Novák Erik: Vadul vágunk Csillag Manóval, akivel még a Zuhanórepülés közben barátkoztunk össze. Nagyon szeretnénk tavaszra elkészülni, és ha összejön, örülnék, ha a Titanicon be tudnánk mutatni a filmet. Nagy munka a vágás, mivel nem hagyományos módon készült a film, és tíz nap alatt feszes tempóban nagyon sok mindent vettünk fel két Red kamerával, valamint 5D-vel, actioncammel, GoPróval. Tizenkét-tizenöt óra forgatott nyersanyagból kell összehozni most egy egész estés filmet. Jelenleg minden jelenetet teljes hosszában, a maga kerekségében megvágunk, és ha működik, akkor kezdünk tömöríteni. Amikor első nap az elmegyógyintézeti csoportterápiát vettük fel, az valódi terápia volt rendes pszichológussal. Színészként Szabó Simon, Fátyol Hermina és Nagy Zsolt vett részt, de bent ült a betegek között Gödrös Frici bácsi, Cseh András barátom, és többek közt Ralph Berkin, egy remek fordító, akik tudták hozni azt a típusú csendes elmebajt, ami egy ilyen csoportot jellemez.
Filmhu: Azt lehet tudni a filmről, hogy nincs forgatókönyve, a színészi munka improvizációra épül.
N. E.: Klasszikus formájú, tehát dialógra lebontott forgatókönyve nem volt, de történetre jelenetsor készült, és azt nagyon pontosan be is tartottuk. Az improvizációnak keretet szabott az, hogy tudtuk, honnan hova kell eljutnunk egy jeleneten belül, illetve időrendben forgattunk, ami szintén nem szokás. Már a Zuhanórepülést is szerettem volna teljesen időrendben forgatni, de az szervezéstechnikailag és a költségvetés szempontjából megoldhatatlan lett volna. Egy ilyen munkafolyamatban a színészeknek tényleg abból kell dolgozniuk, ami a karakterükkel megtörtént korábban. Mivel a filmbeli karakterek nagy részben a szereplők valódi alapkarakterére épülnek, a belső folyamatokat időrendben is a történések alakították.
Novák Erik a forgatáson (a képek forrása: a film facebook-oldala)
Filmhu: Úgy érzed, rendezőként így könnyebb dolgod volt?
N. E.: Improvizációt nem lehet kívülről irányítani. Nem tudsz beleszólni egy jelenet kellős közepén, hogy itt váltsunk irányt, itt legyen több feszültség, stb. Be kellett menjek a csoportba, hogy menet közben bele tudjak nyúlni a jelenetbe.
Filmhu: Ezért is vállaltál szerepet a filmben?
N. E.: Konkrétan ezért. Illetve azért, mert nagyon sok szempontból a valódi barátságokra, valódi kapcsolatokra, a valódi közös múltra épülnek a szereplők viszonyai. Én egy kiégett-leégett, gyakorlatilag idegösszeroppant filmrendezőt alakítok, aki bekerül erre a rehab-pszichiátriára. Ott pedig összehaverkodik azokkal, akikkel később megcsinálják a balhét. Az, hogy olyan színészek vannak benne, akikkel jóban vagyunk, és ezer éve ismerjük egymást, az nagyon sokat segített. Visszatérve a terápiára: ott semmit nem ismételtünk, felvettünk két és fél órát szinte zsinórban. Mindenki számára megdöbbentő módon valódi kiborulások, bőgések, összeveszések, katarzisok jöttek elő.
Filmhu: Ha ennyire benne vagy a történetben, akkor mennyire tudsz kilépni, távolságot tartani, és rendezőként látni az egész folyamatot?
N. E.: Nem akartam távolságot tartani. Előre megbeszéltünk mindent az operatőrökkel, Dobóczy Balázzsal és Simon Tomival, és a stábbal. Ők pontosan tudták, hogy én képileg hogy gondolom, mire vagyok kíváncsi, onnantól el kellett felejtenem, és szerencsére el is tudtam felejteni, hogy ez egy filmforgatás. Ott ültünk, és terápiáztunk. Ennek voltak magas és mély pontjai. Amikor leült, akkor nyilván az ember beszólt valamit, amitől valamilyen irányba felpörögtek megint a dolgok. De mindez abszolút a karakterbe illő módon történt. Nagy Zsolt a filmben olyan színészt alakít, akinek megtört a pályája, mert egy baleset következtében tolószékbe kényszerült. Az ő figurájába nyilván azokat az impulzusokat hoztuk be, amelyek közös barátunktól, Nagy Viktortól származtak, akivel a Nyóckert meg a Zuhanórepülést írtuk. De például Máté Gábor a sajátjától teljesen eltérő karaktert játszik, akárcsak Vágvölgyi, aki külsőleg is teljesen átalakult, ezzel pedig olyan belső átalakulás ment végbe nála, amelynek köszönhetően nagyon jól hozta a nagyhatalmú maffiafőnök figuráját.
Filmhu: A Fekete Leves közösségi finanszírozásban készül, ezáltal mindenki, aki alkotóként vagy színészként részt vesz benne, tulajdonossá is válik. Hogyan működik ez a modell a gyakorlatban?
