Röhrig Géza: Nem. Eredendően óvakodtam a témától. De nemcsak én. Mint kiderült, László is [Nemes Jeles László, a film rendezője]. Auschwitz elbeszélhetősége felőli kétségeimet aztán legyőzte egy olyan belső kényszerítőerő, amely végül is fölülírta az ellenérveimet.
Filmhu: Miféle érvek voltak ezek?
Röhrig Géza: Két érv volt, alapvetően. Az egyik az antropológiai, a másik a filmnyelvi. Az elsőt úgy tudnám zanzásítani, hogy aki nem volt ott, az inkompetens az emberi körülmény ezen szélsőértékeiről beszámolni. Csalhatatlanul úgy éreztem, hogy - szerencsére - híján vagyok mindenféle olyan tapasztalatnak, amelyet mértékében vagy minőségében Auschwitzra lehetne vonatkoztatom. Hogy egy sonderkommandós élete számomra hozzáférhetetlen.
Filmhu: Mi volt a másik érv?
Röhrig Géza: A másik, relatívabb probléma, az a filmnyelvi kihívás volt, amelyet egy ilyen tárgyú mozi kép-szöveg- és hangvilága jelent. A holokausztról immár bő fél évszázada születnek filmek. Ennyi mozgókép pedig óhatatlanul kialakítja a maga kliséit. Az már a Lászlóval és a Matyival [Erdély Mátyás, a film operatőre] való legelső találkozások alkalmával is egyértelmű volt, hogy gyökeresen szakítanunk kell az ábrázolásmód, a történetmondás ezen bevett sablonjaival. Nyersebb, szigorúbb, minden artisztikumot felfüggesztő, elemi erővel ható filmet szerettünk volna csinálni. Olyat, amit a beleidben érzel. Nem törekedtünk értelmezésre, inkább a lágerlét dologiságából, konkrétumaiból kívántunk megsejtetni valamit.
Filmhu: Milyen klisékre gondolsz?
Röhrig Géza: Egyszer összeírtam a legkínosabbakat. Alig találsz e körben olyan filmet, amelyben egy adott ponton például ne venné le a fekete bőrkesztyűjét, s ne kezdene el egy Schubert-szonátát zongorázni egy náci tiszt. A veszélyesebb közhelyek persze nem az ilyesféle motivikus visszaköszönésekben, hanem a dramaturgiában, illetve magában az anyagkezelésben rejlenek.
Filmhu: Úgymint?
Röhrig Géza: A legfontosabb az volt, hogy a lehető legnagyobb ívben elkerüljük az e filmekre szinte kizárólagosan jellemző beszédhelyzetet: a vallomásosságot. Ódzkodtunk a főhőst lírai alannyá tenni. Semmit nem árulunk el se róla, se a többi szereplőről. Érdektelen, kik voltak ők a bevagonírozásuk előtt. A párbeszédek tehát rövidek, roncsoltak, a monológot, a zenei aláfestést pedig teljes egészében száműzte a forgatókönyv.
Filmhu: És a kép? A film vizuális értelemben is eltér a szokványostól.
Röhrig Géza: László és Matyi úgy gondolták, a táborlakók kiszolgáltatottságát egy kiszolgáltatott, értsd: állandóan jövő-menő, vállon vagy ölben hurcolt kamera tudja a leginkább érzékeltetni. Egy hegedűkamera, ahogy én neveztem. Nincs még egy hangszer, amely oly közel jönne a testhez, mint a hegedű. Aki tanult hegedülni, tudja, hogy a húrok az állkapcson keresztül az egész koponyát berezgik. Erdély Matyinak nagyon nehéz dolga volt tehát, hisz akármilyen precízen instruált is László, a tumultusban, lökdösődésben valami mindig másképp alakult a tervezettnél és ilyenkor Matyinak egy pillanat tört része alatt kellett megmentenie a képet. Ezekből a kétségbeesett korrekciókból persze néha jobb, igazibb dolgok születtek, mintha minden tökéletesen sikerült volna. A másik képi elgondolás az volt, hogy a kevesebb több, tehát a horrort, a krematóriumot, a hullákat semmiképp se állítsuk a középpontba. Ne legyenek drámai csendéletek, körömnyomok a gázkamra alacsony betonmennyezetébe vésve, fogkitépő harapófogók, ilyesmi, vasfegyelemmel tapadjunk inkább az arcokra, a történésre, hogy a helyszín borzalmai periférikusan és homályosan tudjanak csak megjelenni.
