Takács Zalánnak ez az első mozis főszerepe, és rögtön egy felejthetetlen karakter, egy Zalatnay Saroltáért rajongó űrlény bőrébe bújhatott. Walters Lili több tapasztalattal ugrott neki Badits Ákos sci-fi-komédiájának, a Drakulics elvtársban tökön rúgta Rába Rolandot, most hátba szúrta Árpa Attilát, és az Egynyári kaland Lucájánál egy jóval sötétebb öntörvényű lányt játszott el.

A beszélgetés elején arra kértük Zalánt és a szuicid hajlamú, idegen civilizációk létezésében megingathatatlanul hívő Pannát eljátszó Walters Lilit, hogy mutassák be a másikat. A válaszaik szívhez szóló vallomások lettek, amelyből kiderült, emberileg és szakmailag is nagyra tartják egymást, és a különbözőségeiket irigyelik a másikban.

Amellett, hogy könnyedén rá tudnak hangolódni a másik hullámhosszára, tényleg nagyon különbözőek, ezt Badits Ákos sci-fi-vígjátéka mellett a bő egy órás beszélgetésünk is tanúsítja. Zalán dalolászva, folyamatosan szövegelve tartja magát készenlétben a felvételre, addig Lili inkább elvonulva koncentrál. Amíg a színészt fel tudja bosszantani egy megítélése szerint szakmaiatlan kritika, addig az Egynyári kaland Lucájaként sok rajongót szerző színésznő a legkeményebb kritikusa önmagának, így nem jön indulatba a recenzióktól.

Az első casting után úgy jöttem ki, hogy nagyon szomorú lennék, ha ezt más csinálná végül” - árulta el Zalán, és a forgatásra is mindketten nagyszerű élményként emlékeztek vissza. Elmondták, miért volt Benedek Ágota sokkal több, mint egy forgatókönyvíró a munkálatok során, felidézték az egyik legőrültebb napot, amikor Lili órákon keresztül lógott egy budapesti hídról. A színésznő kiemelte, imád kaszkadőrökkel dolgozni, a szőkére festett Árpa Attiláról, Zalatnay Saroltáról és a főszereplő lány anyját játszó Varga Veronikáról is lelkesen nyilatkoztak.

Szóba került Zalán fura filmbéli frizurája, Badits Ákos néha már túl kedves rendezői stílusa, a szemöldökborotválás rejtelmei, a hetvenes évekbeli csehszlovák sci-fi-hangulat, és tettünk egy kis kitérőt a fiatal színész nemzetközi karrierjére, az IMDb tanúsága szerint ugyanis a nálunk forgatott Melissa McCarthy-vígjátékban, A kémben, és Matt Damon űrhajós túlélőfilmjében, a Mentőexpedícióban is szerepelt. Kiderítettük, ebből mi igaz.

Lilivel megtárgyaltuk az Egynyári kaland Lucája és a mostani szerepe közti különbségeket, és azt is, hogy nagyobb önbizalommal vágott-e neki az Űrpikniknek, miután ez már a második mozis főszerepe volt a Drakulics elvtárs után. “Kiugrunk, szétloccsan az agyunk, összeszedjük az agyunkat, és megyünk tovább” - foglalta össze a munkája menetét.

 

Lelkesen mesélt a Freakin' Discóval közösen elkövetett Cini-feldolgozásról, a Fekete árnyékról, amelynek az éneklése közben teljesen el tudta engedni magát. Tanakodik azon, hogy ismét komolyabban nekifekszik a popkarrierje építésének, a telefonjába szokta jegyzetelni a dalszövegeket. Mi nagyon örülnénk annak, ha ismét lenne zenekara Lilinek (a Dorothy's Legs szintipop duóban énekelt évekig). Remélhetőleg még sok más filmjük kapcsán beszélhetünk velük hasonlóan felszabadult modorban. Figyelem, ez a Filmhu eddigi legszabadszájúbb podcastje!

Menetrend:

  • 00:00 - Walters Lili és Takács Zalán bemutatja a másikat
  • 04:15 - Így viselkedtek a forgatáson
  • 06:25 - Badits Ákos keze elindul, aztán mégsem
  • 07:45 - Mit szóltatok a film teljes őrületéhez?
  • 11:50 - Férfi vagy nő az űrlény?
  • 17:35 - Egynyári lucája vs.Űrpiknik pannája
  • 20:45 - Egy kicsit mindannyian űrlények vagyunk
  • 24:15 - Frizura és szemöldök
  • 29:25 - Legőrültebb forgatási nap
  • 35:17 - Fájó kimaradt jelenetek
  • 40:10 - Romy és Michelle és az Űrpiknik kapcsolata
  • 42:05 - Benedek Ágota több mint forgatókönyvíró
  • 46:55 - Árpa Attilával el lehet lazulni egy kávé mellett
  • 51:15 - Varga Veronika, az anya
  • 53:45 - Zalatnay Sarolta és Lili Cini-feldolgozása
  • 59:20 - Szélsőséges reakciókat fog kiváltani a film?
  • 1:06:43 - Itthagynátok a Földet, ha felvenne titeket az űrhajó?

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, fent van az Anchor.fm, a Spotify, az iTunes és a Mixcloud oldalán, illetve más népszerű podcast-alkalmazásokban is elérhető.