A darab főszereplője Fahidi Éva volt, holokauszttúlélő és aktivista, partnere Cuhorka Emese, a Tünet Együttes táncosa. Éva több könyvet írt az auschwitzi emlékeiről, a családja elvesztéséről, a hazatérésről és a nehézségekről, amik ezek után érték őt. A Sóvirág előtt soha nem játszott főszerepet, fiatalként csak magának táncolt és színpadon is inkább csak aktivistaként vállalt azóta szerepet, Szabó Réka felkérésére viszont nem tudott nemet mondani. “Minden emberben kell lennie egy kis egészséges exhibicionizmusnak” - mondja a filmben, a 90. születésnapja előtt. Az ötletből színdarab lett, a felkészülésből pedig elkészült ez a dokumentumfilm, ami idén nyáron a locarnói filmfesztivál kritikusainak díját is elnyerte.
Cuhorka Emese és Fahidi Éva / Forrás: Campfilm
A létezés eufóriája egyszerre a Sóvirág-ra való készülés bemutatása, illetve Éva múltjának és jelenének a feldolgozása. A 90 évesen is irigylésre méltó fizikumú asszony fokozatosan nyílik meg táncpartnerének és Szabó Réka kamerájának is. Történeteket mesél a fiatalkoráról, a testvéréről, aki örökre 11 éves maradt, a táborról és mindenről, ami utána érkezett az életébe. A szerelem, a testének, a nőiségének az elfogadása és ünneplése egyszerre vannak jelen ezekben az emlékekben, és fokozatosan épülnek bele az előadás koreográfiájába is.
Felidézi, ahogy annak idején meztelenre vetkőzve, korlátok nélkül táncolt magának a tükör előtt, pár perccel később pedig már az erőtől duzzadó fiatal lány kezd bele hasonló táncba, vagy egy drámai monológban saját apját hibáztatja a történtekért, miközben fiatal partnere tetőtől talpig feketében, arc nélküli árnyékként hallgatja őt, majd felkéri keringőzni. Akárcsak egy terápiás folyamat elején, Éva teste kezdetben merev, Emesén támaszkodva teszi meg az első lépéseket, de ahogy meséli az életét, úgy a mozdulatai is egyre rugalmasabbá, légiessé válnak. Teljes testtel és lélekkel akarja, hogy megszülessen a darab, még akkor is, ha ez néha fizikai fájdalommal is jár.
Forrás: Campfilm
Emese egyenrangú főszereplőként van jelen Éva mellett, nem csak abból áll a szerepe, hogy a gurulós széket forgatja és reagál az asszony mozdulataira, hanem a próbák előtt, alatt és után is leül vele, meghallgatja a történeteit és reflektál rájuk. A színdarab létrejötte igazából csak háttérként szolgál, a valódi történés ezekben az intim párbeszédekben zajlik a három nő között.
Éva annak az eltűnőben lévő generációnak a tagja, akik testközelből élték át a táborok poklát, ő is egy abból a kevésből, akiket most rögtön le kell ültetni és meghallgatni, mert már nem sokáig vannak közöttünk. Abban rejlik A létezés eufóriájának a legnagyobb ereje, hogy elmossa a verbális kommunikáció és a tánc közti határvonalat. Finom portrét rajzol egy elképesztő erejű asszonyról, és közben arra is emlékeztet, hogy minden nehézség ellenére mégiscsak jó dolog élni. Néhány éve a Saul fia kapcsán merült fel az a kifejezés, hogy Nemes Jeles Lászlónak sikerült a legközelebb jutnia ahhoz, hogy megmutassa a megmutathatatlant. Fahidi Éva, Cuhorka Emese és Szabó Réka most szokatlan módon, egy tánclépéssel tudott közelebb vinni hozzá, hogy megértsük, mi zajlott le annak a fejében, aki haza is tért a pokolból.
