A film tartalmaz két, nemhogy a hardcore szélén billegő, hanem egyenest a hardcore-ba konyuló szexjelenetet. Meresztettem a szememet, hogy volt-e kontakt, és megesküszöm rá, hogy volt. Amikor a Györgyi Anna ficánkol meztelenül a Mucsin, az annyira nem volt esztétikus, de mikor a romániai menekültet játszó, szenzációs testű Fátyol Kamilla adott bele apait-anyait, nos, abból kellene egy dájrektorsz kát…
A Tabló egyszerre krimi és látlelet (ez most nagyon bölcsészesen hangzott, vissza is szívnám), bár utóbbinak gyengécske: az, hogy mindenki kétpercenként a cigányokat szidja, annak kellene valami kommuniális lelkiismereti izét előidéznie bennünk, de csak a maga hatásvadász nyilvánvalóságát tárja fel. Kriminek viszont – méghozzá vicces kriminek – egészen jól elmegy. Sőt, van benne pár kimondottan zseniális jelenet, mint pl. mikor Csuja, Hollósi és Újlaky egy egyetlen beállításból álló, vágás nélküli jelenetben megoldják az ügyet, vagy legalább is annak rendőr-korrupt szálát felgöngyölítik. Állam leesett: mondom, meglepetésfilm! Új cím kell neki viszont, sürgősen.
Kísérleti- és kisjátékfilm-blokk:
Csáki László Idegen szokás című technikai brillírozása Akutagawa nyomán egy kedves kis tanmesén keresztül illusztrálja a dohányzás mitologikus eredetét, amellett, hogy fellép ellene. Live action keveredik digitális formátumú rézkarcokkal a fekete-fehér vásznon: elnézni szép, de hogy különösebb tartalma lenne, nem állítom.
411-Z egy hatalmas uszály neve, amelynek legénysége szarik arra, ami körülötte folyik (sic!), úgyhogy mikor átgázolnak egy kenun és a benne ülőkön, még ők vannak a legjobban meglepve. A kapitány csak a zabálással törődik, úgyhogy még a szerencsétlenül jártak segítségére siető matrózát is a vízben hagyja. Az árbocrúdon a magyar zászló lobog. Az allegória, asszem, elég nyilvánvaló.
Felméri Cecília Kakukk című húszpercese formai remekmű, a „magyar népmesék felnőtt változata”, eszméletlen időzítéssel, kedves poénokkal és nagyszerű fényképezéssel. Az egyik leglezártabb munka, amelyet mostanában láttam. Úgy jó, ahogy van. Valaki adjon a lánynak akkora büdzsét, amiből nagyfilmet csinálhat.
A Hangár két, mára, számomra dögunalmassá vált sztereotípia kiszámítható összecsapását játssza le, kipörgős színészi játékkal és életidegen dialóggal megátkozva. Hagyjuk.
Szecsanov Martin Lopott rítus – Hipi-hopi című áldokumentumfilmje túl rövid ahhoz, hogy különösebben emlékezetes maradhasson, de amíg tart, pofátlanul szórakoztató (igazából nem is lehetne hosszabb: ha tovább erőltetnék a témát, unalmassá válna). A hiphop magyar eredetét bizonyítani próbáló szösszenet nagyszerű paródiája a komolykodó tényfeltárásnak. Kíváncsivá tesz Szecsanov következő filmjére.
