Kerékgyártó Yvonne: Ennek a korosztálynak fontos, hogy a magáról mutatott kép makulátlan legyen

Készítettem már egy függetlenfilmet, amit három éven át forgattunk és ezzel párhuzamosan vágtunk. Az a film nem jöhetett volna létre, ha Kastner Judit producer és Bacskai Brigitta vágó nem állnak mellettem. Rájuk számíthattam végig a produkcióban, Barta Ágnes és Pusztai Luca színészek mellett. Azt tehát tudtam, hogy a munkatársak kiválasztása a rendező számára kulcskérdés. Az Együtt kezdtükre Romwalter Judit és Pék Csaba producerek kértek fel. Judit az első nagyobb filmem, a Free Entry ko-producere is volt, de máskor is dolgoztunk már együtt. Ők nálam sokkal korábban elkezdtek foglalkozni ezzel a tervvel és még mindig egyengetik a film útját. Rendezőként számomra az volt fontos, hogy az előkészítés során minden lehetőségre felkészüljünk és látható legyen a vásznon minden, amit a forgatókönyv kér, de közben maradjon elég forrás az utómunkára is. Ez így történt. Életemben nem forgattam még ilyen biztonságban. A munkatársaim közül szeretném kiemelni Babos Tamás operatőrt. A színészeknek és nekem is sokat segített azzal a megnyugtató energiájával, amivel egy forgatáson jelen van. Szerencsés vagyok, hogy megismerhettem ennek a filmnek köszönhetően.

Ez az első rendezésed, ahol nem te írtad a forgatókönyvet. Mi volt az, ami megfogott benne, amikor kézhez kaptad az első változatot?

2020 őszén olvastam a forgatókönyvet, amit egy személyes találkozó követett a producerekkel és Boros O. István forgatókönyvíróval. Ezt a könyvet 2018-ban kezdték el fejleszteni és átment egy két éves fejlesztésen. Nekem itt a rendezés volt a feladatom, erre kértek fel és rendezői szemmel is olvastam. A történet rögtön kínált kapcsolódási pontokat.

Kerékgyártó Yvonne és az Együtt kezdtük szereplői / Fotó: Chripkó Lili 

Maruszki Balázzsal dolgoztatok a végső változaton. Mi az, amit hozzátettetek?

Balázzsal nagyon részletesen átmentünk a könyvön, úgy, hogy már tudtuk, hogy kik a színészek, és mik a helyszínek. Új karakterek behozása vagy a fordulatok megváltoztatása nem szükséges ilyenkor, hiszen van egy elfogadott történet, de a helyszínekre finomítani kell a könyvet, illetve számomra fontos, hogy a színészek kiválasztása után még a próbák tanulságai szerint történjen egy dialógkorrekció, gegeket építsünk a filmbe, ha születtek jó ötletek az előkészítés során. Balázs jó pár karakterből fakadó poént is felerősített a filmben. Neki köszönhetjük például Ádi jellegzetes telefon csengőhangját.

A főszerepeket csupa fiatal, komolyabb filmes tapasztalat nélküli színészre osztottátok. Hogyan választottátok ki őket?

A casting során nagyon speciális feladatunk volt, hiszen a filmben a színészek egyszerre alakítanak 18 és 28 éves karaktereket. Az első gondolatom az volt, hogy ezt inkább 28 év körüliekkel lehetne megcsinálni, viszont hamar elindultam a fiatalabb színészek felé. Volt olyan színész, akiben az elején biztos voltam, de ennek a történetnek kilenc főszereplője van, ahol a korkülönbség mellett egymással is jól kellett működniük. Szerettem volna 25 év alattiakat is behívni, viszont sok vizsgaelőadás a pandémia idején nem volt, a castingunk pedig 2021 elején zajlott.

