hír
Januárban két napig Lars von Trierről szól minden a Toldi moziban. A nimfomániás első részét premier előtt vetítik a fesztiválon.
tovább
hír
A Magyar Nemzeti Filmalap filmszakmai döntőbizottsága csütörtökön újabb támogatási összegekről döntött, így mások mellett például az Én, Te, Ők és a…
tovább
hír
Számos fesztiválvetítést követően Jankovics Marcell nagyszabású animációs filmje, Az ember tragédiája 2014. február 3-tól csaknem az egész világon…
tovább
hír
Februárban kerül a mozikba a Megdönteni Hajnal Tímeát. Most megérkezett az előzetese, benne suta érettségi találkozóval, egy zsaroló osztálytárssal…
tovább
hír
200 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap a Kern András rendezésében és főszereplésével készülő Gondolj rám című filmet.
tovább
hír
Három magyar alkotás, illetve filmkészítő is bekerült abba a tizenkettes körbe, amelyből a legjobb koprodukciós filmprojekteket választja majd ki a…
tovább
hír
December 24-én debütál az interneten a Cycle Me Home című biciklis roadmovie, melyet eddig szinte kizárólag az alkotók által szervezett vetítéseken…
tovább
hír
A 91 éves Alain Resnais filmje is szerepel a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale versenyprogramjában a szervezők tájékoztatása…
tovább
hír
289 alkotás egyike nyerheti el a legjobb filmnek járó aranyszobrot a 86. Oscar-gálán. Az esélyes filmek névsora az Amerikai Filmművészeti és…
továbbhír
Egy ICR nevű dj és producer (a drum and bass és a bass music, azaz a törtzenék egyik legfontosabb hazai előadója) másfél órás összeállítást…
továbbFriss
Angelina Jolie-val és Richard Linklaterrel erősít a Frankofón Filmnapok
Diplomafilmeket és képzéseket támogat a Nemzeti Filmintézet
Már a finisben járnak Vidnyánszky Attila új filmjének munkálatai
Bejelentették, mikor lesz Mundruczó Kornél új filmjének világpremierje
100 éve ők voltak a legmenőbb magyar focisták
Dexter és a Yellowstone is saját csatornát kap a SkyShowtime-tól
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez
A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta
Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban
a teljes dosszié
Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.
Káel Csaba: Háklis vagyok rá, hogy ne törekedjen semmi a zene elé
Szerelem, néptánc, lagzi és egy kis seftelés Erdélyben
Csíkszeredában indult a Magyar menyegző székelyföldi körútja
a teljes dosszié