A filmed világpremierjét az amerikai Telluride Filmfesztiválon tartották. Azok alapján, amit hallottam róla, a világ összes filmfesztiválja közül leginkább ide szeretnék eljutni. Tényleg olyan fantasztikus hely ez a Telluride?
Abszolút. Egy újságíró kollégád mesélte nekem a híres amerikai filmkritikus, Roger Ebert mondását, miszerint Telluride olyan, mintha Cannes meghalt volna, és felköltözött volna a mennybe. Akinek mondtam itthon, hogy megyek Telluride-ba, és ismerte a fesztivált, az el volt képedve, és azonnal magasztalni kezdte a helyet. Mondták, hogy fent van a hegyekben, oda járnak a sztárok, és mégis családias a hangulata. Rágugliztam, láttam, hogy elképesztő arcok állnak elképesztő helyeken, és azt gondoltam, hogy ezek után már csak csalódás lehet. Most, hogy hazajöttem, úgy érzem, hogy ugyan nem múlta felül az elképzeléseimet, de tényleg semmi nem túlzás Telluride-dal kapcsolatban.
A Telluride-i Filmfesztivál
Telluride Colorado állam délnyugati részén található, eredetileg bányásztelepülés volt. 1878-ben alapították, a környező hegyekből cinket, olmot, ezüstöt és aranyat termeltek ki, a város bankját 1889-ben Butch Cassidy fosztotta ki. A filmfesztivált 1974-ben alapították, az évek során az Egyesült Államok egyik legrangosabb filmes eseményévé nőtte ki magát. Hagyománnyá vált, hogy itt mutatkoznak be az Oscarra esélyes alkotások: a telluride-i világpremier után a Gettómilliomos, A király beszéde, Az Argo-akció és a Holdfény is megkapta a legjobb filmnek járó Oscart. A fesztivál 46 éve alatt öt magyar nagyjátékfilmet hívtak meg: a Johanna, A torinói ló, a Final Cut, a Saul fia és az Akik maradtak járt az egykori bányásztelepülésen. (fotó: Pamela Gentile)
A képek alapján olyan, mintha egy westernfilm díszletei között rendeznénk meg ezt a fesztivált.
Igen, ugyanezt éreztem. A képek alapján azt hittem, hogy még kisebb a város. (A településnek 2426 lakosa van - a szerk.) Kiderült, hogy mindig csak a főutcáját fotózzák, ahol jobbra-balra tényleg olyan épületek vannak, mint egy westernfilmben. Ott sétálgat mindenki, ott futhat össze az ember a sztárokkal a járdán vagy a bárokban.
A legtöbb mozi is a főutcán található. Az év többi részében csak egy mozi üzemel Telluride-ban – ez pont a legbénább, de a fesztivál kezdete előtt megjelenik több száz munkás és önkéntes, és különböző épületeket, a művelődési házat, a tornatermet, a jégcsarnokot átalakítják vetítőteremmé. A legmodernebb mozikat húzzák fel a lehető legjobb kép- és hangminőséggel, még a mozigépészt is Los Angelesből is hozatják. Aztán a fesztivál végén ezeket lebontják. A rendezőket nem a városban szállásolják el, fent laknak a síközpontban, ahonnan sífelvonóval lehet lejutni a völgybe, ahol Telluride fekszik. Ez egy természetközeli fesztivál.
A Telluride abban is eltér a többi fesztiváltól, hogy a programot egy nappal a kezdete előtt hirdetik ki. Ennek mi az értelme?
Ez a bizalomról szól, azt az érzést erősítik ezzel, hogy a Telluride-ba meghívott szakmabeliek egy nagy családot alkotnak. Minden évben körülbelül 30 filmet hívnak meg. Van egy baráti listájuk, például ha Werner Herzog, Jim Jarmusch, Wes Anderson vagy a Coen testvérek új filmmel jelentkezik, ők automatikusan bekerülnek. 3-4 hely minden évben elmegy az általuk kedvelt cannes-i premierekre, mindig beválogatnak néhány sztárokkal leforgatott, jobb minőségű amerikai filmet. A végére marad 3-4 hely, amit megkaphatnak kisebb meglepetésfilmek, mint amilyen a miénk. Azt hiszem, így érthetővé válik, miért hívott fel hajnali háromkor az amerikai forgalmazónk, a Menemsha Films vezetője, Neil Friedman, és miért ujjongva mondta el, hogy bejutottunk a fesztiválra.