Ekkor kértem segítséget Olasz Renátó színész-rendezőtől, aki elolvasta a könyvet és ajánlott nekem színészeket, akiket ő az egyetemről ismert. Így került a látóterembe Jakab Balázs, Mosolygó Sára, Koós Boglárka, Kanyó Kata és Lelkes Botond is. Botondot egyébként korábban, mint zeneszerző már megisertem. Mellettük vannak olyan színészek, akik nem osztálytársak. Abban például nagyon hamar biztos voltam, hogy Nagy Márk lesz a filmben a vőlegény, Renátó. Vele már dolgoztam az Egy csapat vagyunk című kisjátékfilmben, ahol szintén szerepet kapott. Mészöly Annával is nagyon szerettem volna dolgozni, jó, hogy ez sikerült. A casting során nagyon örültem, hogy Kövesi Zsombor és Hrisztov Toma színészekkel lett teljes ez az osztályközösség, velük kezdtünk el próbálni.

Nagy Márkkal a forgatáson / Fotó: Chripkó Lili 

Hogyan készültetek, mivel kovácsoltatok belőlük egy egységes társaságot?

Mielőtt a páros jeleneteket kezdtem, szerettem volna, ha felépítjük a karaktereket, viszonyokat. Ezeken az összeszokást segítő próbán Olasz Renátóval dolgoztunk együtt. Volt például egy olyan gyakorlatunk, ahol a színészek megkapták a karaktereik háttérsztoriját, azaz, hogy mi történt velük az elmúlt tíz évben, ki kivel tartotta a kapcsolatot, mik a kicsi drámái, satöbbi. Nagyjából két-három óra volt, amíg felépítettük így a karaktereket, aztán kimentünk a Városligetbe azzal, hogy ez most egy igazi osztálytalálkozó. Az egész egy nagy szerepjáték volt, ahol mindenki a filmbéli karakteréből volt jelen. Ez és az ehhez hasonló alkalmak összekovácsolták a csapatot és adtak a színészeknek egy olyan biztonságot, hogy a forgatás hevében, egy sokszereplős jelenetben, amikor száz ember van körülöttük és két kamera veszi őket, van valami, amihez vissza tudnak nyúlni, bátorságot, magabiztosságot meríteni belőle. Természetesen ez nekem rendezőként is segít.

Kilenc főszereplővel zsonglörködtetek, ami nem kevés egy 100 perces filmben. Mennyire volt nehéz elérni, hogy mindenkire jusson megfelelő figyelem?

Amikor átnéztük az összes jelenetet, észrevettük, hogy van, ahol bizonyos szereplők a könyv szerint nem szólalnak meg, például Marci és Franciska viszonylag keveset beszélnek egymással. A kettejük viszonya azonban nem veszhet el, csak erősödhet, ezért a próbák során néma játékokat tettünk a jeleneteikbe. Sok egymásra pillantás van Marci és Franciska között is, amiket a közelikben mutatunk meg. A tekintetek nagyon árulkodóak és nem mindig az a lényeges karakter, aki épp beszél. Duszka Péter vágóval utána külön figyeltünk a szavak nélküli gesztusokra, hogy minél több érzelmet mutathassunk a vásznon.

Generációs filmként volt beharangozva. Mennyire fedi a saját generációs élményedet, mennyire érzed reálisnak?

A forgatókönyv olvasása közben eszembe jutottak olyan gimnazista osztálytársaim, akikkel együtt nőttem fel, és a saját drámáim is, amiket most élek meg. Arra törekedtünk, hogy a lelki folyamatokat a könyv által kijelölt irányban megfelelő mélységben ábrázoljuk. Szerencsére érzékeny színészekkel dolgoztam együtt, tudtuk, hogy hiába tűnik egyszerűnek egy helyzet, mögötte még rengeteg minden lehet, akárcsak az életben. A generációmban azzal szembesülünk, hogy az élet újabb és újabb kihívásokat lök elénk, amik teljes áttervezést igényelnek folyamatosan, ráadásul számunkra láthatatlan okokból alakul át a világunk, ami egy állandó feszültséget eredményez, és ez a feszültség ott van a szereplőkben is. Ennek a korosztálynak nagyon fontos, hogy a magáról mutatott kép makulátlan legyen, de közben a felszín alatt rengeteg probléma és kérdés van az életünkben.

Együtt kezdtük / Fotó: Intercom

Korábbi filmjeidet is számba véve úgy tűnik, hogy alapvetően a fiatalok történetei foglalkoztatnak. Miért?

