hír
Egy feltűnően idétlen és szinte teljesen cselekmény nélküli film vezeti az amerikai és a kanadai jegyeladási listákat. A film címe: Jackass, Johnny…
tovább
hír
Volt favágó, kőműves, színházi ügyelőSzilágyi AndorA múlt héten befejeződött Szilágyi Andor író-drámaíró első filmjének, a Rózsa énekeinek a…
tovább
hír
Utolsó felvonásához érkezett az öt húszperces történet sorozataként felépülő, Megálló című film forgatása. Pálfi György irányításával, aki…
tovább
hír
72 éves korában meghalt Richard Harris Londonban. Az utóbbi időkből a Harry Potter-sorozat Dumbledore professzoraként ismert brit színész halálának…
tovább
hír
Vasárnap este a Toldi moziban az Aranybanán pályázat díjkiosztójával ért véget az ötödik Menekülés a rövidfilmbe fesztivál. A magyar rövidfilmeket…
tovább
hír
Válságba került a brit filmipar, idén 40%-kal kevesebb film készült, mint az előző években. A hazai produkciók számbeli csökkenése mellett a…
tovább
hír
A magyar filmek taroltak idén a nemzetközi fesztiválokon, hiba lenne azonban múlt időben gondolni a jelenségre. Az év utolsó hatoda felé közeledve…
tovább
hír
Gárdos Péter Az utolsó blues című filmje kapta az október 15-25. között megrendezett 26. Kairói Filmfesztivál nagydíját, az Arany Piramist. A film,…
tovább
hír
Robert Carlyle lesz a következő, aki a boxbajnokot alakító színészek dicső táborába kerülhet, olyanok közé, mint Robert de Niro, Sylvester Stallone,…
tovább
hír
A mai napon debütál a mozikban Az ötödik szoba s benne egy igazi magyar pechvogel: Luca Nelli. Banner-Szűcs Loránd három perces gegjét az Intercom…
továbbFriss
Lichter Péter újraértelmezett Drakulája folytatja földkörüli útját
Jászberényi Gábor bújik Csontváry bőrébe a festőművész életét bemutató filmben
A Vatikánban vetítik a magyar vértanú püskökről szóló filmet
A Filmreform2026 a közmédia átalakításáért felelős miniszteri biztossal találkozott
Szentgyörgyi Bálint thrillerjét a zsánerfilmek fellegvárában mutatják be
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul
a teljes dosszié
Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.
Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében
Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten
Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié