1945-ben a vereséggel végződött második világháború után romokban heverő Berlin még a vesztes ütközetek utóhatásaiból lábadozott, amikor Alfred Bauer filmtörténész 1951-ben filmfesztivál alapítását kezdeményezte. Az újjáépítések megkezdése és a rendezvény létrejötte a világ figyelmét újra a korábban filmes és művészeti központként működő német fővárosra irányították, ahonnan több ezer filmes szakember emigrált a ‘30-as években, miután Hitler első intézkedései egyikével gondoskodott a filmipar tönkretételéről. Elkezdődhetett Berlin presztízsének visszaállítása, amihez alig öt évre volt szükségük, ugyanis a hivatalosan is Cannes és Velence rangjára emelkedett Berlinalén 1956-ban a közönség helyett már nemzetközi zsűri értékelte a versenyprogramot. A 6. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Marcel Carné francia rendező vezette nagyjátékfilmes zsűrije Gene Kelly musicaljének, a Tánc-meghívásnak ítélte a fődíjat, a Renée Sintenis tervezte Arany Medvét, három évvel később pedig már 53 ország filmtermésének java versengett a legjobbaknak járó trófeákért.
Az 1961 és 1989 között keleti és nyugati blokkra osztott Berlin történelemben játszott szerepe miatt a fesztiválra a kezdetektől komoly befolyással voltak a politikai döntések, és a mai napig az egyik legpolitikusabb filmes mustraként tartják számon. 2000-ig a nyugat-berlini Kurfürstendamm, a város egyik leghíresebb sugárútja és bevásárlóutcája, valamint a Zoo Palast adott neki otthont, ahol a Kelet-Berlinből érkezők, ha átjutottak, kedvezményes áron élvezhették a filmeket. Ennek ellenére a keleti blokk országainak egészen a ’70-es évek derekáig kellett várniuk, hogy lehetőségük nyíljon alkotásaik megmérettetésére a fesztiválon, ahol 1975-ben aztán épp egy magyar rendező, Mészáros Márta Örökbefogadás című filmje vihette haza a fődíjat. Ettől az évtől kezdve már megnőtt a lengyel, csehszlovák, szovjet, sőt kínai filmek száma is a versenyprogramban, ami a különböző kultúrák egyik legizgalmasabb európai találkozópontjává tette Nyugat-Berlint, és egyúttal megalapozta a rendezvény provokatív és nyíltan politikus jellegét is. A koncepció működőképesnek bizonyult, és 1977-ben az ukrán Larisa Shepitko belorusz partizánok gyötrelmeit bemutató filmje, a Kálvária bizonyult az év legjobbjának.
A nyílt politizálás persze gyakran robbantott ki konfliktusokat a fesztiválon. Máig az egyik legnagyobb botrányként emlegetik a Michael Verhoeven megtörtént eseményeken alapuló, egy amerikai katonák által megerőszakolt és megölt vietnámi lány történetét elmesélő filmje által kiváltott vitákat. Mikor 1970-ben felmerült a brutális jelenetekkel dolgozó O.K. kizárása a versenyprogramból, a rendezők és újságírók együttes erővel kezdtek tiltakozni a döntés megszületése ellen, aminek hatására a zsűritagok lemondtak és a fesztivál történetében először díjak kiosztása nélkül zajlott le a rendezvény. Élénk diskurzust generált 1976-ban Az érzékek birodalma című Nagisa Oshima film is, aminek a '30-as évek Japánjában játszódó története szerint egy nő brutálisan megcsonkítja szeretőjét, ráadásul az azóta kult-státuszba emelkedett film valódi szex jeleneteket is tartalmaz. Bár a kópiát elkobozták, a rendező közbenjárásának köszönhetően azért egy szűkebb közönség számára elérhetővé vált néhány vetítés erejéig.
Nem csak a legnyitottabb, de a globális felmelegedésig, a berlini állatkert szomszédságában zajló leghidegebb fesztiválként is ismerjük a Berlinálét, ám nem volt ez mindig így. Az igazgatói széket 1976 és 1978 között elfoglaló Wolf Donner a minden év júliusában zajló filmszemle időpontját februárra tette át, majd később a fesztivált 1980-től 2001-ig igazgató Moritz de Hadeln volt az, aki a nyugat-berlini helyszínekről a város korábbi központjába, a két Németország egyesítése után újjáépített Potsdamer Platz környékére költöztette a Berlinalét.
A magyar jelenlét már a ’70-es évek óta jelentős a filmfesztiválon, idén két alkotás, a Berlinben korábban háromszor is díjazott Fliegauf Bence új filmje a Liliom ösvény, és a Symphony No. 42-vel tekintélyes fesztiválkört befutott Bucsi Réka új rövid animációja, a Love (miniinterjúnk!) is meghívást kapott a programba. De a számos kategóriában zajló vetítések mellett a tíz napos filmfesztivál rengeteg kísérőrendezvénynek is otthont ad, filmgyártók és filmterjesztők fontos találkozópontjául szolgál évről évre. A fiatal tehetségek támogatása fontos célkitűzése a szervezőknek: a Goethe-Intézet közreműködésével megvalósított „Talent Campus” filmkészítők, forgalmazók, újságírók és más pályakezdő szakemberek számára nyújt lehetőséget tapasztalatszerzésre. Minden évben háromszáz kiválasztott tehetség vehet részt a hat napos panel beszélgetésekből, workshopokból, és mesterkurzusokból álló programsorozaton, ami a tanulás mellett a kapcsolatépítésnek is fontos színtere. Idén Osváth Gábor, a fiatal magyar producer képviseli hazánkat a talentek között, akivel interjúnkat ITT olvashatjátok.
Az elkövetkezendő tíz napban tehát Berlin lesz a filmvilág központja, ahol a Coen testvérek, Thomas Vinterberg, Michael Moore és más neves alkotók filmjei váltják majd egymást a Meryl Streep vezette zsűri előtt (programajánlónk). És bár az arany és ezüst medveszobrok nem olyan régiek, mint a velencei oroszlánok vagy a cannes-i pálma, a kultúra és politika összefonódásával létrejött és több mint félévszázados történelmet a háta mögött tudható Berlinale méltán érdemelte ki helyét a világ legfontosabb filmfesztiváljai között.
További részletek a fesztivál honlapján és youtube csatornáján.