Bizonyára van egy olyan aspektusa ennek, hogy szeretem, ha személyesen tudok kapcsolódni egy történethez. Hozzáteszem, hogy rendezői munkát nem is vállalnék el, hogyha nem találnék kapcsolódási pontot. Most épp egy olyan forgatókönyvön dolgozunk Maruszki Balázzsal, ahol külön hozzuk be a karaktereket, szétosztjuk egymás közt a szálakat. (A Kontrollcsoport című tévéfilmet - A szerk.) Ott például van kamaszlány, középkorú férfi, fiatal nő és egy idősebb férfi is, de ott is szeretnénk olyan problémákkal foglalkozni, amik széles közönséget érdekelnek.

Fontosnak éreztétek, hogy fiatalok mellett a mellékszerepekben azért tapasztalt színészekre tudjatok támaszkodni?

A producerek is azt szerették volna, ha új tehetségeket fedezhet fel a néző a filmmel. A mellékszereplőknél is szabad kezet kaptam. Azt tudtuk alapul venni, hogy megvannak a főszereplőink, és ki az, aki a legjobban passzol hozzájuk? Ez különösen fontos, hiszen itt sokszor szülő-gyerek vagy más rokoni kapcsolatokról van szó, tehát kell a kémia a tapasztalt színész és a fiatal színész között, hogy elhiggyük. Jakab Balázsnál és Jordán Tamásnál egyértelmű volt számomra, hogy van egy olyan intimitás, nyitottság kettejük között, amitől ez egy hihető nagypapa-unoka kapcsolat. Minden fiatal színésznek van egy idősebb “párja” ebben a filmben, akivel egy kisebb jelenetet is megcsinál, például Kanyó Katának Zsurzs Kati, vagy Mészöly Annának Szacsvay László.

Milyen volt a Balatonnál forgatni?

Négy hetet forgattunk ott, leköltözött az egész stáb. Azt tudtam, hogy augusztusban hűvös tud lenni éjszaka, de azzal nem számoltam, hogy a Balaton-felvidéken egy hegyoldalban fogunk forgatni, ahol a szél is erős, és az éjszakák 4-5 fokos hideget hoztak nekünk. Egy nyári lagzit vettünk fel, a színészek viszont pokrócokba és kabátokba csomagolva várták a felvételt, táncolás közben pedig egy forgatáson nem szól a zene, tehát vannak olyan kulisszatitkok, amiket ismerve ezek a jelenetek máshogy hatnak. A néző szemszögéből ezek nem lényegesek, mert egyébként szép a filmben az, ahogyan a szellő fújdogálja a színészek haját, a valóságban ez egy erős, hideg, már-már viharos szél volt. De csodálatos volt. Babos Tamással a helyszínre terveztük a beállításokat.

Szacsvay Lászlóval és Mészöly Annával / Fotó: Chripkó Lili 

A sajtóvetítés előtt is kiemelted, hogy igyekeztetek minél szebben, minél változatosabban bemutatni a Balaton-felvidéket. Te hogyan kötődsz hozzá?

Balatonudvariban a nagyszüleimnek volt háza. Meghatározó élményem, hogy gyerekként a nádasban bujkálok és siklókat meg békákat keresek. Egyszer egy hatalmas teknőst sikerült fognom, amin nagyon meglepődtem, és meg is ijedtem, ezért vissza is engedtem gyorsan. Olyan volt, mint egy álom. A kertmozikra is nagyon emlékszem, a fövenyesi kertmoziban sok filmet láttam, például A nagy Lebowskit, ezért a premier napon, augusztus 4-én elmentem a Fövenyes Kertmoziba, ahol épp az Együtt kezdtüket vetítették. Nagy ünnep volt nekem.

A film néhány jelenetét Londonban forgattátok, amikor még erős korlátozások voltak érvényben a COVID-járvány miatt. Hogyan sikerült ezt összehozni?

A legnagyobb kihívás az volt, hogy mindent itthonról kellett leszervezni. Babos Tamással és Valcz Gábor látványtervezővel képek alapján választottuk ki a helyszíneket. Alaposan megterveztük a forgatási napot. Romwalter Judit vezetésével egy londoni gyártócsapat segített nekünk a helyszínek lefoglalásában és a statiszták szervezésében. A forgatás 2021 szeptemberében volt. Csak úgy tudtam kimenni, hogy előtte hat napot karanténban kellett töltenem, mert nyáron olyan vakcinát kaptam, amit kint nem fogadtak el. Hamarabb kimentem, letöltöttem a karantént és mehettem forgatni. Nagyon szigorúan vettük a COVID-protokollt, a kánikulában is FFP-maszkot hordtunk.