N. E.: Ezt a filmet "very-very low budget"-ből készítettük. Volt kétmillió forintunk, amit Csutak Tamás és a partnere bocsátott rendelkezésünkre: ez gyakorlatilag csak üzemanyagra, stábétkeztetésre, helyszínbérletre is nagyon szűkösen volt elég. Semmi más készpénz eszközünk nem volt. Mindenki más, az operatőröktől a csapóig, a személyes barátságon túl a történet és a sajátos megvalósítás izgalma miatt szállt be a filmbe, és valószínűleg nem a gyors meggazdagodás reményében. Meg biztos az a lelkesedés is szerepet játszott, hogy bár nincs pénzünk, de így is csinálunk filmet. Ráadásul az a nyomás se volt rajtunk, hogy százmilliókat tapsolunk el az önmegvalósításunkra. Az egész forgatás egy nagyon jó hangulatú munkafolyamat volt.
Filmhu: Volt ennek az egésznek egyfajta proteszt jellege is?
N. E.: Nem protestálunk semmi ellen, csak mindenképpen filmet akartunk csinálni. Kresmery Danival és Darvas Csanáddal, a film producereivel dolgoztuk ki a modellt. A résztvevők azt az időt, energiát és tehetséget, amiért amúgy fizetést kapnának, befektették a filmbe. Ha egy színész például tíz napot forgatott, akkor ennek a száz százalékhoz képest van egy százalékértéke, és ha a film a mozipénztáraknál, vagy egyéb módon (tévés eladás, külföldi eladás, dvd, online, stb.) bevételt produkál, akkor ennek az arányában kapja meg a pénzét egy collection agency-n keresztül. Ami lehet, hogy eléri vagy meghaladja azt a szintet, amit amúgy is kapott volna, lehet, hogy meg sem közelíti. De hogy milyen sikert ér el a film a mozikban, az annyira megjósolhatatlan, hogy ilyen matekba én nem bocsátkoznék. Azt azonban mindenki előre tudta, hogy „együtt sír, együtt nevet” alapon működik a dolog. Ez közösségi finanszírozás és tulajdonképpen közösségi alkotás is: azon kívül, hogy megírtam, hogy minek a mentén haladunk, és megpróbáltam a forgatás alatt ezt a lehető legprecízebben végigvinni, mindenki, aki megszólal, írója is a filmnek.
Filmhu: Egy négy oldalas treatment-vázlattal vágtatok neki a forgatásnak: nem gondolod, hogy ha megírtad volna a könyvet, azzal ideálisabb körülményeket teremthettél volna a munkának?
N. E.: Nem, ennél a filmnél nem. Volt jópár próbálkozásom kidolgozott forgatókönyvvel, treatmenttel, szinopszissal, de nem jutottam keresztül a szűrőkön. Ilyen módon a legteljesebb szabadságot élveztük: jó érzés volt teljesen függetlennek lenni, az összes nehézség ellenére. Csak az általunk meghatározott kereteken belül kellett maradnunk, és sokszor ezt is áthágtuk, menet közben is változtattunk dolgokon. Ez nagyon felszabadító érzés volt, de ez a módszer nyilván csak akkor tud legitim lenni, ha a film jó lesz.
Filmhu: Pár éve sokat lehetett hallani az Egillről, az utóbbi időben azonban nagyon nagy a csend körülötte. Mi a helyzet most a filmmel?
N. E.: Sajnos tényleg nagyon nagy a csend körülötte, és az, hogy kiégett-leégett rendező-producerként bekerültem a diliházba, részben ennek is köszönhető. Az MMKA összeomlása után megszakadt az a folyamat, amelyben az Eurimages-zsal, az izlandi partnerrel és egy svájci koprodukciós partnerrel stabilan haladtunk előre. A finanszírozás leállása után a produkció még pörgött tovább, mert abban bíztam, hogy találok valamilyen megoldást, hiszen ez egy remek film lesz, ha elkészül. Most van egy amerikai partner, egy nagy stúdióból kivált cég, nekik nagyon tetszik az Egill, komoly forgalmazási és fesztiválpotenciált látnak benne. De még legalább egy év kemény munka, hogy be lehessen fejezni. Közben pedig az Eurimages szerződésünk nagyon-nagyon a végére jár, és a magyar koprodukciós partnerünk, az MTV is sürgeti a megoldást. Ha ránk omlik a produkció, annak beláthatatlan következményei lesznek, és komoly presztízsveszteséget is jelent majd, mivel ez az a magyar projekt, amely a valaha volt legnagyobb támogatást kapta az Eurimages-tól. De én bízom benne, hogy sikerül záros határidőn belül tető alá hozni.
Filmhu: Lehet tudni rólad, hogy a filmes munkáid mellett könyveket adsz ki, és festesz is. Ezek mennyire férnek bele most az életedbe?
N. E.: Igazából festő vagyok, aki mostanában nem fest. Ecsetet utoljára nyáron vettem a kezembe. Ha valamiben nagyon benne vagyok, akkor a festés nem fér bele. Ha viszont festek, akkor az meg mindent visz, amellett meg nem nagyon tudok mást csinálni. Periodikusan festek. De alapvetően festőnek tartom magam, aki néha mást is csinál. Unatkozni nem szoktam.
