Az egyik a szociológiai igényű társadalomvizsgáló dokumentumfilm, a másik a fikciót dokumentarizmussal vegyítő játékfilm, melyben a szituációkat a rendező találja ki, de azokat aztán a kiválasztott amatőrök önállóan, improvizatívan alakítják a felvételek során. Tarr pályájának első három nagyjátékfilmje (Családi tűzfészek, Szabadgyalog, Panelkapcsolat) és az ugyanebben az időben készített rövidfilm (Hotel Magnezit) is az utóbbi, szituacionista filmkészítés technikáját alkalmazza, bár a Panelkapcsolatban már profi színészek improvizációjáról van szó.
A dokumentumjelleget és a társadalmi problémákat előtérbe állító hetvenes évekbeli filmművészet azt az elvet vallotta, hogy a művészet elsődleges feladata a megismerés, a feltárás és nem a művészi önkifejezés. Vagyis a felvetett problémák mindig jellegzetesen szociológiai indíttatású, társadalmi érvényű konfliktusok. A Családi tűzfészek-ben ez a lakáskérdés, ami a korszaknak valóban igen égető problémája volt. Annak lehetünk tanúi, hogy a társadalmi szinten megoldatlan kérdés, hogyan tesz tönkre életeket, hogyan szít ellenségességet családi és baráti kapcsolatokban egyaránt.
Az ilyen típusú filmkészítés egyik legdöntőbb pillanata, hogy a rendező megtalálja azokat az amatőr szereplőket, akik maguk is az eljátszandó szerepet meghatározó társadalmi csoporthoz tartoznak, s így a kitalált szituációkat saját tapasztalataik, saját „privát” habitusuk alapján tudják improvizatíve kiteljesíteni. Ezt az akadályt rendkívül sikeresen vették a Családi tűzfészek alkotói.
Egyrészt valóban olyan arcokat látunk melyek önmagukban is kiaknázzák azt a – dokumentarista jellegből adódó – előnyt, hogy valóban érezzük: hús-vér embereket látunk, egy élet (nagyon hasonló) problémáival a hátuk mögött. Ezért is van, hogy amikor éppen „nem történik semmi”, „csak” nagyközeliben (Tarr korai filmjeinek jellegzetes beállítástípusa) néz ránk egy-egy szereplő, a drámai feszültséget akkor is éppen úgy átéljük.
A fikciós jelleg és a szituációk kidolgozásában is láthatóan eredményes partnerekké váltak a szereplők. A rendezői munka második döntő eleme ugyanis, olyan drámai helyzetek kitalálása, melyek egyrészt valóban átélhetőek a szereplők valós tapasztalatai alapján, másrészt képesek valamiképpen túlmutatni az egyedin, és általánosabb társadalmi tanulságok, illetve jelenségek bemutatására is alkalmasak. A Családi tűzfészek-ben a lakásprobléma képében Tarr jó érzékkel talál olyan témát, ami a mellékszálakkal kiegészítve (a bürokrácia bemutatása, az elfojtott szexuális feszültségek, a nők helyzete, a generációs ellentét, a magánéleti problémáját megoldani szándékozó ember kriminalizálódása) valóban sokszínű képet ad a korabeli társadalomról.
A fikciós jelleghez tartozik a dramaturgiai kidolgozottság is: a központi témát a közös, családi nagyjelenetek exponálják, melyeket kis életképek tesznek árnyalttá (a barátnő megerőszakolásának kísérlete; a férj testvéréről kiderül: törvénytelen gyereke van; a papa kissé erőszakosan udvarol egy nőnek; a lakáshivatali jelenet; vidámpark), s végül a nagy szólók, a férj és a feleség nagymonológjai teljesítik ki az egyszerre társadalmi, ugyanakkor mégis személyes hangnemet.