Ahogy már említetted, eredetileg dramaturgnak és forgatókönyvírónak tanultál. Hogyan lett belőle rendezés?

Fordítva történt. Úgy 12 éves korban döntöttem el, hogy filmezéssel szeretnék foglalkozni és ekkor kezdtem tudatosan a Filmművészetire készülni. Kitűztem magamnak egy célt és iszonyatosan tudatosan készültem erre, bár sokan felhívták a figyelmemet, hogy nagyon szelektív a rosta. Az érettségim évében nem indult rendezőszak, filmdramaturg viszont igen, erre a szakra viszont öt fordulós felvételi volt, mert mindenki ide akart bejutni. Amikor felvettek tudtam, hogy a munka csak ekkor kezdődik! Utólag már látom, hogy mennyit segített az, hogy jártam külföldi workshopokra az egyetem mellett, voltam a Midpointon, Berlinale és Sarajevo Talents-en. Minél többet próbáltam tanulni, pont azért, mert éreztem, hogy van hova fejlődni, meg hogy ez egy olyan terület, amit tényleg ismerni kell ahhoz, hogy jól tudj benne dolgozni. De attól még nem leszel forgatókönyvíró, hogy elvégzel egy forgatókönyvíró szakot. Akkor leszel forgatókönyvíró, amikor egy rendezővel úgy tudsz együttműködni több hónapon át, hogy utána a könyvetekből film lesz, és az jelent is valamit a nézőknek. Szerintem ez az igazi vizsga.

Babos Tamás operatőrrel és Mosolygó Sárával Londonban / Fotó: Chripkó Lili 

Nálad mikor jött el ez a pont?

Amikor a magam számára átmentem ezen a vizsgán? Az Hartung Attila FOMO – Megosztod és uralkodsz című filmjénél történt. Élénken emlékszem arra, amikor megmutatta a film első egy órájának vágatát. Azt éreztem, hogy ott vannak a jelenetek, amiket megírtunk, hallom a dialógokat, de ő a fekete-fehér betűket megtöltötte színekkel és érzelmekkel, hirtelen minden iszonyatosan elkezdett hatni rám. Ismertem, de közben meg is lepett. A forgatókönyvírói munka lényege háttérben maradni, támogatni a filmet és a rendezőt, aki a filmmel a legtöbbet dolgozik. Ehhez kell egy nagy adag bizalom. Szeretek forgatókönyvet írni, mert szeretek találni egy történetben valamit, amit az elején magadban sem ismersz, de a végére felfedezel.

A rendezői identitásom ehhez képest előbb kialakult, mert a kisfilmek mellett a 2014-es Free Entry-t rendezői különdíjjal és egyéb díjakkal is jutalmazták, tapasztaltam a nézői, kritikai reakciókat. Tudtam, mi működik és mi nem működik annyira a filmben. De ez más. Az, hogy ez a forgatókönyv tényleg működne-e más keze alatt nem tudom. A Free Entry-nek volt egy nemzetközi fesztiválkörútja, ami olyan visszaigazolásokat adott, hogy akkor is tudtam belőle építkezni, amikor utána két-három évig több pályázatomat elutasították. A bukásokról nem beszélnek az alkotók, pedig többet kellene. 2019-ben, sőt 2020-ban is volt elutasított pályázatom. Ez a normális. Az embernek mindig újra és újra neki kell lendülnie és nem szabad feladni. Ez hatalmas közhelynek tűnik, de a filmszakmában ez jelenti a túlélést.

Az első nagyobb rendezésedet, a Free Entry a Sziget-fesztiválon játszódik. Hogyan jött az ötlet?

