A június 7-én kezdődő Magyar Mozgókép Fesztivál lebonyolításában fontos változások történtek, az elmúlt két évvel ellentétben már nem a Magyar Filmakadémia tagsága dönt a Magyar Mzgókép Díjakról, hanem egy ötfős zsűri, melynek idén Koltai Lajos az elnöke. A fesztiváligazgató posztját is új ember tölti be, Lukácsy Györgyöt Csáky Attila váltotta. Többek között ezeknek a változtatásnak az okáról kérdeztük két vendégünket Csáky Attila fesztiváligazgatót, producert és a zsűri egyik tagját az NFI gyártás támogatási igazgatóját, Pesti Ákost.

Elhangzott ugyan korábban, hogy a fesztivál a Magyar Filmszemle megüresedett helyét kívánja betölteni, de Csáky és Pesti amellett érveltek, hogy nem érdemes a két rendezvényt egymáshoz hasonlítani. A veszprémi helyszín például alkalmasabbá teszi az MMF-et a hosszabb együttlétre, és azt is megindokolták, miért nem a minél több mozifilmpremier leszervezése a fő célja fesztiválnak. Beavattak a forgalmazókkal zajló tárgyalásokba, sokszor megesik, hogy egy-egy új film bemutatásának az időzítéséhez nem passzol a júniusi időpont.

Elmondták, miért tartják emlékezetes fesztiválélménynek a veszprémit, miért A nemzet aranyai nyitja a rendezvényt, Pesti Ákos pedig arról is beszélt, összeférhetetlennek tartja-e, hogy az NFI Filmszakmai döntöbizottságának tagjaként ismét dönthet egyes filmekről a zsűriben.

A Magyar Mozgókép Díj jelöltjei közül külön kitértünk az Aranybullára, amelynek a bekerülése a legjob sorozatok kategóriájába nagy meghökkenést váltott ki a sajtóban, és a fő témánktól elérve arról is kérdeztük a vendégeinknek, mekkora esély van egy nemzetközi jelentőségű budapesti filmfesztivál létrehozására.

A Magyar Mozgókép Fesztivál június 7. és 10. között várja vendégeit Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, a részletes program elérhető a rendezvény honlapján, ahol jegyet is lehet vásárolni a vetítésekre.

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, illetve elérhető Spotify-on, iTunes-on, illetve más népszerű podcast alkalmazásokban.