A férfi egyszerre tölti be az apa, a legjobb barát és az idősebb testvér szerepét a családja által kitagadott Fanni életében, így találhatott egymásra két szeretetre éhes ember a társadalom peremén. Somogyvári remek témát és érdekes alanyokat választott, így filmje a Fanni és Laci közötti kapcsolat dinamikája mellett a magyarországi LMBTQ-közösség és a hajléktalanok helyzetéről is tudósít, beszélő fejek nélkül, a kreatív dokumentumfilm eszközeivel. Az alkotók ezzel két olyan ügybe tenyereltek bele, amik az utóbbi időben Magyarországon főként politikai kampányok eszközei.
Különösen nehéz feladat nemcsak az érzékenyítés, de egyáltalán a figyelemfelhívás vagy a közös gondolkodás szorgalmazása is akkor, amikor bizonyos sajtóorgánumok lassan kötőszavakként dobálóznak a „csöveslobbi”, „hajléktalan hadsereg”, „buzipropaganda” és a hasonló megbélyegző kifejezésekkel. Ugyan sajnos már rég nem ott tartunk, hogy egy ilyen film kulturált vitát indítson el a benne taglalt megosztó témákról, mégis örömteli lenne, ha a Fanni kertje minél több nézőhöz eljutna. Somogyváriék ugyanis nem propagandafilmet készítettek, sőt, Laci alkoholizmusa és a wannabe-influenszerként is aktív Fanni lustasága akár arra is utalhatnak, hogy a főszereplők valamennyire maguk is felelősek azért, hogy ide jutottak.
A rendező tehát nem idealizálja a két központi figurát, mégis az idillt választja központi motívumként, így elkerüli, hogy a filmet agyonnyomják a nehéz témák. Bár szinte végig a néhány négyzetméteres izolált erdős területen belül mozgunk, ahová lomok, sörösdobozok, üres vödrök és fűtőanyagként szolgáló régi bútorok vannak felhalmozva, ez mégsem egy visszataszító helyként jelenik meg. Fanni már az egyik korai jelenetben elmondja, hogy neki ez az otthona, ahol mindig menedékre lel, a kamera pedig gyakran el is időzik egy-egy bokor zöldellő ágain, a viskó környékén tanyázó macskán, vagy épp a kertben termő haszonnövények termésein.
A zenehasználat és a hétköznapi tevékenységek megmutatása (Laci gyújtóst vág, főz, a viskót bővítgeti, vagy épp Fannival cigiznek az összetákolt teraszon) is ezt a furcsa idillt erősítik. Erre pedig szükség is van, mivel a nem épp felemelő alapfelállás mellett idővel még Fanni hormonkezelésének mellékhatásai és a prostitúció, mint egyetlen pénzszerzési lehetőség is előkerülnek. A nyugalmat biztosító bunker és a létminimum alatt tengetett mindennapok közötti disszonancia feszessé teszi az egyébként szemlélődő filmet, a legnagyobb csapda a túlzott esztétizálásban rejlik, azonban az operatőrként is működő Somogyvári többnyire ezt is sikerrel kerüli ki. A Fanni kertje így egy konzekvensen felépített, fontos és hatásos dokumentumfilm, amiről remélhetőleg sokan és sokat fognak még beszélgetni.
A film november 24-én és 29-én látható az idei Verzió Filmfesztiválon.
