Nyolcadik alkalommal szervez a Nemzeti Filmintézet nyári táborokat, ezek egyik legfontosabb mozgatórugója Gyulavári Tímea, az NFI pályaorientációs menedzsere. De hogyan vezetett az ő szakmai útja az intézet képzési igazgatóságára? Mellette bemutatkozik másik vendégünk, Tóth Anna Júlia, korábbi táborozó is, aki gyártási asszisztensként indult el a filmes pályán. Bár egyelőre a vizsgafilmeket tartja még a saját világának, részt vett a Fekete pont és az Ellentétes alapállás című nagyjátékfilmek munkálataiban is. Anna saját bevallása szerint már négyéves kora óta kifejezetten rendező asszisztensnek készül, az FFP alkotói tábor hirdetésére gimnazistaként talált rá online, és bár eleinte szkeptikus volt, mégis jelentkezett, a részvétel végül meghatározó alapkövévé vált filmes karrierjének.
Tímeával megbeszéljük, hogyan bővült fokozatosan a tábor kínálata és a megszólítani kivánt korosztály. A két legrégebbi program az FFP (Fast Forward Program) és a Szerepcsere tábor. Az igényekre reagálva jött létre a pedagógusoknak szóló filmkészítő tábor, amely segít a tanároknak élményszerűbben átadni a médiaismerete. Beszélünk még a legfiatalabbaknak (11-14 év) szóló Falka táborról, valamint az idei év újdonságáról, a 18 év felettieknek hirdetett animációs dokumentumfilmes táborról, amit a Kék pelikán rendezője vezet. A táborokban neves szakemberek segítik a munkát, mint például Pálos György, Ferenci Gábor, Zurbó Dorottya, vagy az animációs területen Csáki László és Bak Zsuzsanna.

Anna kiemeli, hogy a mentorok különböző stílusban segítik a diákokat: van, aki inkább rávezeti a résztvevőket a megoldásra, és van, aki konkrétabb szakmai tanácsokkal látja el őket. Felidézi, hogy egy tábori filmjükkel, amit nehezen fejeztek be, végül nagydíjasok lettek a Magyar Független Film és Videószövetség fesztiválján. A legemlékezetesebb tábori élmény kapcsán Tímea meglepő sztorit mesél el, egy valódi „true crime” esetet: egyik dokumentumfilmes csapatuk egy régi haláleset után nyomozva valódi emberi csontokat talált, aminek következtében a rendőrséget is be kellett vonni.
A táborok nemcsak a technikai tudásról szólnak, hanem egy erős szakmai kapcsolati háló kialakításáról is. Gyakori, hogy a korábbi résztvevők később mentorsegédként térnek vissza. A Szerepcsere tábornak például rendszeres „reunion” alkalmai és nyílt napjai is vannak. A 10 napos programok rendkívül intenzívek, mivel a történetírástól a vágásig mindent a diákok végeznek. Ez segít nekik eldönteni, hogy valóban a filmiparban szeretnének-e dolgozni, vagy esetleg más irányt választanak.
Anna azt tanácsolja, hogy a jelentkezők legyenek nyitottak a különböző szakmai pozíciókra. Sokan rendezők akarnak lenni, de a táborban derül ki, hogy más területek (például a forgatókönyvírás vagy a gyártás) sokkal jobban illenek hozzájuk.
A táborokra még lehet jelentkezni, minden információ és a jelentkezési felület elérhető a Nemzeti Filmintézet honlapján.
A teljes beszélgetés a lenti lejátszóra kattintva és a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül hallgatható, a korábbi adások Spotify-on és az Apple Podcast oldalán is elérhetők.