Már azért gratulált nekem Edward Norton, hogy bekerült a filmem és ott vagyok a fesztiválon. Ez egy bensőséges összekacsintás a részükről, amivel azt mondják, hogy te már a családhoz tartozol. Úgy érzem, hogy nem túlzás ezt családnak hívni. Tök sok a visszajáró filmes, hihetetlenül sok névjegykártya és e-mail cserél itt gazdát. Írtam egy udvarias köszönő levelet az elnök-alapító Tom Luddy-nak, vagy épp az idei díszvendég Pico Iyer-nek, és 24 órán belül ugyanolyan hosszúságban válaszoltak. Itt a csomaghoz az is hozzátartozik, hogy a jövőben is számíthatunk a másikra.
Egy kerekasztal-beszélgetés a telluride-i fesztiválon (fotó: Vivien Best)
Ezzel azt akarod mondani, hogy a jövőben akár Edward Nortont is felhívhatod?
A nagy sztárok azért egy másik kategóriába tartoznak, velük nem volt névjegy vagy e-mail csere. Egyikükkel sem elegyedtem hosszabb, mélyebb beszélgetésbe, de nem is azért mentem ki, hogy velük bratyizzak. Ezzel együtt ők is megközelíthetőek, testőrök nélkül mászkálnak, ők is ott piknikeznek, ahol mindenki más. Egy panelbeszélgetésen vettem részt, odajött Willem Dafoe, leült, és ő is hallgatta. Ott volt a fesztiválon Martin Scorsese, Bill Gates, akiről egy dokumentumfilmet vetítettek, sőt, még Soros Györgyöt is meghívták – róla is volt egy dokumentumfilm –, és állítólag csak azért nem jött el, mert túl későn hívták meg.
Mesélsz a film fogadtatásáról?
Legtöbb ember Los Angelesből repült át Telluride-ba. Első este volt ott egy vacsora a rendezőknek és a szervezőknek, illetve a támogatókból is sokan eljönnek. Cégek és magánszemélyek támogatásából áll össze a fesztivál költségvetése. Már a vacsora is bensőséges hangulatú volt, az asztalnál röviden mindenki elmondta, hogy ki ő és honnan jött. Másnap reggel indultunk el a fesztivál saját repülőjével Coloradóba, és már útközben emlegették a filmet. A feleségem kapott el egy rövid párbeszédet: „A magyar filmet kell nézni! Azt a rettenetes címűt? Igen azt!”
A repülőgépen azt láttam, hogy Werner Herzog pont az Akik maradtak-nál olvassa a katalógust. Mellettem az Apokalipszis most és A keresztapa vágója, Walter Murch ült, és ő is a mi filmünkről olvasott. Azt láttam, hogy elindult egy érdeklődés az Akik maradtak iránt. Megérkeztünk Telluride-ba, másnap azzal jöttek oda a rendezőkollégák, hogy mindenki a te filmedről beszél. Mindezt úgy, hogy egyetlen vetítés sem volt még belőle. Persze Neil előzőleg már sok helyre, sok kritikusnak elküldte a filmet.
Az első vetítés pont abban a csúnyácska moziban ment le, amiről meséltem, és csak félház volt. Csalódottan mondtam magamnak, hogy akkor ennyit a hype-ről, alig jött valaki és a szakmából nincs itt senki. Akik eljöttek, azok csendben végigülték, tetszett nekik és sokan gratuláltak, de ez mindössze 80 embert jelentett.
.JPG)
Tóth Barnabás a telluride-i fesztiválon (fotó: Tóth Barnabás)
A második vetítés már egy kicsit nagyobb teremben volt. Tarantino vette meg az összes moziszéket oda, ő fizette a terem kialakítását. Telluride környékén forgatta az Aljas nyolcas-t, és ez volt az ajándéka a városnak. Itt is félház volt, de eljött az Amerikai Filmakadémia nemrég leköszönt elnöke, John Bailey, aki teljesen odáig volt a filmtől, odaadta a névjegykártyáját, és azt mondta, bármiben segít. Lemondta a következő vetítését, és elment vacsorázni a feleségével, mert úgy gondolták, hogy az Akik maradtak után aznap már nem lehet több filmet megnézni.
A harmadik napon megtartottuk a harmadik vetítést is, ami viszont durván teltház volt, sokan kint is maradtak. A negyedik, azaz utolsó napon csupa üres kockából áll a program, oda olyan filmeket tesznek be, amik sikert arattak, és minket is beraktak estére. Úgy konferálták fel, hogy ez a fesztivál meglepetésfilmje, minden évben van Telluride-ban egy olyan alkotás, amire vetítésről vetítésre többen ülnek be, híre megy az utcán, és idén ez az Akik maradtak. Ehhez persze tudni kell, hogy Amerikában nagyon dívik a szembedícsérés, a felmagasztalás. Ez egy kellemes egotrip, de ezt nyilván megkapta az orosz, a francia és a koreai is. Szóval nem kell ezt túldimenzionálni, de az biztos, hogy ezek jó jelek a film jövőjét illetően.