2010-ben, amikor a websorozatokban még nagy fantáziát látott mindenki, kiírtak egy egyetemi websorozat pályázatot. Oda írtam egy tervet, ami két kamaszlányról szólt. Miután megtaláltam Barta Ágnest és Pusztai Lucát, a két főszereplőt, akkor kezdett el bennem munkálni, hogy ők annyira jók együtt, annyira ügyesek, annyira érzékenyek, hogy kettejükre lehetne valami mélyebbet is ráépíteni. Megcsináltuk a sorozatot, és azzal nyertünk egy kis pénzt, amit Kastner Judittal bele tudtunk rakni a további forgatásba. A végeredmény közös munka. Mindenkiből van benne egy kicsi, de nekem mind a mai napig a legszemélyesebb munkám.

Együtt kezdtük / Fotó: Intercom

Hogyan sikerült meggyőzni a Szigetet, hogy ott forgathassatok?

Bekéredzkedtünk a Szigetre 2011-ben, az még a Gerendai Károly időszak volt. Minden évben sikerült elérni, hogy legyen egy pár jegyünk, és a stáb is kapjon jegyeket, és mivel nem volt pénz a produkcióban, ez volt, amit adhattunk például a munkááért. Rengetegen segítettek, zenészek, filmesek, barátok. Három év alatt forgattuk le a Free Entry-t, két kis Cannon 5d kamerával. A Sparkstól kaptuk a technikát, és használtuk hozzá a Sziget archív anyagait is. Igazából meglepődtek, amikor megmutattuk nekik, hogy elkészült a film, de nyitottan álltak hozzá. Kádár Tamással, a Sziget mostani főszervezőjével azóta is megmaradt a jó kapcsolat, az Együtt kezdtükben is fontos szerepe volt, ő volt a film zenei supervisora.

Legutóbbi kisfilmed, az Egy csapat vagyunk roma fiatalokról szól, akik színészek szeretnének lenni. Miért választottad a témát?

2015-ben elhatároztam, hogy szeretnék valami teljesen mást csinálni, ami nem kapcsolódik ahhoz a buborékhoz, amiben élek. Önkéntes munkát kerestem és így találtam meg az Utca-szak színházi alkotóközösséget, akik Borsodban szerveznek dráma táborokat hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ők kerestek dramaturgot, aki segít kamaszoknak történeteket írni. Lementem a táborba és így ismerkedtem meg Simon Balázsékkal. Ők vezetik ezt a kivételes kezdeményezést már több mint tíz éve. Színházi drámajátékokat, drámatáborokat visznek olyan falvakba, ahol egyébként nincs színház, a gyerekeknek és a fiataloknak nincs ilyen közösségi élménye. Azt tapasztaltam, hogy ezek a gyerekek és kamaszok tele vannak energiával, ragyogó gondolatokkal és olyan történeteket mesélnek el, főleg családi legendákat, amiknek magávalragadó a varázsa.

Ott ismertem meg az akkor 15 éves Horváth Szimonettát. Csak azt láttam, hogy ott egy kamaszlány a színpadon, hatalmas jelenléttel, nála sokkal idősebb fiúkat rendez. Mindenki hallgat rá, mert van egy olyan kisugárzása, hogy azt csinálják, amit mond, és ez nagyon megkapó volt. Elhatároztam, hogy ebből szeretnék egy történetet írni, majd egy kisjátékfilm tervét leadtam Kosztolni Ildikó producerrel. Szerencsére kaptunk rá egy kis pénzt, ami pont arra volt elég, hogy vidéken tudjunk forgatni. Kuru László, a főszereplő 14 éves volt, a legidősebb színész, Molnár Gabi pedig 17, de elképesztő, hogy mind mennyire fegyelmezettek és koncentráltak voltak. Nagyon szerettünk velük dolgozni. A forgatás előtt volt augusztus 20., és mivel ők még nem látták a tűzijátékot, indító stáb buliként elhoztuk őket Borsodból, és egy olyan teraszos lakást is tudtunk szerezni, ahonnan láttuk a tűzijátékot. Másnap visszamentünk forgatni, de közben megmaradt a filmben is az a közvetlenség, ami előtte kialakult közöttünk. Ezek azok a dolgok, amik miatt érdemes egy filmet elkészíteni.

Címlapkép: Kerégyártó Yvonne az Együtt kezdtük díszbemutatóján / Forrás: Együtt kezdtük Facebook-oldal