ifj. Vidnyánszky Attila, Gonzales Jázmin, Mohai Tamás, Végh Péter, Rudolf Péter, Gáspár Sándor, Nagy-Kálózy Eszter, Martinovics Dorina és Sándor Pál (fotó: MTI, Kallos Bea)
Sándor Pál nem először forgat komédiásokról, hiszen a Ripacsok és a Miss Arizona is a kulisszák mögötti világban játszódik. Amikor a legendás Mafilm stúdióhoz kötődő emlékeiről kérdezzük, elérzékenyül: „Itt készült a Régi idők focija, a Herkulesfürdői emlék, a Szerencsés Dániel, a Miss Arizona. Valami olyan fontos dolgot érzek itt ebben a stúdióban, amit egy szóval tudnék jellemezni: az életem. Lehet, hogy túl romantikus, de biztosan így van. Reggel, amikor bejöttem ide még üres volt a műterem, negyedórán keresztül csak kóvályogtam, nem tudtam kimenni. Itt születtem én, ezen a tájon… itt lettem az, aki lettem, és fantasztikus, hogy így 76 évesen még mindig itt rohangálok, még mindig itt üvöltözök, még mindig hisz nekem egy ekkora stáb. Egy nagy repülés a mozizás.”
Ráadásul a Vándorszínészek „visszarepül” egy évszázaddal, az 1840-es évek elején játszódik. A forgatókönyv egy súgó naplójából indul ki, őt alakítja Végh Péter, ő Ede, ősi tartozéka a társulati létezésnek. „Többfunkciós a szerepem – meséli – segítem a színészeket, fuvarozom a társulatot, gondoskodom a lóról, etetem, ápolom, és én lavírozom be a szekeret is a folyóba.” A forgatókönyvet Sándor Pál, Szekér András és Péterfy Gergely közösen készítette, műfaja „road movie”, méghozzá kosztümös, bár a historizálás távol áll a rendezőtől, aki inkább „világteremtőnek” tartja a filmjeit, most is erre törekszik: „A színészek mai nyelven beszélnek, a jelmezek sem korhűk, az összes mázas kancsót és kulacsot kidobtam, semmiféle historizálás nincs benne. Varga Judittal Csutival, Verebes Zolival, Garas Danival elhatároztuk, hogy megteremtjük a saját világunkat 1842-ben. A mi ízlésünk szabta meg azt a határt, hogy mit engedünk be az akkori világból. Semmi sem olyan, mint amilyen akkor lehetett, de ki tudja, hogy milyen volt? Ha a film hiteles, ha emberszabású, ha igaz, akkor 1842, ahogy azt Sándor Pál elképzelte a barátaival.”
Garas Dániel és Sándor Pál (fotó: Papp János)
A rendező régi barátai közé tartozik Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter is, azaz Zengő és Zengőné, szerepük szerint. Rudolf Péter is felidézte a Szerencsés Dániel forgatását, megtudtuk, hogy 1982-ben ebben a műteremben teljesen hollywoodi hangulatban egy egész szálloda fel volt állítva. Most mint Zengő, egy vándorszínész-típust alakít, akinek már a nevéről rögtön egy öblögető, deklamáló, ismerős alkat jut az eszünkbe. Élvezi, hogy lovagol, hogy pajtákban, meg a szabad ég alatt lépnek fel, és úgy gondolja, hogy Sándor Pál ebben a filmjében is a „kell egy csapat” különböző változatait mutatja be. „A belső mozgások, árulások az érdekesek, ki kivel, miért, ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy melyik században vagyunk.” Zengőné, azaz Nagy-Kálózy Eszter szerint az a legfőbb feladatuk, hogy a csapaton belül is megmutassák két ember ős-összetartozását: „Azt gondolom, hogy leginkább a hétköznapi nyomorúságos életünkről és kiszolgáltatottságunkról szól a film és, hogy ebben hogyan tartozunk össze. De természetesen előadás-részletek is megszínesítik ezt a létezést, a filmnek van egy stílusa, de mindenképpen benne van a kor is. De mi az, hogy új vagy régi művészet? Ki mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz? Ez a nehéz benne.”
Gonzales Jázmin, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter (fotó: MTI, Kallos Bea)
Sándor Pál filmjeire jellemző a groteszkre való törekedés, a Vándorszínészek is humorral és iróniával átszőtt történet. Mohai Tamás, a „bonviván” is a ezt emeli ki, mint a közös munka egyik alappillérét: „Rudolf Péternek meg sem kell szólalnia és már nevetünk, Gáspár Sándornak is fantasztikus humora van, Dorina is végtelenül szellemes, intelligens, de Sándor Pálnak is a lételeme, hogy egyik pillanatban kacagjunk, aztán a következőben meg komolyan tudjuk venni magunkat.” Mohai Tamás Fekete szerepében egy katonát alakít, aki rákényszerül arra, hogy csatlakozzon a szekérhez, és szép lassan megtanulja a színészet csínját-bínját. Két nővel is kapcsolatba kerül, és alighanem emiatt „neheztel rá” Borostyán, azaz ifj. Vidnyánszky Attila, akivel kölcsönösen irigykednek egymás szerepeire.