A Variety egy hosszú kritikában méltatta a filmet, a Wall Street Journalban az egész fesztiválról jelent meg egy cikk, de velünk fejeződött be, még hozzá valahogy úgy, hogy ne felejtsük el az Akik maradtak-at, mert ez egy olyan film, ami megváltoztathatja az életünket.
Most már arra kell odafigyelned, hogy nehogy elbízd magad.
Elég hazajönni, és itthon három nap alatt helyrerázódik az ember. A forgalmazó továbbra is óvatosan fogalmaz, és mi sem vagyunk elszállva.
A Facebookon írtad, hogy Renée Zellweger kért jegyet a filmre. Elment végül a vetítésre?
Nem volt ott. Odahívtak magukhoz a szervezők, hogy ezt látnom kell. A nyomtatott vendéglista aljára odaírta valaki tollal, hogy “Zoltan (the waiter)”, és hogy “Renée Zellweger”, mivel ő telefonált, az ő kérésére tették félre a jegyet. Csak tippelni tudok, hogy mi történhetett: előző este Zellweger elment vacsorázni, összebarátkozott a pincérrel, és elintézett neki egy vagy két jegyet. A vetítésre nem jött el, hiába kérdeztem a film vége után, hogy itt ül-e Zoltán, nem reagált senki. A sztárokat amúgy nem láttam beülni sem a saját filmemre, sem a többire. Laura Dern és Guy Pearce is végig ott sétálgatott az utcán, de egyetlen filmen sem láttam őket. A beengedés teljesen demokratikusan történik, mindenkinek legalább fél órát kell sorban állnia, aztán vagy bejut vagy nem.
A telluride-i kerekasztal-beszélgetés
Megjelent rólad egy fotó, amelyen Edward Nortonnal és Philip Kaufmannal veszel részt egy kerekasztal-beszélgetésen.
Van egy park Telluride-ban, ahová minden délben szerveztek egy kerekasztal-beszélgetést. Az egyiknek az volt a témája, hogy az adaptálás nehézségei. Három olyan rendezőt választottak ki, akiknek könyvön alapult a filmjük, így kerültem Norton és Kaufman mellé. Rettegtem ebben a társaságban, hogy nehogy valami hülyeséget mondjak. De állítólag nem volt rossz, a végén gratuláltak nekem.
Q & A-t is tartottam a harmadik vetítés után, ahol olyan kérdéseket kaptam Mészáros Mártáról vagy Balázs Béláról, hogy csak pislogtam. Tarr Bélát is többször szóba hozták, érződött, hogy őt mítosz övezi odaát. Telluride-ba keleti parti, iszonyúan művelt filmesztéták is járnak, Schubert Gusztáv, Vincze Teréz vagy éppen Gelencsér Gábor amerikai megfelelői. Nagyon értő és finom közeg.
Volt időd beülni más filmekre?
Erről szeretek a legjobban beszélni. A többi filmről. Én kettőt láttam összesen, ami rekord alacsony szám lehet, valaki azzal dicsekedett nekem, hogy tizenkettőt látott négy nap alatt, de ugye nekem ott kellett lennem a saját vetítéseimen. Két dokumentumfilmre sikerült beülnöm, és mindkettőtől hátast dobtam, szerintem ott lesznek az Oscar-gálán. The Australian Dream egy aboriginal foci-játékosról szól, aki fellázad a rasszizmus ellen. Felpattan és kiküldeti a stadionból azt a nézőt, akik lemajmozta. A Tell Me Who I Am pedig egy ikerpárról szól: az egyikük 18 évesen egy motorbalesetet követően mindent elfelejtett, csak az ikertestvérére emlékezett. 20 év múlva derül csak ki, hogy a testvére szándékosan letagadta a múltjukat, mivel nemcsak hogy szexuálisan zaklatta őket az anyjuk, de gazdag embereknek el is adta egy-egy éjszakára a saját gyerekeit.
Készül a 46. Telluride-i Filmfesztivál csoportképe - Tóth Barnabás Adam Driver felett ül (fotó: Liv Moore Twitter)
Ez úgy működik, hogy az egyik fesztiválmeghívás hozza magával a másikat, és most égnek a vonalak?
Ha az enyém nem is, de az amerikai forgalmazóé igen. Három fronton égnek most a vonalak. Először is a forgalmazót különböző országokból hívogatják a film jogai miatt, de a Menemshánál csak az amerikai jogok vannak, így továbbirányítják az érdeklődőket a Filmalaphoz. Japán, Anglia, Ausztrália, Izrael – ezek az országok már bejelentkeztek. A második front a fesztiválok: száz körül van a film után érdeklődő fesztiválok száma, nagyon sok zsidó tematikájú észak-amerikai rendezvény akarja az Akik maradtak-at levetíteni, ezeken kívül megy a film Chicagóba, Vancouverbe, Palm Springsbe. Jövő nyárig tele a fesztiválnaptárunk, Jeruzsálemben és a dél-koreai Busanban is vetítik majd.
