A Filmhét egyik legjobban várt vetítése minden kétséget kizárólag a szerda esti lesz – ekkor tartják ugyanis Török Ferenc új filmjének, a Senki szigetének a premierjét.
Nézz bele a filmbe!
"Iszonyú jó taxim van. Tudtam, hogy Mercedes lesz, de nemrég láttam, hogy Starkék hogyan alakították át és csodálatos alkotást varázsoltak belőle" – lelkesedett a forgatáson Bánfalvi Eszter, aki elárulta akkor a Filmhunak azt is, hogy karaktere igen öntörvényű lány, aki nehezen enged be másokat az életébe. A másik női főszerepet a Filmművészeti Egyetemen dramaturgként végzett Jakab Juli alakítja. "Általában a filmekben a főbb szereplőkkel történik valami nagy dolog, valami nagy változás. Na, én egy olyan lányt játszom, akivel nem. Úgyhogy kíváncsian várom, hogy ez hova fog kifutni" – jegyezte meg akkor Jakab Juli.
A filmnek a plakátfotózásán is jártunk, ráadásul játékot is hirdettünk, így aki október 20-ig elküldi a helyes válaszokat, és szerencséje lesz, egy szuper Senki szigete pólót is nyerhet.
A Senki szigetét október 15-én vetítik a Filmhéten. A szerdai programért katt ide!
Még több magazin
magazin
Az ELTE Mozgókép és Filmtudomány szakos hallgatóinak vizsgafilmjei több ponton is megnevettetek minket, pedig műfaji szinten mindent láttunk, csak…
tovább
magazin
Szado-mazo játékok és orgiák ösvényén át vezet az út az önismerethez: az elsőfilmes kanadai rendező, Eric K. Boulianne minden didaktikus szándék…
továbbFriss
Várja a nevezéseket a II. Szirtes András Kísérleti Filmszemle
Pogány Induló három újabb nemzetközi filmfesztivált készül meghódítani
Berlini versfilmfesztiválra megy Tóth Vivien alkotása
Magyar Péter is részt vesz a Tavaszi szél olaszországi premierjén
A Bölöni - az erdélyi legenda is a fődíjasok között 13. Savaria Filmszemlén
Vilmányi Benettet, Für Anikót és Mayer Bernadette első filmjét díjazták Pekingben
Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a Magyar Film Napja. A 125 éves magyar film előtt tisztelgő, a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett és támogatott programsorozatban április 27 - május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Egy hétig tartanak a Magyar Film Napja programjai
Keddenként kedvezményesen lehet magyar filmeket nézni a Cinema City-ben
125 ingyenes filmmel ünnepel a Filmio
a teljes dosszié
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni
A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai
Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra
a teljes dosszié
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.
Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban
Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
a teljes dosszié
Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.
A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg
Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk
Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje
a teljes dosszié