A rendező új műfajban bizonyítja tehetségét, és így sem lett hűtlen magához, ezúttal is különleges látványvilágú, erős hangulatú filmet készített. A főszerepet játszó színészek jó része már a Lizában is együtt dolgozott a rendezővel: Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs mellett Fekete Ernő, Szabó Győző, Básti Juli, Szirtes Ági, Kőszegi Ákos, Schneider Zoltán és Kulka János is látható benne.

Balsai Móni az X-ben / Fotó: Pintér Leó

Éva (Balsai Móni) zseniális rendőr: meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, és ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Férje öngyilkossága óta pánikbetegség gyötri, szorongva végzi a munkáját és neveli tinédzser lányát. Budapesten teljes a káosz: sorozatos öngyilkosságok után nyomoz a rendőrség, miközben a város választásra készül, tüntetők és anarchisták tombolnak az utcákon. Péter (Schmied Zoltán) érkezésével a rendőrséghez azonban minden megváltozik és Évával együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába, ahol egyre jobban belekeverednek egy szövevényes, félelmetes bűncselekmény-sorozatba.

Az X - A rendszerből törölve forgatókönyvét Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint készítették, az operatőr Szecsanov Martin, a producerek Muhi András és Ferenczy Gábor, a filmet gyártotta a Foxusfox Stúdió, forgalmazza az Intercom.

Bemutató: 2018. november 1.

Nézd meg a teljes plakátot, itt!