Szinglik az ezredfordulón

A szingli filmek (a valószínűleg alműfajteremtő Facérok; Nyakunkon az élet; Négy esküvő és egy temetés; Pop, csajok, satöbbi; Mint-a-kép; Női vonalak; A csábítás elmélete; Szeretném, ha szeretnél; Ég velünk!; Zűrzavar; Pár-baj; Sztárom a párom; Egy fiúról; Bridget Jones naplója), sorozatok (Ally McBeal, Jóbarátok, Tea, Amíg még élünk, Szex és New York, Seinfeld, Valódi szex és New York, Caroline New Yorkban) és regények (Pop, csajok, satöbbi; Bridget Jones naplója; Egy fiúról; Mindjárt megőrülök! Bridget Jones naplója 2.; Férfiasan tökéletes, Állítsátok meg Terézanyut!; Szex és Budapest) kedvelt hőse.

Jelenleg két újabb bemutató is melegen tartja a témát: a Bridget Jones – Mindjárt megőrülök és az Állítsátok meg Terézanyut! hősei rácáfolni látszanak arra a (tév?)hitre, miszerint a szingli nő sikeres, céltudatos, munkamániás karrierista. Bridgetben és Kéki Katában a szinglik sokkal szimpatikusabb típusát ismerhetjük meg, aki kétbalkezes, esetlen, béna, munkájában sem feltétlenül sikeres, paprikajancsinak sminkeli magát a taxiban, vagy éppen majdnem elvérzik egy lábborotválás miatt. Mintha csak ezek a lányok a szinglik énképének karikatúrái lennének.

Humoros, melankolikus, önironikus Jack Black, Todd Louiso, John Cusack és Lisa Bonet (Pop Csajok Satöbbi)

Az egyszemélyes háztartások jelenléte a társadalomban természetesen nem mai jelenség: vénkisasszonyok, pártában maradt leányok és agglegények mindig is voltak, de az egyedülállók „Szingli Urbánus Családja” egységes (fogyasztói) rétegként az évezred végére különült el a „Pöffeszkedő Családosoktól” (Bridget Jones naplója).

A jelenségre a legpontosabb és legérzékletesebb meghatározást maga Bridget Jones adja meg második naplójában (egyszerre fogalmazva meg a szingli nő mibenlétét és félelmét): „Nem én csinálom, hanem a társadalmi trend! […] A nők szinglik maradnak, mert maguk is el tudják tartani magukat, és karriert akarnak csinálni, majd mikor idősebbek lesznek, a férfiak reménytelen, lejárt szavatosságú, futózott guminak tekintik őket, és valaki fiatalabbat akarnak.”

A legegyszerűbb definíció szerint szingli az, aki „nem tudja meghatározni magát egy másik személlyel kapcsolatban” (Bridget Jones naplója) – a jelek szerint azonban mindenképpen törekszik erre. A mai egyedülálló nő is csak arra vágyik, mint dédanyáink, hogy feltegyék neki a nagy kérdést – és ne azt, hogy elmegy-e síelni, hanem, hogy „Bridget Jones, légy a feleségem!” Paradox módon tehát a szinglik miközben leszámolnak a romantikus álmokkal, tovább is éltetik őket.

Szinglik és számok

Az elmúlt évtizedek gazdasági-társadalmi feltételeinek megváltozásával jelentősen módosult a fiatal felnőttek életvitele: a felnőttkor határa egyre feljebb tolódik (lásd a 101 Reykjavík parazita szingli hősét, aki felnőtt létére is eltartott gyerekként él anyjával): a húszas éveikben a mai fiatalok még bőven tanulnak, későbbre halasztják a párválasztást és a gyermekvállalást is. A változások eredményeként pedig nagymértékben emelkedett a saját jövedelmükből önellátásra képes egyedülálló nők száma is (ez korábban egyszerűen elképzelhetetlen lett volna).

New York legdörzsöltebb férfifalói Szex és New York

A szinglitrend (azaz az egyszemélyes háztartások számának növekedése a népességen belül) világtendencia: még a hagyományőrzőnek vélt Japánban is háromszorosára nőtt az elmúlt évtizedekben az egyedülállók aránya a harmincas éveikben járó nők között. A német fővárosban is átlagon felüli ez a mutató: a három és fél milliós városban félmillió a szingli. A pálmát azonban mindenképpen az Egyesült Államok, a 86 millió szingli országa viszi: ott az „egyedülálló-tömeg” a munkaerő 42 százalékát teszi ki.

