Alapvetően is izzasztó dolog, amikor az ember egy költözés alatt álló rokon vagy barát kedvéért bevállalja a bútorcipelést, hát még ha a lelkét is nyomja közben valami súlyos teher. A frissen elérhetővé vált kisfilmben Bán János és Bán Bálint apja-fia párost alakít, akik egy nehéz családi ereklyét, egy tükrös szekrényt kénytelenek gyalog felcipelni az apa új lakásába. A felfelé vezető út rögös és indulatoktól fűtött, a szomszédokkal való kis interakciók után a lakásba érve nem is marad más hátra, mint a valósággal való szembenézés.

Almási Zsolt 2018-ban diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgóképkultúra szakán. Diplomafilmjének forgatókönyvét a rendező az operatőri munkát is végző Büki Balázzsal közösen írta. A Figyelj már oda! az eltelt időben több filmfesztiválon is sikert aratott: a VI. Savaria Fimszemlén és a 2020-as Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon a legjobb diákfilmnek választották, a 23. Faludi Filmszemlén a legjobb rendezés díját nyerte el, a 28. Alter-Native Filmfesztiválon pedig a zsűri különdíját kapta meg.