filmeknek az amerikai és más külföldi mozik után fizetett adókból, jegybevételekből. Ez a rendszer nálunk is működhetne, kiegészítve a kereskedelmi televíziók reklámbevételeiből befolyt összegekkel. Részben hasonlóan működik a lengyel filmgyártás is. Mindez pedig egy, a teljes filmipart felölelő érdekképviseleti szervezet segítségével lenne elérhető.”

A fix hányadra épülő forrásra azért van szükség, mert a filmszakmának évente kiosztott körülbelül 6 milliárd forintból csak egy kisebb hányad, kb. 1.5 milliárd körüli összeg jut játékfilmek készítésre. A többi pénzt a filmes szakma más részére, dokumentumfilmekre, animációs filmekre, rövidfilmekre, a filmörökség kezelésre, archiválásra, forgalmazásra, terjesztésre, art mozikra stb. fordítják.

Cirkó érvelése szerint egyfajta törvényileg meghatározott állandó forrást kellene létrehozni, hogy ne ad hoc politikai döntések mentén dőljön el a támogatások összege, és azok kiosztása. Vagyis ezen a módon összegyűjtött pénzeket egy stabil, átlátható szelektív-normatív struktúrán keresztül osztanák el. „Ebben a rendszerben, leginkább a normatív támogatások odaítélésekor, jobban előtérbe kerülne a nézőszám, az elért forgalom, az egyes rendezők és producerek filmes múltja, szakmai sikerei, fesztiválokon elért eredményei és az általa alkalmazott szakemberek kvalitása. Természetesen ez a rendszer csak a magyar filmesek számára lenne nyitott, hiszen ennek a rendszernek a magyar filmért kell dolgoznia.”

Kamarai érdekképviselet az egyéni akciók helyett

„A filmesek között tapasztalható széthúzás helyett ki kellene alakítani a teljes filmes kört, a gyártást, a forgalmazást, valamint a terjesztést, így a mozikat is tömörítő önkormányzatot, ezzel a közös érdekérvényesítés léphetne az egyéni lobbizás helyébe. A képviselet ellátása nem az MMK feladata lenne, hiszen nem erre alapították, és azért sem mert alapítói köre immár több mint 2/3 részben inaktív a jelenlegi  magyar filmkészítésben.”

Egy olyan szakmai érdekérvényesítő és képviseleti intézmény kialakítására van szükség, amely sokban hasonlít az orvosi, az ügyvédi, vagy az építész kamarára – folytatja Cirkó. „Képviselné a filmkészítés, a forgalmazás és a terjesztés minden szereplőjét, meghatározná azok feladatait, ellenőrizné, betartatná azokat, és nem csak egységesen tudna fellépni, hanem jogosítványokkal felszerelve végrehajtatna bizonyos „hatósági” feladatokat is.”

A kamara kialakítása azért is fontos, mert így annak keretén belül ellenőrizhető lenne a szakemberek hozzáértése – teszi hozzá Forgács Gábor. „Ezzel egyfelől tartható lenne a magas szakmai nívó, másrészt pedig a filmesek kirostálhatnák maguk közül a hozzá nem értőket és a szakma etikai szabályainak be nem tartóit.”

„A hazai képzés némileg elmaradt a világ élvonalához képest, ezért a filmes kamara képzéseket hirdethetne meg – sorolja az intézményi önszerveződés előnyeit Forgács Gábor - Akár a legkorszerűbb tapasztalatokkal rendelkező külföldi vagy a világ más tájain ismereteket szerzett hazai filmesek tarthatnának kurzusokat a kamara tagjainak.”

