A Kuratórium a Filmszakmai Kerekasztalra bízza az MMK pályázati rendszerének megtárgyalását. Közben az MPSZ elkészítette saját állásfoglalását az átalakításról.A Mozgókép Közalapítvány titkársága április 8-án juttatta el a filmhu szerkesztőségébe a 2005-ös játékfilmes gyártási támogatásokra kiírt pályázatának döntéseit. Az eredmények olyan Excel táblázat formájában kerültek nyilvánosságra, melynek elrejtett oszlopai közül felfedhetőek voltak a szakkollégiumok szavazati arányai és nem publikus megjegyzések, melyek között több nyertes film esetében is az szerepelt, hogy nem adott le költségvetést az MMK-tól kért összeg felhasználására vagy csak forgatókönyv-tervvel pályázott. Ebből vonták le a filmhu fórumozói azt a következtetést, hogy korrupció gyanúja merül föl az MMK-ban, hisz formailag hibás pályázatok kaptak 100-120 millió forintokat az adófizetők pénzéből. Ennek a véleménynek aztán az index egy vezércikkben szélesebb nyilvánosságot is adott.Az ügyhöz kapcsolódó hivatalos véleményeket ezentúl ebben a cikkben összegyűjtve tárjuk a nyilvánosság elé. A témába vágó cikkek, állásfoglalások frissesség szerint, fordított időrendben olvashatóak.
Tegnapi ülésén a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kuratóriuma meghozta döntését a játékfilmgyártásra kiírt pályázatokról. A közel 1,7 milliárd forintnyi keretből Sándor Pál, Szász János, Jancsó Miklós és Szabó István filmterve kapta a legmagasabb, 120 millió forintos támogatást.Még több magazin
magazin
Jorgosz Lanthimosz közel két évtizede készít nagyjátékfilmeket, azonban igazán nagy, nemzetközi ismertséget csak az utóbbi években vívott ki…
továbbmagazin
Közepes méretű polgári lakás, ahol három pár kerül össze egy éjszakára, amikor a férfiak legjobb barátjának temetése után, tor híján felmennek…
továbbFriss
Régi és új MOME-diplomafilmekkel érkezik az idei Friss Kakas
Wim Wenders Budapesten vette át a filmörökség megőrzéséért járó FIAF-díjat
Osztrák milliárdosok emberekre vadásznak a magyarhangya új filmjében
Szlovénia Oscar-nevezettjét is vetítik az idei Szlovén Filmnapokon
Vizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Kardos Sándor nyári egyeteme: Kontár-hű ábrázolás
Kardos Sándor nyári egyeteme: A Szaturnusz gyűrűje
Kardos Sándor nyári egyeteme: Az emberiség kimeríthetetlen tartalékai - Első rész
a teljes dossziéAz 58. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon 12 film van versenyben a Kristály Glóbuszért, köztük a Borbély Alexandra főszereplésével készült The Hungarian Dressmaker. A helyszínről jelentkezünk.
Borbély Alexandra varrónője egyedül száll szembe az embertelenséggel
Vércseppek borítják Hollywood új csillagát
Csicskár Dávid és Goldberg Emília készülő filmjeit díjazták Karlovy Varyban
a teljes dossziéMájus 14. és 25. között rendezik a filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Francis Ford Coppola, Andrea Arnold, David Cronenberg, Jorgosz Lanthimosz, Paolo Sorrentino és Paul Schrader is versenyben van. A Filmhu ismét a helyszínről jelentkezik a legfrissebb beszámolókkal és kritikákkal.
Emma Stone még a saját ujját is levágja egy szerep kedvéért
Ha prostit veszel feleségül, számíts rá, hogy anyád kiborul
Nagy a verseny az idei Palm Dog díjért
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dosszié