„Ez a film életem egy kihívásokkal teli időszakában talált meg, amikor az otthonomtól távol, egyfajta kulturális száműzetésben kellett egy egészen új fejezetet nyitnom. Talán éppen ezért is vonzódtam egy végsőkig személyes történethez, amely az élet komplexitását vagy méginkább egy középéleti válság dinamikáját monumentális gesztusok helyett apró pillanatok ábrázolásán keresztül mutatja be. Hiszem, hogy a személyes történetekből merített erőnek különös súlya van ebben a zaklatott, bizonytalan, háborúktól tépázott világban. Meg kell találnunk a belső egyensúlyt ahhoz, hogy megőrizzük a józan eszünket. A újrakezdés sokféle lehet – én ennek egy verziójáról próbálok ebben a filmben beszélni” - mondta el Mundruczó Kornél.
A film Laura (Amy Adams) történetét követi, aki egy ittas vezetés okozta baleset, majd az azt követő rehabilitáció után hazatérve próbálja szerencsésen túlélni az első hétvégét családja körében. A teljes felépüléshez azonban ki kell lépnie híres apja árnyékából, aki a szemében egyszerre bálványozott hős és pusztító szörnyeteg. A film a függőség és a mentális egészség gyakran félreértett vagy elhallgatott rétegeit tárja fel. Wéber Kata forgatókönyvíró szerint a társadalom sokszor leegyszerűsíti vagy elbagatellizálja a nők alkoholhoz fűződő viszonyát: „Sokak számára az ivás nem a mámor, hanem a teherbírás egyik eszköze: segít elviselni az érzelmi feszültséget és a szűnni nem akaró elvárásokat magunkkal szemben egy olyan világban, ahol a sebezhetőséget a gyengeséggel azonosítják. Ebben a megvilágításban a függőség nem látványos összeomlás, hanem belső elidegenedés – néma válasz a fájdalomra.”
Mundruczó filmje annak a sorsfordító pillanatnak a látlelete, amikor az ember elhatározza: új fejezetet nyit az életében. „Az At the Sea számomra a túlélés ódája. Az a pillanat, amikor a pusztító belső vihart követően felsejlik az első reménysugár: újra rátalálunk önmagunkra, visszanyerjük a rég elvesztett erőnket és megtörjük a traumák körforgását” - mondja a rendező.

At the Sea / Fotó: Berlinale
Amy Adams végsőkig személyes alakításán keresztül a film egy olyan sebzett ember legelső lépéseit követi, aki küzdelmei után végül képessé válik rá, hogy továbblépjen. „Szerencsés voltam, hogy egy rendkívüli színészgárdával dolgozhattam, olyan alkotótársakkal akik partnerek voltak abban, hogy a kamera a létezésüket rögzítse az alakításuk helyett. Azt akartuk közösen megmutatni, hogy hogyan működik az elme: olykor végigszáguld az emlékeken, máskor mozdulatlanul áll a jelenben” - fogalmaz Mundruczó. „Szerettem volna megragadni azt a pillanatot ami kapcsán az egyik szereplőm így fogalmaz: „amikor az ember hosszú idő után újra rátalál a szépségre.”
A legrangosabb filmes díjak állandó várományosait jegyző, párizsi MK2 Films is felsorakozott Mundruczó filmje mögé. A produkciós ház olyan rangos, Cannes-i díjnyertes alkotásokat jegyez, mint Joachim Trier Érzelmi értéke, Kleber Mendonça Filho A titkosügynöke vagy Jafar Panahi Csak egy baleset volt című filmje. Az MK2 az utóbbi évek egyik legsikeresebb műhelye: legutóbb három Golden Globe-ot és hét Európai Filmdíjat gyűjtöttek be, az Oscar- és BAFTA-jelöléseik száma pedig már a harmincat súrolja.
A többszörösen díjazott rendező első nagyjátékfilmje, a Szép napok (2002) elnyerte a locarnói filmfesztivál Ezüst Leopárd díját. Ezt követően filmjei mind Cannes-ban mutatkoztak be: a Johanna (2005), a Delta (2008), amely FIPRESCI-díjban részesült, a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv (2010), valamint a Fehér isten (2014), amely elnyerte a cannes-i Un Certain Regard szekció fődíját, a Jupiter holdja (2017) és az Evolúció (2021). Első angol nyelvű filmje, a Pieces of a Woman (2020) a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, ahol elnyerte a legjobb női alakításért járó Volpi Kupát és a Young Cinema Award elismerést; a film nemzetközi sikerét egy 2021-es Oscar-jelölés koronázta meg a főszereplő, Vanessa Kirby részére.
Az At the Sea rendezője Mundruczó Kornél, forgatókönyvírók: Mundruczó Kornél, Wéber Kata, operatőr: Yorick Le Saux, vágó: Jancsó Dávid és Nagy Ilka Janka. A film producerei között két magyar szakember is szerepel Petrányi Viktória (Proton Cinema) és Oblath Zsófia. Szereplők: Amy Adams, Murray Bartlett, Brett Goldstein, Chloe East, Dan Levy, Jenny Slate, Rainn Wilson.
Az At the Sea világpremierjét február 16-án tartják a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. A vetítési időpontok itt böngészhetők.

