Az adás spoilereket tartalmaz.
Tompa több mint tíz éven át Skóciában élt, eltávolodott a magyar filmes közegből, így a mozinézők túlnyomó többségének a Földszint az első találkozást is fogja jelenteni a színésszel. Úgy gondoljuk, látva a nagy ívet bejáró, érzékeny alakítását, hogy sokakban megfogalmazódik majd a kérdés: kicsoda Tompa Ádám? Ennek jártunk utána a beszélgetés elején, és segítségül hívtuk három alkotótársát a Földszintből. Arra kértük őket, hogy röviden jellemezzék a kollégájukat. Kiderült, hogyan látja Tompa a saját színészi szerepét egy alkotó közösségben, milyen múltbéli hibájába nem szeretne még egyszer beleesni, és az is, miért gondolják róla, hogy végtelen energia fűti.
Persze nem a semmiből ugrott elő a Földszint főszereplője, a Blue Heron Locarno után Torontóban is díjat nyert, és először a tavalyi Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválon volt látható itthon – bizonyosan vannak olyanok, akik ekkor figyeltek fel rá, Reisz Gábor is közéjük tartozik, a kanadai-magyar koprodukció miatt hívta el a castingra. Tompa elmesélte, mivel győzte meg a magyar származású Sophy Romvarit (interjúnk a rendezővel), hogy ő az ideális színész az apa eljátszására, mesélt a kanadai forgatás családias hangulatáról, miért vált ez a film javára, és arról is, hogyan tudatosult benne, hogy egy nemzetközi siker részese lett. Az adásban a kínai kalandjára is kitérünk, ahol szűk egy éven át játszott egy nagyszabású színházi produkcióban, és amit Reisz hívására hagyott ott.

Crespo Rodrigo és Tompa Ádám a Földszint című filmben
Milyen inspirációkból állt össze Méhn Kristóf karaktere, aki a csigaházából lassanként előbújva végre kiáll a saját igazáért és konfliktust vállal a közös képviselővel? Milyen volt a közös munka Reisz Gáborral? És miért tartja társadalmi parabola mellett felnövéstörténetnek is a Földszintet? Kíváncsiak voltunk, hogy az áprilisi forgatáson konkrétan az országgyűlési választás napján is dolgoztak-e, és hogyan befolyásolta a további munkát az ott született eredmény. Megkérdeztük, ő hogy gondolja, veszített-e az erejéből a film, vagy legalábbis változik-e a jelentése attól, hogy még az Orbán-korszak alatt íródott, de moziba már annak a bukása után kerül. Az adásból az is kiderül, hazaköltözik-e Magyarországra, és az is, milyen szerepet szán neki Mundruczó Kornél az ifjú Sztálinról szóló nemzetközi koprodukciójában.
A podcast elején a Földszint filmzenéjéből hangzik el egy részlet, Kálmán András és Reisz Gábor műve Liszt Ferenc 2. Magyar Rapszódiája alapján készült.
A teljes beszélgetés a lenti lejátszóra kattintva és a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül hallgatható, a korábbi adások Spotify-on és az Apple Podcast oldalán is elérhetők.