A folyamatos szakmai fejlődés intézményi keretei az újvilágban jóval megalapozottabbak. „Külföldön, Amerikában tanultam filmezést – folytatja Forgács - az American Film Institute-on (AFI), ahol a filmkészítés minden területét felöleli a képzés, és profi színészek, rendezők, operatőrök is továbbképzik magukat. Az AFI-nál referencia munkákat lehet elkészíteni ingyen, komoly nevek részvételével (pl. Eric Roberts, Michael Madsen, Alec Baldwin, Mickey Rourke). Ilyesmire itthon is van példa, egy televíziós munkám alkalmával az Arany János Színház tagjai ingyen vállalták a részvételt. Azonban ez egyedi, esetleges és ennek kellene kitalálni egy állandó keretet.”

Osztozni a kockázaton és a sikeren

Jelenet a Pizzás című filmből

A szakmai színvonal azért is fontos, hogy ne induljanak el bizonytalan anyagi hátterű produkciók. Forgács Gábor eddigi operatőri-produceri munkája során már többször is találkozott hasonló gondokkal küzdő produkciókkal. Sőt, saját maga is - egy korábbi filmje, a Pizzás készítésekor elkövette ezt a hibát. Sok stáb néz szembe azzal, hogy az alkotói vágytól és egzisztenciális kényszertől hajtva még a teljes költségvetés pontos összeállítása előtt lát munkához. Ebben az esetben a produkció abban reménykedhet, hogy a későbbi, gyártási és forgalmazási pályázatokból betömködheti a költségvetés réseit, de ez nagyon bizonytalan lehetőség. Előfordulhat az is, hogy a producer másik filmprojektből „pótol”, ilyenkor az adóssághalmozás ördögi köre alakul ki, és vezethet produkciók összeomlásához. Ha pedig kontrollálhatatlanul megszaporodnak a filmes bukások, az végső esetben a jogalkotók szemében akár a Filmtörvény létjogosultságát is megkérdőjelezheti.

Ugyanakkor, az anyagi kockázat csökkentése érdekében, Forgács Gábor szerint is be kellene vonni a gyártásba a teljes filmes kört. Nagyon fontos lenne, hogy például a forgalmazói oldal is részt vegyen a produkciók elkészítésében, hiszen ők ismerik a piacot, ők tudják, hogy mire van igény.

Angliában mindez úgy történik, hogy a forgalmazó és a gyártó előre megállapodik, vagyis a forgalmazó előre megveszi a filmet – hivatkozik működő külföldi példára Forgács. A forgalmazó ismeretei, tapasztalatai alapján három kalkulációt végez, egyet a legjobb esetre, egy másodikat, ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, és végül egy harmadik, legrosszabb verzióval is számol. A legkedvezőtlenebb piaci megtérülés alapján a forgalmazó pénzügyi garanciát vállal, erre pedig már banki hitel is felvehető. Így a pénzintézeti fedezettel és a korábban említett állandó forrásokkal, valamint a teljes filmes kört egyesítő kamara etikai rendjével nálunk is elérhető lenne, hogy egyre több befektető számára vonzóvá váljon a filmkészítésbe való befektetés.

Jogos a kérdés, hogy miként lehetne a forgalmazókat, terjesztőket rávenni, hogy ők is vállaljanak kockázatot? Hiszen jelenleg semmi és senki nem kötelezi őket erre, és nem is érdekeltek túlságosan a kockázatvállalásban, így viszonylag kényelmes helyzetben vannak. Ha egy filmre bejönnek a nézők, akkor a forgalmazó és a mozisok örülnek, ha nem, akkor leveszik a műsorról, és kész. Forgács szerint az jelentheti a tárgyalási alapot, hogy a forgalmazók is részesülnek állami támogatásból, és ennek fejében nekik is ki kellene venniük a részüket a kockázatvállalásból.

„Ha mindenki érdekelt egy film sikerében, akkor megszűnik a gyártás >egyszemélyi< felelőssége. Többször volt már arra példa, hogy nem kellően átgondolt forgalmazói döntés és a rossz stratégia miatt megbuktak olyan produkciók, amelyek szerencsésebb időzítéssel és átgondoltabb promócióval magasabb nézőszámot is elérhettek volna, mint például 2004 decemberében a Világszám!”