A kilencvenes évek végén az Európai Unióban az egyedülállók aránya a férfiaknál 37%, a nőknél átlagosan 30% volt. A szingli életstílus Dániában, Németországban, Írországban és Svédországban a legelterjedtebb. Franciaország 60 milliós lakosságából a statisztikai hivatal legfrissebb kimutatásai alapján 14 millióan élnek egyszemélyes háztartásban. Míg Angliában 1971-ben a nők közel háromnegyede élt házasságban, addig 2000-re ez az arány 52%-ra csökkent (azaz az angol nők közel fele egyedülálló!).

Hazánkban a szinglik 1996-ban valamivel több, mint egymillióan voltak, vagyis a népesség 10%-át tették ki. Közülük 350 ezer volt férfi és 658 ezer nő, azaz majdnem kétszer annyi nő tartozott ebbe a csoportba, mint férfi. Az elmúlt másfél évtized alatt pedig az egyedülállók aránya a másfélszeresére nőtt. Egy Utasi Ágnes-tanulmány szerint a partner nélküli egyedülállók kiugróan magas aránya él a fővárosban: a budapestiek közel felének nincs állandó társa.

A statisztikák szerint a szinglik világszerte a társadalom jelentős és egyre növekvő csoportját képviselik, nem (csak) marketing szempontok miatt összekergetett rétegről van tehát szó. Bár tény és való: az egyedülállóké sokat költő csoport, s manapság ha ráhúzzák valamire, hogy szingli, az hívószóként működik: ez az egy réteg legalább biztosan megveszi, megnézi, elolvassa, fogyasztja.

Szinglik és szinglinák

A terézanyuk és bridzsitdzsonszok felülreprezentáltsága miatt a közvélemény általában szingli nőt ért a szingli fogalma alatt. Úgy tűnik, a gyengébb nem tagjai fölényben vannak ezen a téren – talán mert ők inkább szeretnek önmagukra reflektálni, vagy esetleg mert minden bizonnyal népesebb társadalmi és fogyasztói réteget képviselnek.

Nem én csinálom, hanem a társadalmi trend! Colin Firth, Renée Zellweger, Hugh Grant

Habár az agglegényélet nehézségeit megéneklő művek hatalmas népszerűségre tettek szert, megjelenésük nem volt olyan átütő erejű, mint a női vonal, amelyhez egyenesen társadalmi mozgalom kapcsolódott: a Helen Fielding-regények magyarországi megjelenése, majd a hazai válasz, Rácz Zsuzsa sikerkönyve után az állandó kerekasztal-beszélgetések, a magányos fiatal nők Terézanyu klubja és egyéb rádióműsorok jelezték, hogy a hölgyek egy nagyon fontos jelenségre hívták fel a figyelmet.

Ne felejtsük el azonban, hogy az első valódi szinglikönyvet férfi követte el: az angol Nick Hornby. Az 1995-ös Pop, csajok, satöbbiben egy átmenetileg magára maradt harmincöt éves lemezboltos, Rob Fleming készít leltárt élete nőiről és a „kapuzárás előtti pánik” okozta utolsó próbálkozásairól – és ezzel a humoros, melankolikus, önironikus mű az agglegények valódi bibliájává vált.

Hornby Egy fiúról című munkája szintén szabályos maszkulin szingliregény. Will Freeman, a felnőttként is gyerekes férfi – aki olyan henye, hogy még csak nem is dolgozik, hanem apja karácsonyi dalának jogdíjából él – kitalál magának egy gyereket, csak hogy könnyebben csajozhasson az egyedülálló szülők klubjában.

A Nick Hornby követőjének tartott John O’Farrell is a harmincas szingli férfiak életét tárgyalja – igaz, rendhagyó módon: a Férfiasan tökéletes reklámzeneszerző főhőse a hét egyik felében egy albérletben éli a fiatal agglegények szabad életét, majd átballag a város másik felébe családjához: várandós feleségéhez és két kicsi gyerekéhez.

És ezzel körülbelül kész is a leltár, hacsak nem számítjuk, hogy a legtöbb témába vágó műben szinglik és szinglinák vegyesen bukkannak fel. Az olyan elődökben, mint a Facérok, a Nyakunkon az élet , vagy akár a Négy esküvő és egy temetésben társtalan férfiak és nők együtt szerepelnek, és közösen kerülik el vagy találják meg egymást.

 „Mutasd a csiklódat, megmondom, ki vagy!”

A szingli témát tárgyaló opusoknak fontos eleme a fizikalitás és a szexualitás. Ez valahol értelemszerű, miután férfiakról és nőkről, nemekről, nemi szerepekről és sztereotípiákról van szó bennük. Már a Facérokban – melynek Singles az eredeti címe! – is sarkalatos pont volt a Bridget Fonda játszotta karakter melleinek mérete. Azóta pedig kifejlődött a szingliművek olyan válfaja, amely egyenesen a szexre épül.

