Legújabb adásunkban a forgatókönyv útját követtük végig az első ötlettől az írás hosszú folyamatán át egészen a megvalósításra alkalmas változatig. De vajon tényleg a kidolgozott forgatókönyv a jó film alapja? Vagy elég egy erős rendezői vízió is? Bodzsár Márk rendező (Isteni műszak, Drakulics elvtárs), az NFI forgatókönyv-fejlesztője egy gyakori rémálmát mesélte el, a forgatáson elveszik a forgatókönyv, és emiatt ő is elveszve érzi magát a forgatáson.

Fonyódi Tibor forgatókönyv fejlesztési igazgató és Szeleczki Rozália – aki első nagyjátékfilmjét, a Cicavíziót fejleszti a Nemzeti Filmintézetnél – is azt vallja, alapvető fontosságú a forgatókönyv, hozzátéve, a filmkészítéshez többféleképpen is hozzá lehet állni, a szerzői filmnél valóban inkább a rendezői elképzelés számít.

Három vendégünk arról is beszélt a podcastban, élvezet vagy inkább gyötrelem számukra az írás. Az NFI fejlesztési igazgatója Truman Capote egyik szellemes megjegyzését hozta fel: befejezni a leggyötrelmesebb egy szöveget, olyan, mint a gyereket kivinni a hátsókertbe, és vadászpuskával lelőni. Márk ennek az ellenkezőjét érzi, számára elkezdeni a legnehezebb az írást, aztán a végén már „örömmel lövi fejbe a gyereket”. Rituálék, trükkök, furcsa szokások is szóba kerültek, Rozália például csak reggel, felkelés után tud írni, ha e-maileket kezd olvasni, telefonálásba kezd, rögtön elszáll az ihlet. Ehhez képest írótársa, Kemény Zsófi a „nap bármely szakában képes fantasztikusat írni”.

Nagy Zsolt, Walters Lili, Bodzsár Márk és Nagy Ervin a Drakulics elvtárs díszbemutatóján

Tibor részletesen beszámolt, hogyan folyik a filmötleteket befogadása, majd fejlesztése a filmintézetnél. Egy újdonságra, a pályázat előtti konzultáció lehetőségére is felhívta a figyelmet. A beszélgetés során javaslatokat kap a pályázó, hogy melyik filmterve illik bele inkább a filmintézet portfóliójába. El szeretnék például kerülni azt, hogy egyszerre több hasonló témájú forgatókönyv fejlesztése folyjon az intézetnél.

A sikeres elbírálás után lépnek színre a forgatókönyv-fejlesztők. Bodzsár Márk részletesen mesélt arról, milyen hozzáállást tart ideális ebben a munkakörben, hogyan próbálja segíteni az alkotót, hogy a lehető legjobb könyv szülessen meg a folyamat végére. „Ha profik dolgoznak rajta, és tudják, mit akarnak, akkor egy év alatt három fejlesztési kör alatt el lehet jutni egy final draftig” – mondta Tibor a fejlesztés átlagos időtartamáról.

Szó esett a fejlesztés csapdáiról, például kreatív krízishelyzetekről és a koncepcióváltással járó problémákról. Rozália a Cicavízió konkrét példáján keresztül mutatta be a fejlesztés folyamatát. Egy romantikus vígjátékon dolgozik, amelyben a szerelmi háromszög egyik tagja korántsem átlagos: egy beszélő macska.

Mood kép Szeleczki Rozália Cicavízió című filmjéhez 

Rozáliát kifejezetten inspirálta a beszélgetések során, hogy Márk és Divinyi Réka nem kezdett el aggodalmaskodni azon, hogy egy élő macskával le lehet-e majd forgatni a filmet, hanem adottnak vették, hogy a macska a „rossz csávó” a szerelmi háromszögben, aki szemétkedik a nővel. Ez nagyon jót tett a fejlesztésnek. „Lehetetlen helyzeteket old meg, lehetetlen magasságokat ugrik meg” – mondta el Márk Rozáliáról.

Általánosságban is megbeszéltük, mennyire kell gyártási szempontokra odafigyelni írás közben. Szó esett a nézői elvárásokról, és a nekik való megfelelésről, a vígjáték-írás nehézségéről és hogy mennyire várják el a filmintézetnél a forgatókönyvírás angolszász szabályrendszerének a követését. Tibor nemcsak fejlesztési igazgató, hanem az ötfős Filmszakmai Döntőbizottságnak is tagja, így arról is beszélt, hogyan tud igazságos lenni olyan könyvekkel, amelyeknek a sorsát előtte hónapokon át figyelemmel követte.

Menetrend:

  • 00:00 – Tényleg a jó forgatókönyv a jó film alapja?
  • 05:50 – Élvezet vagy gyötrelem írni?
  • 18:35 – A fejlesztés kezdete az NFI-nél
  • 23:22 – Cicavízió, Inkubátor és elsőfilmes alkotói vízió
  • 29:55 – Hogy dolgozik együtt alkotó és fejlesztő?
  • 37:03 – A macska kilenc élete, koncepcióváltás és mélypont
  • 45:10 – Valójában az alkotók fejlesztik a forgatókönyvet
  • 47:40 – Mi van, ha tankot, King Kongot akarunk a forgatókönyvbe?
  • 51:50 – A statisztika olyan, mint a bikini
  • 56:00 – Nézői igények és a vígjáték
  • 1:02:57 – A sikernek nincs receptje
  • 1:06:30 – Határidők az NFI-nél, a forgatókönyvírás szabályai
  • 1:12:40 – Van értelme filmeket nézni írás közben?
  • 1:17:50 – Mikor van kész a forgatókönyv? Végső döntés a könyvről

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, fent van az Anchor, a Spotify, az Apple és a Mixcloud oldalán, illetve más népszerű podcast-alkalmazásokban is elérhető.

 

Címlapkép: Bodzsár Márk, Szeleczki Rozália, Fonyódi Tibor / Fotó: Pozsonyi Janka