A harmadik front pedig az Oscar. Ezt a részét most tanulom, kell találnunk egy Los Angeles-i ügynököt, aki az Akadémia felé képviseli a filmet, Hollywoodban lobbizik érte. Ezt a személyt még keressük. A filmet forgalmazni fogják odaát, arra már van egy ügynökünk, aki az amerikai mozikkal tartja majd a kapcsolatot. Állítólag ő az egyik legjobb a szakmában, akiért könyörögni kell. A mi filmünket végigbőgte, és azt mondta, hogy mindenképpen szeretne vele foglalkozni.
Számomra az volt a különös, hogy a Menemsha már azelőtt megvette az Akik maradtak jogait, hogy lett volna belőle nyilvános vetítés. A Saul fia után csak azután kezdtek el kapkodni a forgalmazók, miután bemutatták Cannes-ban.
Mécs Mónika producerrel először a hagyományos európai helyekre küldtük el a filmet, Berlin, Cannes stb., de egyiküknek sem kellett. Magyarországon meg rajta volt a tévéfilmes bélyeg, hiszen az a Médiatanács Mecenatúra támogatásával készült, 120 millió forintból. Karanténba zár, teljesen igazságtalan az a különbségtétel, hogy tévé- és mozifilm. A Kárhozat például úgy kezdődik, hogy „a Magyar Televízió bemutatja”, közben pedig Tarr Béla egyik leghíresebb filmje.
Szőke Abigél és Hajduk Károly az Akik maradtak című filmben (fotó: MTVA)
Szóval rájöttem, hogy nem fog semmi történni ezzel a filmmel. Európát nem érdekli, itthon pedig a tévében fogják leadni és ennyi. Letargikusan meséltem a helyzetünket a Filmalapnál, és ők javasolták, hogy keressem meg Neil Friedmant, ő forgalmazta Török Ferenc filmjét, az 1945-öt Amerikában, ami 1 millió dollárt szedett össze. Írtam neki, két nap múlva válaszolt, hogy megnézte, és mindenképpen kell neki. Az ő megjelenésével indultak be intenzíven az események, Telluride-ba is ő küldte el a filmet, személyesen ismeri a fesztivál alapítóját, Tom Luddy-t.
2013 óta, vagyis amióta felállt a Magyar Nemzeti Filmalap és megjelentek az általa támogatott alkotások, minden évben filmalapos nagyjátékfilmet nevezett a bizottság az Oscar-versenybe. Az Akik maradtak nagy lehetőséget kapott azzal, hogy ez lett az első nem filmalapos alkotás, ami indulhat az Oscarért. Ez nehéz küzdelem volt?
Rettenetesen nehéz volt. Szerintem kellett a véghajrá Telluride-dal, hogy minket válasszanak. Mi mindig úgy álltunk ehhez a filmhez Mécs Mónika és Mesterházy Ernő producerekkel, hogy ugyan kevés a pénz, de a lehető legjobb minőséget kell kihozni belőle. Így gondolkodott Rajk László látványtervező, Marosi Gábor operatőr, és mindenki, aki dolgozott rajta. Ritkán kapok esélyt arra, hogy nagyjátékfilmet készítsek, szóval tudtam, hogy ezt nagyon jóra meg kell csináljam. Kész lett, és miután a szűkkörű visszajelzések alapján azt éreztem, hogy jól sikerült, eldöntöttem, hogy érdemes belefektetni plusz munkát.
Tartottunk a Filmalapnak egy vetítést, nagyon rendesek voltak, hogy nyár közepén is eljöttek. Mindig vittük nekik a híreket, hogy lett amerikai forgalmazónk, ami az Oscar-kampányhoz elengedhetetlen, vagy hogy milyen fesztiválokra hívtak meg minket. A filmalapos alkotások mellett szép lassan felfedezték ezt a filmet is. Meg kell emelni a kalapot a Filmalap előtt, hogy bevállalták ezt a döntést, ráadásul most, amikor éppen átalakulóban vannak. Természetesen nem vagyok elfogulatlan, de szerintem bátor és bölcs döntés volt a részükről, hogy egy külsős filmet választottak.
A Rákosi-korszakot próbálja túlélni a nőgyógyász és a makacs kislány
Kiadták az első előzetest Tóth Barnabás legújabb nagyjátékfilmjéhez, amely a 2. Világháború utáni Budapesten játszódik, és egy lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történetet mesél el a szeretet gyógyító erejéről. Az Akik maradtak szeptember 19-én, a miskolci CineFesten lesz először látható Magyarországon, majd szeptember 26-án kerül fel a mozik műsorára.