Nem csak cselekmény Hámori Gabriella

A kultikus sorozatban, a Szex és New Yorkban – előzetesének szövege szerint – „New York legdörzsöltebb férfifalói tovább folytatják menetelésüket az összetört férfiszívek és gyűrött lepedők közt.” Carrie Bradshaw-nak és társnőinek még egy szelet kenyérről is a szex jut eszükbe. Elég egyszerű üzenet és elég egyszerű megközelítése a témának: „Megmutatják, mire képes négy nő, ha igazán férfit akar.”

Vígh Anita 2004-es könyvében, a Szex és Budapestben (vajon honnan vette a roppant eredeti címet a szerző?) véletlenül szintén négy harmincas nő indul „pasifogó portyákra a fővárosi éjszakába”. A (pornó)regénynek álcázott anekdotagyűjtemény – ahonnan egyébként a fenti idézet származik – hölgyei a kellemetlen testszag miatt szakítanak, alkalmi partnereik „görbe és szeplős farkáról” mesélgetnek egymásnak és általában az a központi kérdés számukra, „mennyit érnek részvényeik a szabadpiacon?” (értsd: megjelenésük alkalmassá teszi-e még őket egy kis hmm… kalandra).

Még az olyan – az előbbieknél – emelkedettebb munkákban is, mint a Bridget Jones naplója első és második része a humor forrása gyakran egyszerűen az, hogy hősünk hatalmas hátsójával a kamerán landol, hülyén jár vagy leesik a tetőről. A „mámorító kufircolások” számát pedig (hetvennégy darab) felszedett kilóival egyetemben természetesen Bridge is számon tartja.

Habár társaival ellentétben a Terézanyu-filmben nemcsak a cselekmény, hanem a főhős jelleme is fejlődik, a rendező itt is nagy kedvvel él a burleszk elemeivel – legyen szó véres láb és elszabadult borotva miatti pofára esésről a női vécében, vagy éppen vicces korcsolyázásról a műjégen. A „szenvedély vagy komoly kapcsolat” dilemmája Kéki Kata esetében is felmerül, de az alkotó itt jóval ízlésesebben közelít a témához, mint a Szex és…-kezdetű művekben.

„Magabiztos, fogékony, értelmes, komoly nő vagyok…”

A szinglifilmek és -regények fontos eleme a humor és az önirónia, melyek a nézői-olvasói azonosulást segítik. Egy elkeseredett, túlsúlyos nővel könnyedén azonosul bármely elkeseredett, túlsúlyos nő, egy szerencsétlenkedő, munkát és pasit vadászó fiatal lánnyal pedig bármely szerencsétlenkedő, munkát és pasit vadászó fiatal lány.

Ezekre a filmekre és könyvekre azonban – tekintve a nézettségi számokat és a bestseller-listákat – nem csak a szinglik piaca vevő. Szorongásaikban, félelmeikben, örömeikben sokan magukra ismernek – nem csak az egyedülállók közül. Ennek köszönhetően például egy kövér, ápolatlan, nem igazán mutatós hősnővel azonosulunk, és ez igazán üdítő.

Reflektál önmagára Renée Zellweger

A szingli nő állandóan reflektál önmagára, sőt beszélget saját magával (ennek tipikus megjelenési formája a napló a Bridget Jones-filmekben és -könyvekben, vagy a Bergendy-filmben az, ahogy Kata szabályosan párbeszédet folytat képzelt másik énjével). Bridget rendszeresen szenved és szenveleg, de ezt tudja is magáról, ráadásul mindezt humorral teszi.

Éppen ez a – férfi verziókban, például a Nick Hornby-könyvekben is meglévő – humoros önreflexió az, ami nemcsak a nők, de a férfiak számára is fogyaszthatóvá teszi ezeket a zömében női filmeket/regényeket. Nem tévedünk sokat, ha azt állítjuk: valószínűleg sok férfi nemcsak kísérőként, hanem saját jogon is megnézi például a soron következő legfrissebb darabot.

Sokan gerjesztett, erőltetett dolognak tartják a jelenséget, és „nemi szervvel írt” munkáknak a szinglilétről szóló, azt dokumentáló alkotásokat, melyek színvonalukat tekintve valóban meglehetősen vegyes képet mutatnak. Talán az a titkuk, hogy ne vegyük őket véresen komolyan – ahogy (szerencsés esetben) ők sem veszik komolyan magukat. Jusson eszünkbe: sok mindent meg lehet bocsátani annak, amin hangosan röhögünk.

Kapcsolódó linkek: Terézanyu (www.terezanyu.hu), Terézanyu-film (www.terezanyufilm.hu).