Nincs kárpótlás
Hajdu Szabolcs – „ösztönfilmjei”, a Macerás ügyek és a Tamara után – test-filmet forgatott. Hajdu munkájával kapcsolatban ugyanis - amely bár eddigi műveihez képest kevésbé, vagy egyáltalában nem „elemelt”, költői, játékos, metaforikus – semmiképpen sem érzem igaznak a „kommersz” sport-film definíciót. A zsáner klasszikus darabjai – a versenysport természetéből adódóan – elsősorban eredmény-koncentráltak: azaz, majd’ kizárólag a siker-dicsőség elérésének küzdelmes útjára fókuszálnak. Hajdu filmjét azonban a legkevésbé sem hatja át a heroizmus. Következésképp, főszereplője sem hős.
A Fehér tenyér meglehetős kíméletlenséggel avatja be – elszörnyedt - nézőjét a rendszerváltozás előtti, erőszak-alapú tornásznevelés műhelytitkaiba – így a megalázott, megnyomorított gyerekek mindennapjaiba. Hajdu Szabolcs filmjében azonban nincs kárpótlás a szenvedésért.
A rideg, föltűnően érzelemmentes munka több mint két évtizeden keresztül mutatja be főszereplője, Dongó Miklós életét – ám kizárólag a tornászét, edzőét, cirkuszi és szórakoztatóipari akrobatáét. Azaz, egyetlen alkalommal sem pillanthatunk bele a tíz-tizenkét éves gyerek, a kamasz, és a felnőtt férfi privát életébe – mert hogy ilyen nem létezik. A Fehér tenyér a magány filmje – melyet a másodperc töredékéig sem hat át az önsajnálat, a hisztérikus kétségbeesés, a „depi-spleen”, vagy a Nagy Magyar Siralom(völgye). Hajdu alkotása e tekintetben (is) kifejezett anti-hungaricum.
A zsarnokságról
 |
"Az instrukció annyi volt, hogy beszélgessünk az edzésről, vagy kérdezzek meg a tanítványomtól" - Hajdu Miklós |
A Fehér tenyér nem „üzenős” film, és a legkevésbé sem moralizál, politizál. A direktor senkiről, semmiről nem mond ítéletet, legyen szó akár a szadista hajlamú, gyomorforgatóan sunyi, képmutató edzőről („Erőt, egészséget Feri bácsi!”), vagy a gyereküket az apa főnöke előtt produkáltató, tekintélytisztelő szülőkről. Hajdu alkotása ijesztően pontos kor- és kórrajz, amely a versenysporton keresztül szól a zsarnokság természetéről.
A Fehér tenyér főszereplői, mindössze három „színész-színészen” kívül (a nagyszerű Lukáts Andor, és a pompás román-tagozat: Oana Pellea, Gheorge Dinica) mind tornászok. (Orion Radies, Silas Radies, Hajdu Zoltán Miklós („Uldi”), a direktor öccse, és a világbajnok Kyle Shewfelt). Bár eddig is köztudott volt, hogy a direktor, hazai pályán az egyik legkitűnőbb színész-instruáló, a Macerás ügyek és a Tamara szereplői mind Hajdu - a színházi rendező! - aktorai, színházi produkcióinak résztvevői voltak. Hajdu Szabolcs művének egyik legnagyobb bravúrja tehát – valódi fölfedezés – a tíz-tizenkét éves Dongót „alakító” Orion Radies. Radies arcán – legyen bár a tornateremben, egy háztetőn, vonaton, az utcán, vagy az otthonában - ott van a mélységes magány, a belenyugvás, a kétségbeesett kísérlet a menekülésre-szabadulásra, a szabadság- és halálvágy. A „kitörés” már Silas Radiesé. Megdöbbentően hiteles, eszköztelen a „rokon”, Hajdu Zoltán Miklós. Mint egy interjúban olvastam, nem volt szövege, végig improvizált. Produkciójának ismeretében: egy profi előtt is megemelném a kalapomat.
Másik szerre váltva
Hajdu Szabolcs munkájának egyharmada a hetvenes-nyolcvanas években játszódik. A látvány nem „meg- és fölidézi” a többségünk számára nagyon is ismerős korszakot, hanem ahhoz minden elemében valósághű – elkerülve a „retro-érzést”. Ez elsősorban a kézikamerával dolgozó Nagy András pazar operatőri produkciójának, Esztán Mónika látványtervező és Berzsenyi Krisztina jelmeztervező nagyszerű munkájának köszönhető. (A vukos pizsamért külön köszönet.) Éppen ezért: a Fehér tenyér – noha több mint két évtizedet fog át – a képi megvalósítás tekintetében is egységes alkotás, amelynek ugyanakkor minden epizódja egyedi. (Lásd: vándorcirkusz-jelenetek, Kanada, a 2003-as Debreceni Tornász Világbajnokság, Las Vegas, Cirque du Soleil.) Kiemelendő Politzer Péter, vágó munkája, különösképp a cirkuszi halálcsavar-tornász világbajnokság bravúros jelenetében.
Hajdu Szabolcs a Fehér tenyér esetében - stílszerűen - másik szerre váltott. Művészileg rendkívül invenciózus, tökéletes dramaturgiájú, hibátlan filmjével bebizonyította, ennek is a specialistája – versenyezzék bárhol a világban.