„Nagyon féltékeny vagyok, hogy Mohai Tamás kapta a fiatal férfi főszerepet, én is pályáztam volna rá, de nem vagyok szőke és kék szemű. Attól félek, hogy egyre inkább kinövök a hőskarakterből, sőt, akár még bele se fogok nőni. Lássuk be vesztettem.” Nevet és kacsint ifj. Vidnyánszky Attila, akinek egyik bánata az, hogy csak szeretne színész lenni, de háttérembert játszik, szövege is alig van. Az ő feladata a hangaláfestések, a zörejezések kivitelezése, nagy fémlemezzel az égdörgést imitálja, kis fúvókákkal, sőt fűszállal is ad ki hangokat, nagyon jól utánozza az oroszlán, farkas, medve, tigris üvöltéseit. „Sőt, a csontrecsegést is” – teszi hozzá a mellette ülő Martinovics Dorina, aki szerint partnere a filmben jóval intenzívebben van jelen. A fiatal színésznő Emma szerepében a társulat egyik „üdvöskéje”, Sándor Pállal először a Noé bárkájában dolgozott együtt. A rendező metódusáról úgy tartja, hogy „talán egy kicsit jobban visz a hangja, intenzívebb, mint egy fiatal rendezőé, de megnyugtató a számomra, hogy addig meg nem áll, amíg nincs az a vásznon, amit akar. Nem hagyunk ott jelenetet úgy, hogy ő nem elégedett vele.”
Nagy-Kálózy Eszter Zengőné, és Gáspár Sándor Kantó szerepében (fotó: MTI, Kallos Bea)
Egyik fiatal színész sem forgatott még ebben a legendás stúdióban, mindketten azt mondják, és teljesen komolyan ismételgetik, hogy megtisztelő és megrendítő is itt dolgozniuk. Martinovics Dorina csak azt sajnálja, hogy a forgatás nagy részén már túl vannak, alig talált saját magára, amikor két nap szünetet kaptak. Ifj. Vidnyánszky Attila kifejezetten hálás Sándor Pálnak: „Ő mutatta meg nekem, hogy mit jelent filmben az, hogy szabadság. Eddig nagyon matematikai képletnek gondoltam az egészet, de megmutatta, hogy szabadabban is lehet csinálni. Sokat kiabál, de szerintem ez jó. Szabadon és merészen bánik a színészekkel, sokszor olyan, mintha egy színházi próbán lennék. Ezért nagyon hálás vagyok.”
A stáb legfiatalabb tagja Gonzales Jazmin, ő Mimi, 15 éves, szerepe szerint ő is a vándorszínészekhez csapódik és belőle is színész lesz. Úgy tűnik, hogy a valóságban is van esélye erre, bár eddig sem színiiskolába nem járt, de még egy versmondó versenyen sem vett részt. Viszont országos és magyar ritmikus sportgimnasztika bajnok, éppen most hagyta abba a sportolást. „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, minden nagyon érdekes! A legnehezebb jelenetet vesszük, vízben fulladozunk és kiúszunk a süllyedő szekérből. Az első felvételnél nagyon féltem, de most már nem.”
A Mafilm III-IV-es műterme a Vándorszínészek forgatásán (fotó: MTI, Kallos Bea)
Sándor Pál láthatóan jó formában van, pedig a road movie sok utazással, kemény forgatásokkal jár. „Volt olyan, hogy egymás után tíz éjszaka forgattunk, a fiatalok kidőlnek éjjel kettő után, én meg akkor ébredek! Rohangálok körbe-körbe, próbálom ébren tartani a stábot.” – meséli, amikor arról kérdezem, hogy milyen a fiatalokkal dolgozni. „Garas Danit, Verebes Zolit, meg még néhányakat a stábból az anyjuk hasa óta ismerem. Garas Dani akkor született, amikor a Régi idők fociját csináltuk 1973-ban. Csoda érzés az, hogy megadta a sors, hogy ezekkel az emberekkel egyetértve, mindent megbeszélve, végiggondolva csinálhatok filmet! A mozizás különben is a világ csodája, de ez még hozzá, hab a tortán! Hálás vagyok a sorsnak, és hálás vagyok a Filmalapnak is, hogy lehetőséget adott arra, hogy újra filmet csinálhassak.”
A Vándorszínészek gyártását 547,625 millió forinttal támogatta a Filmalap. Sándor Pál új filmje a tervek szerint már 2016 őszén látható lesz a mozikban.
(címlapfotó: Papp János)