Annak egyébként, hogy Lászlóék ilyen radikálisan csökkentették a totálok számát volt egy másik oka is szerintem. A távolság perspektíva, a rálátás. Márpedig Auschwitzban csupán a jelenidő maradt érvényben. A múlt fényévekre került, valószínűtlenné vált, összezsugorodott. Jövő pedig effektíve nem létezett, a sonderesek tudták, hogy egyikőjük sem éli túl. A kamera tehát a nézővel egy ismeretlen sonderkommandós szubjektívjén keresztül láttatja az eseményeket. Ettől viszi, húzza úgy be magával a film az embert. Persze mindennek van ára. Amit elveszítettünk a szűk képkivágással, azt a film hangsávja próbálja meg kompenzálni. László rengeteget utómunkázott a hangon Tamással [Zányi Tamás, a film hangmérnöke].
Filmhu: Milyen emlékek élnek benned a forgatásról?
Röhrig Géza: Hogy fantasztikus volt.
Filmhu: Mitől?
Röhrig Géza: Szinte kivétel nélkül mindenkitől, aki részt vett benne. A világosítóktól, a ruhásoktól, a sminkesektől kezdve a statisztákon át egészen a gyártásig, hogy a kellékesekről el ne feledkezzem. Egy forgatás akkor tud elmélyülni, ha senkinek nem kell másvalaki munkáját is elvégeznie. Ezért oly fontos a csapatépítés. Első nagyjátékfilmjénél viszont még nem, vagy csak részben hozza magával csapatát a rendező. László a stáb legtöbb tagjával tehát életében először dolgozott. A jelenetek egy része kifejezetten nehéz és bonyolult volt, ráadásul Lászlónak, illetve Isónak [Kolos István, a film felvételvezetője] a jelentős számú statisztériát is mozgatnia kellett. László ennek ellenére mert kockáztatni, hisz a stáb sok tagjának is ez volt az első nagyjátékfilmje. Húszas éveimben volt alkalmam eljátszani két film főszerepét. Mindkét forgatáson szétesett a csapat. Most azonban sikerült úgy a lendületet, mint a fókuszt, végig megtartanunk.
Filmhu: Bár nem vagy outsider, kétségtelen, hogy veled kockáztatta a legtöbbet a rendező, hisz szinte végig te vagy a képen. Hogyan készültél a szerepre?
Röhrig Géza: Heteken át elképesztő iramban próbáltunk. Muszáj volt, hisz nem Magyarországon élek. Velünk volt Clara Royer is, akivel László a forgatókönyvet írta. A próbák után éjszakába nyúlóan dumáltunk, a szemünk előtt mozdult meg sokszor az anyag. Aztán fölültem egy gépre és leszálltam New Yorkban. Fájt ez a félbeszakadás, és bizony beletelt egy kis időbe, amíg ráéreztem a magányos felkészülés ízeire.
Filmhu:Mit gondolsz a film esélyeiről Cannes-ban?
Röhrig Géza: Passz.
Filmhu:Jó húsz éve azt nyilatkoztad, hogy téged éppen a holokauszt vezetett el Istenig. Tipikusabb az ellenkező reakció.
Röhrig Géza: A túlélőknél nem hiszem. Kafka különben azt mondta, hogy az embernek csupán az a hatalom adatott meg, hogy Istenhez beszéljen, az, hogy Istenről is, nem. Pláne egy ilyen rövid interjúban.
Filmhu:Mikor olvashatunk tőled újabb verseskötetet?
Röhrig Géza: Épp a napokban állt össze a következő kötet.
Filmhu:És a dalok? A nyolcvanas években a belvárosi gimnazisták kívülről fújták a Huckrebelly számait.
Röhrig Géza: Írok dalokat ma is. Ha egyszer hazaköltözöm, az első dolgom lesz újra koncertezni.
